2023. március 6.

Székelykáposzta (vegán)

 

 


 
A húsos káposzta, egészen pontosan a darált húsos aprókáposzta az egyik kedvencem. Aki követi a Sünist, az talán tudja, hogy nálunk ez az étel karácsony, ill. az újév első napjának is a fénypontja, már ami az ebédet illeti. Mivel az ünnepek alatt több alkalommal is került hús az asztalra, ezért az év többi napján továbbra is a húsmentes étkezést részesítjük előnyben. Kíváncsi voltam, hogy a fent nevezett kedvencemet el lehet-e készíteni vegetáriánus, sőt akkor már inkább vegán módra. Naná hogy el! Úgyhogy az erre vonatkozó, neten talált több receptet átolvasva, a megvásárolt hozzávalókból neki is láttam az alternatív húsos káposztának. Nem állítom, hogy ilyen módon átalakítva ugyanakkora kedvenc, de szerintem így is nagyon szerethető. :) A Kutyafülnek különösen ízlett, szó szerint kinyalta utána a tányért. :D
Bár a valódi húsos káposztába én teszek főtt rizs is, de a vegán változatból kihagytam. A Kutyinyek kedvéért egyszer majd ki fogom próbálni gombával is, de az biztos, hogy abból én nem eszek. :D


 

Hozzávalók 2-3 személyre:

60 dkg savanyú káposzta
2 fej vöröshagyma
1 zöldpaprika
½ szál hegyes erős paprika
5-6 gerezd fokhagyma
3 babérlevél
30 dkg füstölt tofu
1 ek. sűrített paradicsom
1 ½ ek. füstölt pirospaprika
1 ½ ek. pirospaprika
1 csapott ek. őrölt kömény
½ tk. borsikafű
őrölt bors

5 ek. olíva- vagy kókuszolaj
víz
növényi tejföl a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A megtisztított hagymafejeket felaprítjuk, és a fele mennyiséget 1 kávéskanál sóval 2 evőkanál felhevített olívaolajon fedő alatt üvegesre pároljuk.
  2. Hozzáadunk 2 gerezd zúzott fokhagymát, kevergetve fél percig pároljuk, majd rátesszük a (szükség esetén átmosott) lecsepegtetett káposztát, és összekeverjük. Közepes lángon, néha átforgatva, 5-6 percig pirítjuk.
  3. Beletesszük a babérlevelet, megsózzuk, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi a káposztát éppen ellepi (kb. 3 dl). Miután felforrt, fedő alatt, kis lángon puhára főzzük. (Ha sok lenne a leve, fedő nélkül elforraljuk.)
  4. A magházától megfosztott paprikákat tetszés szerint vékony karikára vagy kockára vágjuk, és az aprított vöröshagyma másik felével együtt 3 evőkanál felhevített olívaolajra tesszük. Enyhén megsózzuk, és fedő alatt, kis-közepes lángon, néha megkeverve megpároljuk.
  5. Hozzáadjuk a felkockázott tofut, a sót, és kissé megpirítjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a többi zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sűrített paradicsomot, és kis lángon, folyamatosan kevergetve még 1 percig sütjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy legyen egy kis szaftja, és fedő alatt 1-2 perc alatt összefőzzük.
  6. A tofus pörköltalapot óvatosan a káposztához forgatjuk, utánaízesítjük, ha szükséges, és összemelegítjük. Növényi tejfölt kínálunk hozzá.
Tipp:
Tofu helyett barna csiperkegombát is használhatunk (akár a tofuval vegyesen is) vagy gazdagíthatjuk főtt (barna) rizzsel.

 



2 megjegyzés:

  1. Grácia szegény fejemnek! Soha többet nem ijesztgetek,riasztgatok egyetlen árva követődet sem. Sőt! Most figyelj!
    Ez a székelykáposzta egyenesen(meg görbén is) csodás! Az összetevők széles kavalkádja és az elkészítés módja is követésre méltó. Annyira finomnak érzem, hogy távolról is nyalogatom az egyik ujjamat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 😄😁😆 Nahát, micsoda pálfordulás! De azért ne tessék kérem túlzásokba esni, nehogy aztán valakinek gyanús legyen, és aztán ezért ne készítse el az adott receptet! 😆

      Törlés