2021. március 4.

12 év...

 Tejfölhabos Zuppa Inglese-torta

 


 


Az utóbbi hetekben nem nagyon jutott idő a sütisütésre – ami a blogon talán nem igazán vehető észre. :D Szerencsére március 4. előtt egy nappal – épp a hét közepén – lehetőség nyílt a komolyabb édességen való agyalásra és hál' Istennek, az elkészítésére is.
A fent említett dátumot azért emeltem ki, mert az én életemben ez háromszorosan is nevezetes. Az elsőt inkább fedje jótékony homály, mert annak már nincs jelentősége, de a 2. és a 3. mind a mai napig kiemelt fontossággal bír: a Kutyafüllel ui. 12 évvel ezelőtt ezen a napon költöztünk össze (el sem hiszem…!), ill. 4 éve szintén március 4-ét írtunk, amikor a 2 hónapos Trygi cicánkat hazahoztuk. Mindkettő jó döntésnek bizonyult. ;)
Mi egyébként nem nagyon tartjuk számon ezt a nevezetes dátumot, pontosabban maximum szóba hozzuk és elcsodálkozunk rajta, hogy már megint eltelt egy év. Csak a nagyon kerek évfordulókat ünnepeljük meg egy éttermi ebéddel vagy vacsival. Most ugyebár ez nem játszik, úgyhogy maradt a "rendelős" étel és az sk. készített torta. Bevallom, a Zuppa Inglesémet akartam újrafotózni, de a 14 tojás láttán elment tőle kedvem, és inkább kiötlöttem valami hasonlót, de ezúttal tortának képzeltem el. Végül egészen más kerekedett ki belőle, de legalább annyira ízlett nekünk. Átmenetet képez a fent említett édesség és a tiramisu között, ráadásul pofonegyszerű. ;)
A poén az, hogy március 3-án, amikor a piskóta és a krém a konyhapulton izgatottan várták, hogy befejezzük az ebédet, és azután végre egybekeljenek, nem én, hanem – a kisült piskótát meglátva, egy ártatlan kérdéssel – épp a Kutyafül mutatott rá a tényre, hogy másnap van az évfordulónk: Juhú, sütiii! Ezt az évfordulónkra sütötted? Én meg: Juj, az holnap van?! Ööö, akkor igen! Ebből is látható, mennyi romantika övezi nálunk ezt az amúgy jeles napot. Előtte 1 héttel szokott eszünkbe jutni, de a napján szinte soha – addigra elfelejtjük, és aztán később megjegyezzük, hogy megint jól kihullott a fejünkből. :D A mai nap éppen ezért rendhagyónak számít, mert miközben én a tortát mit sem sejtve fotóztam, a Kutyinyek alattomosan becsempészte a romantikát a lakásba egy gyönyörűséges rózsacsokor formájában. Volt ám hüppögés meg hápogás, hiszen én még sosem kaptam ilyen szépséget, és bizony elmorzsoltam egy-két könnycseppet is. Azt hiszem, kölcsönösen boldoggá tettük egymást. A nagy örömködés után betoltuk a fejünkbe a megrendelt ebédet, egyik nagy kedvencünket, utána pedig jóízűen eszegettük az igen finomra sikerült tortát. :)

 



Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

Tésztához:
2 tojásfehérje
4 dkg porcukor
4 dkg finomliszt
½ mk. sütőpor

Krémhez:
1 egész tojás
2 tojássárgája
7 dkg porcukor
2,5 dkg finomliszt
2,5 dkg puha vaj
2,5 dl tej + tejszín fele-fele arányban
1 vaníliarúd kikapart magjai

Továbbá:
kb. 7 babapiskóta
2 adag frissen főzött presszókávé
1 ek. Portorico rum
12 dkg házi mascarpone
1,25 dl habtejszín
5 dkg porcukor és Bourbon vaníliás porcukor fele-fele arányban
tört pisztácia és mandula


elkészítés:

  1. A mascarponét előző nap 18-20 dkg 20% zsírtartalmú tejfölből eszerint a leírás szerint elkészítjük.
  2. A fehér piskótához a tojásfehérjéket a porcukorral fényes, kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet. A tésztamasszát a sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük.
  3. A tésztát pár perc elteltével kivesszük a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és tortarácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  4. A krémhez mindhárom tojássárgáját a cukrokkal lábasba tesszük, robotgéppel habosra kavarjuk, majd simára dolgozzuk a puha vajjal és végül a liszttel.
  5. Felengedjük a vaníliamagokkal ízesített tejjel, és kis lángon, állandó keverés mellett krémmé főzzük. Akkor jó, ha egyet buggyan, majd elzárjuk alatta a lángot.
  6. A kemény habbá vert tojásfehérjét óvatosan a forró krémhez fogatjuk. Többször átkeverve kihűtjük.
  7. A piskótát visszatesszük az elmosott tortaformába, rákapcsoljuk a karimát, és a tésztalapot megkenjük rumos kávéval, valamint 2 evőkanál krémmel.
  8. A babapiskótákat félbevágjuk, megmártjuk a rumos kávéban, és körben kirakjuk velük a piskótát. A hézagokat kitöltjük kisebb darabokra vágott babapiskótával, rásimítjuk a krémet, és folpackkal befedve, 2-3 órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  9. A torta széléről lekapcsoljuk a karimát, és tortatálra helyezzük.
  10. A házi mascarponét simára keverjük a porcukrokkal, hozzáforgatjuk a kemény habbá tejszínt, és sima csöves habzsákba töltjük. Gömböcskéket nyomunk a torta tetejére, és megszórjuk tört pisztáciával, valamint pirított mandulával.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

 





„Ne higgyük, hogy elegendő, ha mi magunk átérezzük és elgondoljuk mindazokat a szép és gyöngéd dolgokat, amely társunk iránt eltölt bennünket. Feltétlenül tudtára kell adunk valamilyen formába neki is, különben nyugtalanná, bizonytalanná válik, érzelmileg fázni kezd mellettünk.”
Szepes Mária

2 megjegyzés:

  1. Sok szeretettel gratulálok a 12 évhez! A gyönyörű rózsacsokor és a szép meg finom Zuppa Í.méltó kerete az évfordulónak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük!♥ Bizony, a Kutyinyek kitett magáért, duplán megérdemelte a desszertet. :)

      Törlés