2023. április 5.

Sonkával és fetával töltött kalácstorta

 

 


Húsvét elmúltával mindig megmentek egy keveset a sonkából, hogy egyéb ételt is készíthessek belőle. Persze nem muszáj az ilyesmit az ünnepek utánra időzíteni, húsvétkor is előrukkolhatunk sonkával készült ételekkel. Nálam ez (a blog szempontjából sajnos) azért nem kivitelezhető, mert ama becses „disznóságot” nagypénteken estefelé vagy nagyszombaton szoktam megfőzni, és mire szelhető állapotba kerül, már nincs idő más finomságokba rejteni. Így aztán mindez az ünnepek utánra marad. Most annyi sonkát sikerült meghagynunk, hogy még 1 héttel később is eszegettük. Mire észbe kaptam, már csak a végső maradék állt a rendelkezésemre – ebben a madárfészek alakú kalácsban dicsőült meg. :)
Tormát, főtt tojást, újhagymát, retket kínálva hozzá, visszaidézhetjük az ünnep hangulatát, vagy épp emelhetjük vele a húsvét fényét. ;)
 
 

Hozzávalók 24 cm-es sütőformához:

a tésztához:
35 dkg fehér kenyérliszt
3 dkg cukor
1 tk. só
1 tojás
1 ek. olívaolaj
2 dkg vaj
1 dl tej
1 dl víz
1,8 dkg friss élesztő

a töltelékhez:
10 dkg főtt, füstölt sonka (a húsvéti sonkából)
10 dkg feta sajt

a díszítéshez:
mákszemek
szezámmag

elkészítés:
  1. A töltelékhez a fetát elmorzsoljuk és összekeverjük a felaprított sonkával. A masszát 4 egyenlő részre osztjuk, és ebből 3 adagot egy-egy gombóccá formázunk.
  2. A 4. adagból további négy kis gombócot gömbölygetünk. Letakarva szobahőmérsékleten hagyjuk.
  3. A tésztához a cukorral vegyített liszt közepébe morzsolt élesztőt csomómentesre keverjük a meglangyosított vizes tej felével, és egy kis liszttel betakarva hagyjuk felfutni.
  4. A tojást felütjük, a sárgáját a többi folyadékhoz keverjük, majd az olívaolajjal és a sóval együtt az élesztős liszthez adjuk. Nem túl lágy tésztává dagasztjuk, majd két részletben beledolgozzuk a puha vajat. Letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  5. A tésztát 2/3-1/3-ad arányban kettévesszük, a nagyobbik részt háromfelé, a kisebbiket négyfelé osztjuk, és mindet meggömbölygetjük.
  6. Az utóbbiból készített 4 gombóc egyikéből további négy pici bucikát gömbölygetünk. Letakarva negyedórát pihentetjük.
  7. A három nagy gombócból kb. 65, 70 és 75 cm-es rudakat sodrunk, és gyűrűszerűen a kiolajozott sütőformába fektetjük. Ebből lesz a fészek.
  8. A 3 kisebb és a 4 pici tésztabucit 12 cm-es, ill. kb. 6 cm-es körlapokra nyújtjuk, a közepükre ültetjük a fetás sonkagombócokat (értelemszerűen a nagyobb körlapokra kerüljenek a méretesebb gombócok), majd fölöttük összecsippentjük a tésztát.
  9. A 3 nagy töltött gombócot a fészekbe ültetjük, majd a közökben elrendezzük a 4 pici gombóckát.
  10. Letakarva 20-30 percig kelesztjük, majd lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, és megszórjuk egész szemű mákkal, szezámmaggal.
  11. Előmelegített sütőben megsütjük, majd néhány perc elteltével óvatosan kivesszük a formából, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc

 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötlet. Egyszerűbb enni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak elkészíteni időigényesebb, mint a sima kalácsot. :D

      Törlés