2014. március 28.

Vaníliás banánszuflé kardamommal





Eddig csak egyszer készítettem szuflét, és akkor nagyon ízlett. Mégse került rá sor újra, egészen mostanáig. Mivel a hűtőben ott szomorkodott még egy szem banánom, és már kezdett erőteljesen barnulni a héja, jónak láttam elhasználni. Az az egy banán azonban kevés lett volna egy nagyobb lélegzetű süteményhez, turmixot meg nem akartam belőle készíteni, mert valami sütiféleségre vágytam. Eszembe jutott, hogy a felfújthoz talán pont elég lenne egyetlen banán is. Jól gondoltam. Évekkel ezelőtt a neten láttam a szuflénak ezt az elkészítési módját, igaz, nem banánnal, és most a legelső felfújtaméval ellentétben eszerint a módszer szerint készítettem el. Nem csalódtam, mert habkönnyű, ugyanakkor finom, krémes állagot sikerült így elérnem.Ez a felfújt nem túl édes, enyhén banánízű, kellemesen vaníliás és egy leheletnyit kardamomos. Szerintem az arányokat sikerült jól eltalálnom, egyik íz sem tolakodik a másik elébe.
Csak egy dolgot sikerült kicsit elrontanom – a sütési időt. Már 20 perc után kivettem a sütőből, mert az eredeti recept is csak 15 percet írt, ill. már kezdett pirosodni és szépen megemelkedett. Ekkor fotóztam le, de amikor belekanalaztam, picit még nyers volt, ezért később visszadugtam a sütőbe. Akkor lett olyan magas, mint ami az utolsó képen is látható. Ezért a sütési időket összeadtam, és a receptben már a helyes idő szerepel. :)





Hozzávalók 3-4 személyre:

1 banán
5 dkg finomliszt
4 dkg vaj
2 dl tej
4 kardamommag belseje
4 dkg nyírfacukor
1 citrom reszelt héja
2 ek. frissen facsart citromlé
1 ek. vanília esszencia
2 tojás
2 cs. Bourbon vaníliás cukor + vaj a sütőformához
porcukor a tálaláshoz
mentalevél a díszítéshez

elkészítés:

  1. A meghámozott banánt karikákra szeljük, tálba tesszük, meglocsoljuk a citromlével, és pépesítjük.
  2. A tejet a kardamom magjaival együtt felforrósítjuk, majd leszűrjük.
  3. A vajat lábasba tesszük, kis lángon felhevítjük, kézi habverővel hozzákeverjük a lisztet, majd az ízesített tejet is hozzáöntve, csomómentesre dolgozzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd a banánpéppel, a citromhéjjal és a vanília esszenciával együtt az előbbi masszához keverjük. Két részletben hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  5. A 3 vagy 4 szufléforma egész belső felületét alaposan kivajazzuk, beszórjuk vaníliás cukorral, és elosztjuk bennük a tésztamasszát. (Színültig töltve 3 formára lesz elegendő a tésztamassza, és sütés közben nagyon magasra megemelkedik.)
  6. A szuflékat előmelegített sütő rácsára tesszük, és a sütőajtó nyitogatása nélkül addig sütjük, amíg a tetejük pirulni nem kezd.
  7. A kész felfújtat meghintjük porcukorral, és mentalevelekkel díszítjük. Azon melegében tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 30-35 perc







További 15 perc sütés után


2014. március 26.

"Biciklileves"






A Kutyafül napok óta mondogatta, hogy főzzek megint zöldséglevest. Első alkalommal ennek is már legalább 3 éveközösen főztük, mert akkor még tapasztalatlan voltam az ilyesmiben. Persze nem mintha valami nagy ördöngösség lenne, de jobbnak láttam, ha nem egyedül veselkedek neki. :D Aztán rám maradt a feladat, és azóta 3-4 alkalommal került asztalra ez az egyszerű leveske. Ezúttal fűszerolajjal készítettem, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Bár én nem vagyok zöldséglevespárti, mégis most olyan jót ettem belőle, hogy biztos vagyok benne, nem utoljára csempésztem bele fűszerolajat.
Alighogy kész lett a leves, befutott apukám, aki közölte, hogy látja, biciklilevest főztem. Én csak néztem hülyén, mire felvilágosított, hogy „mindent bele!” levest. :D





Hozzávalók 1,5 l leveshez:

2 közepes méretű krumpli
2 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér
1 kis zellergumó
1 kis fej vöröshagyma
2 csokor petrezselyemzöldje
3 gerezd fokhagyma (fűszerolaj használata esetén elhagyható)
1 tk. egész fekete bors
1 tk. darált csípős paprika

1 zöldségleveskocka (elhagyható)
2 ek. fűszerolaj vagy 1 ek. mangalicazsír

elkészítés:

  1. A sárgarépát és a gyökeret felkarikázzuk, a krumplit felkockázzuk. A zellert nyolcadoljuk, vagy még kisebbre daraboljuk. A hagymát félbevágjuk. A petrezselymet megmossuk, leszárítjuk, és az egyik csokrot felaprítjuk.
  2. A lábasban felforrósított fűszerolajara/zsírra rátesszük a zöldségeket a petrezselyemzöld kivételével, átforgatjuk, és pár percig pároljuk.
  3. Felöntjük 1,5 l hideg vízzel, befűszerezzük, beletesszük a felaprított és a csokorban hagyott petrezselymet is, és felforraljuk.  A zöldségek puhulásáig kis lángon főzzük.
  4. A kész levesből kivesszük a hagymát, a csokorba kötött petrezselymet, a zellerdarabokat (aki szereti, az benne is hagyhatja), és tálaljuk.


2014. március 24.

Sajtos rizslepényszendvics túróval töltve






Eztettem Éci nagyon meglepett a napokban, ui. személyes meghívót küldött a 62. VKF!-re. A játékról szóló bejegyzését persze már akkor elolvastam, amikor kihirdette, és rögtön elkezdtem azon agyalni, hogy vajon mit tudnék kitalálni rizs témakörben.
A játékot egyébként Chili&Vanília ötlötte ki még a blogos ősidőkben, és mostanra szép karriert futott be
ő is meg a játék is. Hihetetlen, hogy a VKF! 7 éve alatt a rizs, mint alapvető étel még nem került terítékre, de Éci éles szeme észrevette az eddigi témák között tátongó, betöltésért kiáltó űrt.
Mivel én csak nemrég óta eszem meg ezt az egész Ázsia kedvencének számító, meghatározó élelmiszert, így nincs túl sok tapasztalatom az ilyen és olyan típusú rizsfajták terén. Jobbára csak ál-rizottókat, tejberizst, rizsfelfújtat, sima köretet és húsos káposztát készítek belőle. Ezért aztán amilyen hamar elkezdtem a játékkal kapcsolatos filózást, olyan gyorsan le is álltam vele, mondván, hogy van még egyéb fontos agyalni valóm is. Mivel azonban olyan kedves invitálást kaptam, újra beindítottam az agykerekeket, és üstöllést megvoltam a nagy kitalációval. :D Fogalmam sincs, más is felfedezte-e már ezt a lepényt, de úgy megörültem a kis találmányomnak, hogy Éci meghívója után 1 órával már a sütőben csücsült a kicsike. Már csak azt kellett kifundálnom, hogy alagút legyen-e belőle vagy korong alakú szendvicsalapnak való. Aztán az utóbbi mellett döntöttem. Vajjal persze mégse kenhettem meg, mert az milyen már, ezért jó barátomat, a túrót hívtam segítségül. Naná, hogy először a hagyományos, jól ismert ízű kence lett belőle! De az mégse lehet, hogy egy ilyen csodás elgondolás ne kapjon valami más, érdekesebb tölteléket is! Mert hogy két különböző ízesítésűt terveztem. Utólag persze jól látható a fantáziám lankadása, mert a túró tök ugyanaz maradt, és csak az a kis almácska tette mássá. Amúgy egész jók ám együtt. :)
Az egyéb töltelékek még csak ötletkezdemények, mondhatni ideamagoncok, de akinek megtetszett ez a finom rizslepény, az nálam hamarabb is kiokoskodhatja, hogy mi mást is lehetne még beletölteni. ;)
Közben rájöttem, hogy ez az étel ebben a formában jó lett volna a 61. VKF!-fordulóra is. :D







Hozzávalók 4 szendvicshez:

a sajtos rizslepényhez:
25 dkg rizs
zöldségalaplé (a rizs mennyiségének másfélszerese)

2 ek. fűszerolaj
25 dkg Pannónia sajt
10 dkg lila hagyma

a töltelékekhez:
20 dkg tehéntúró
1 ek. 20%-os tejföl
őrölt fekete bors
őrölt csili
1 ek. frissen aprított metélőhagyma (vagy szárított)

2 szelet jó minőségű sonka
2 kis retek
3 gerezd alma (Idared)
1 tk. vaj
1 tk. méz
pár csepp citromlé

elkészítés:

  1. A rizst kissé megpirítjuk a lábasban felhevített fűszerolajon, majd felöntjük az alaplével, és fedő alatt, kis lángon majdnem készre főzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és lefedve hagyjuk, hogy teljesen megpuhuljon. Kihűtjük.
  2. A rizst összekeverjük a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajttal, az aprított lila hagymával, és a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk.
  3. A rizsre egy ív sütőpapírt fektetünk, és a tenyerünkkel vagy nyújtófával kb. 0,5 cm vastagságúra ellapogatjuk. Téglalap alakúra formázzuk és kiegyenesítjük a széleit. Levesszük róla a sütőpapírt, és előmelegített sütőben pirosra sütjük. (Ne süssük ropogósra, különben a rizsszemek túl kemények lesznek!)
  4. A kihűtött rizslepényből lehetőleg 8 db kört szaggatunk ki (ha szükséges, késsel rásegítünk).
  5. A töltelékhez a villával áttört túrót elkeverjük a tejföllel és a fűszerekkel.
  6. A magházától megfosztott almát cikkekre vágjuk, a cikkeket még vékonyabbra szeljük és rátesszük a serpenyőben felforrósított vajra. Rácsorgatjuk a mézet, meglocsoljuk pár csepp citromlével, és világosra karamellizáljuk. Hűlni hagyjuk.
  7. 2 rizslepényen elosztjuk a felkarikázott retket, rátesszük a sonkát, a tetejébe kanalazzuk a fűszeres túrót, majd mindkettőt befedjük egy-egy rizslapocskával.
  8. A másik 2 rizslepényre rákanalazzuk a többi túrót, karamellizált almával díszítjük, és a tetejükbe biggyesztjük a „rizskalapokat”. Tálaljuk.
sütési hőfok 200°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 30 perc