2013. március 22.

Kókuszos ribizlisüti


 


Két hetente Anyáéknál szoktunk ebédelni, és olyankor az esetek 98%-ában én készítem a desszertet. Most valahogy elfelejtettem, hogy megint eltelt 2 hét, és esedékes a közös ebéd. Szerencsére Anya felhívott ma, és első nekifutásra elszavaltatta velem a „Talpra magyar!” első két strófáját. Nevetve mondta, hogy ez a minimum március 15-én, ha már nem megyünk koszorúzni. A második mondata az volt, hogy akkor vár minket vasárnap délre. Húúú, akkor gyorsan ki kell találnom, mi legyen a süti.
A napokban ráakadtam egy jó kis német weboldalra, onnan „loptam” ezt a receptet. Igaz, az ott látott sütemény áfonyával készült, de teljesen mindegy, milyen bogyós gyümölcsöt csempészünk bele, az eredmény mindenhogy ízletes lesz. Bár az enyém sokáig sült, de ez csak azért van, mert alumíniumhoz hasonló anyagú sütőformát használtam. Tapasztalatom szerint ui. a teflon bevonatosban túl barnára sül a tészta kérge.
Ribizlidzsemmel még inkább fokozhatjuk az élvezetet, és én utólag kicsit meg is bántam, hogy azt nem kínáltam mellé.




Hozzávalók 30x11x7 cm-es sütőformához:

Tésztához:
25 dkg vaj
20 dkg cukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
4 tojás
1,5 dl kókusztej
30 dkg liszt
1 cs. vaníliaízű pudingpor
2 tk. sütőpor
10 dkg kókuszreszelék
20 dkg ribizli (vagy bármilyen bogyós gyümölcs)

Mázhoz és a díszítéshez:
3 ek. citromlé és/vagy ribizlilé + 20 dkg porcukor
2 ek. kókuszpehely
néhány szem ribizli

elkészítés:

  1. A vajat a kétféle cukorral robotgéppel krémesre keverjük.  A tojásokat egymás után beledolgozzuk és hozzáöntjük a kókusztejet. (Én a tetején megszilárdult kókuszzsírt nem tettem bele.)
  2. A lisztet elvegyítjük a pudingporral a sütőporral, a kókuszreszelékkel, és hozzákeverjük a tojásos masszához.
  3. A ribizlit a tésztához adjuk, és az alaposan kivajazott, liszttel behintett sütőformába simítjuk.
  4. Előmelegített sütőben megsütjük, majd 10 perc pihentetés után óvatosan kiborítjuk a formából, és rácson hagyjuk kihűlni.
  5. A porcukrot elkeverjük a gyümölcs- vagy citromlében (vagy citromlé+gyümölcslében), és addig melegítjük, hogy a cukor kicsit megolvadjon benne. Rácsorgatjuk a süteményre. A még folyós mázra ribizliszemeket és kókuszpelyhet szórunk. Dermedni hagyjuk, majd felszeleteljük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul felül sütés
sütési idő: 90 perc







2013. március 19.

Kókusztej házilag





Tavaly nyáron csináltam először kókusztejet, de addig én sem tudtam pontosan, hogy mi is az, és azt sem, hogy mennyi mindenre használható. Aztán elolvastam róla a tudnivalókat, és nem volt nehéz belátni, milyen egészséges. Amúgy is kedvelem a kókusz ízét, és ha nem is vagyok éppen őrült módon a rajongója, azért a kókuszreszeléket szívesen megeszem sütibe belecsempészve. Sajnos a Kutyafül nem szereti, de ez engem nem tántorít el attól, hogy néha-néha készítsek magamnak és a szüleimnek valamilyen kókuszos édességet. Legutóbb süteménybe használtam fel a kókusztejet, és nagyon meg voltam elégedve az eredménnyel.

Hozzávalók (attól függően, hogy mennyi kókusztejet szeretnénk):

jó minőségű, szárított, bio kókuszreszelék (nem kénnel fehérített) vagy friss kókuszdió húsa
víz

az elkészítés módszerei:

1. áztatással:
a) A kókuszreszeléket felöntjük kb. másfélszeres mennyiségű hideg vízzel, min. 12 órán át állni hagyjuk, majd szűrőn vagy sűrű szövésű textílián átszűrjük és jól kinyomkodjuk a reszeléket. Az így kapott kókusztej íze kevésbé intenzív.
b) A kókuszreszeléket leforrázzuk másfélszeres mennyiségű vízzel, min. fél órát vagy még többet állni hagyjuk, majd szűrőn vagy sűrű szövésű textílián átszűrjük és a reszeléket alaposan kinyomkodjuk.
Mindkét áztatásos módszerrel sovány kókusztejet kapunk, mert a zsír ilyen módon nem válik ki rendesen. Az enzimek áztatással a kókusztejben maradnak és nem sérülnek a vitaminok.
2. főzéssel:
a) A kókuszreszeléket lábasba tesszük, leforrázzuk másfélszeres mennyiségű vízzel, 1-5 percig forraljuk, majd teljesen kihűtjük. Jó pár percen át magas fokozaton turmixoljuk.
b) A kókuszreszeléket forrásban lévő vízbe szórjuk, kb. 10 percig forraljuk, ezután teljesen kihűtjük, majd leturmixoljuk és leszűrjük. A reszeléket jól kinyomkodjuk.

A kinyomkodás nálam úgy történik, hogy a szűrőbe sűrű szövésű anyagot teszek, beleöntöm a kókuszpépes kókusztejet, hagyom lecsöpögni róla a tejet, majd a textíliában maradt pépet kicsavarom.

Az így kapott kókusztej íze intenzívebb, krémesebb, de az enzimek nem maradnak benne és a vitaminok is sérülnek. 



forrázás és áztatás

főzés

turmixolás

leszűrés


Akár áztatásos, akár főzéses technikával készítettük a kókusztejet, miután kihűlt, a felszínén egy fehér réteg képződik – ez a kókuszzsír, ami hűtőben pár napig eláll, akárcsak a kókusztej.
A kinyomkodott, nedves kókuszreszelék konyharuhára téve, pár óra alatt teljesen megszárad és újra felhasználhatjuk kókusztej készítéséhez, de már kevesebb vízzel, vagy süteményekbe. A kókusztejet édesíthetjük mézzel vagy bármilyen édesítővel, de natúran is kellemes ízű. Laktózérzékenyek is fogyaszthatják. Erősíti az immunrendszert és lúgosít. Többek között kálium, kalcium, magnézium és foszfor van benne, ill. B, E és D-vitamin. A kókusztej összetevőiben a legközelebb áll az anyatejhez. A kókusztej, ami tulajdonképpen kókusz ízű víz, nem összetévesztendő a valódi kókuszvízzel, ami a kókuszdió belsejében található. Aki pedig tejben áztatja vagy tejben főzi a kókuszreszeléket, az nem kókusztejet kap, hanem kókusz ízű tejet. Bolti, szárított kókuszreszelék helyett friss kókuszból is készíthetjük a kókusztejet, ami így lágyabb, de erőteljesebb ízű lesz.


kókuszzsír



a kókusztej felhasználása:

a kókuszzsír felhasználása:

  • sütéshez
  • kozmetikai célokra (pl. ajakápolónak)


2013. március 12.

Édesburgonya hagymával sütve





Nagyon kedvelem Borbás Marcsi Gasztroangyal című műsorát; a neten követem nyomon az adásokat. Az egyik részben a batátáról, más néven édesburgonyáról volt szó. Mivel évek óta szeretném megkóstolni ezt a zöldségfélét, a műsor duplán felkeltette az érdeklődésemet a batáta iránt.
Kicsi korom óta imádom az édeskés ízű krumplit, ami csak akkor olyan különleges ízű, ha picit megcsípi a fagy, de az még nem okozott benne akkora kárt, hogy megfeketedjen. Gondoltam, a batáta a fagycsípte krumplihoz hasonló ízű lehet. Anya nemrég vett is 2 darabot a közeli zöldségesnél, és egy vasárnapi ebéd alkalmával el is készítette. Húúú, nagyon ízlett, és nem véletlenül sejtettem én, hogy hasonlatos az édeskés Cleopatra krumplihoz. Sajnos fenemód sokba kerül - kilója a fent említett zöldségesnél már 1250 Ft! Szerencsére az egyik szupermarketben épp akciós volt, így 500 Ft-ért jutottunk hozzá 1 kilóhoz. Kicsit kevesebb, mint a feléből született meg ez a nagyszerű köret. Bevallom, engem ízre nagyon emlékeztet a fűszeres sárgarépámra, amit éppen így szoktam elkészíteni. Igazából a fotót elnézve még azt sem lehet megmondani róla, hogy ez batáta, mert így zsülienre vágva eléggé répaszerű. Anyáé valahogy édesebb volt, de ez bizonyára édesburgonyája válogatja, mivel elég sokféle létezik belőle. Ja, és nekem egyáltalán nem hasonlít a sült tökre – még jó, mert akkor nem enném meg.
A batáta egyébként nem krumpliféle, hanem a hajnalka családjába tartozó, magas rosttartalmú zöldség. Egy közepes méretű darab egy napra elegendő A és C valamint tartalmaz, csakúgy mint káliumot, magnéziumot, rezet és mangánt.
Nem tanácsos hűtőben tárolni, mert a benne lévő cukor +10°C alatt keményítővé alakul. A meghámozott batátát felhasználásig ajánlatos vízbe tenni, különben oxidálódik. A szeleteléshez pedig semmi esetre se használjunk régi vas kést, mert a zöldség hamar megfeketedik.
Az édesburgonyából készült püré kifejezetten ajánlott kismacs...., akarom mondani kisbabáknak. :D




 
Hozzávalók 2-3 személyre:

2 édesburgonya (kb. 35 dkg)
1 nagy fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
Provence-i vagy Toscana fűszerkeverék (ezek hiánya esetén oregánó, bazsalikom, kakukkfű, majoránna)

őrölt fekete bors
kb. 1 dl olívaolaj

elkészítés:

  1. Az édesburgonyát meghámozzuk, vékony csíkokra vágjuk.
  2. A megtisztított lila hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük és szálaira szedjük. A fokhagymát vékony szeletekre vágjuk.
  3. Az előkészített zöldségeket megsózzuk, megfűszerezzük, meglocsoljuk az olívaolajjal, és alaposan összeforgatjuk.
  4. Hőálló tálba vagy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és előmelegített sütőben puhulásig sütjük.
sütési hőfok: kb. 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc


Megjegyzés:
Ezt a köretet akár húsok töltelékeként is használhatjuk, pl. így.
 
Forrás: Bionaturline






A recept a Kifőztük gasztromagazin júliusi számában is megjelent.