2020. augusztus 11.

Lecsós-kukoricás krumplitorta







A múlt nyár folyamán szándékosan nagyobb adag lecsót főztem, hogy egy részét eltegyem későbbre. Ahhoz képest, hogy télire szántam, már az ősz közepén kiolvasztottam a félretett adagot. De legalább a posztolása átcsúszott mostanra, amikor már friss zöldségekből is elkészíthetjük. :)
Az egyik feléből ez az étel készült, a másik felét pedig valami máshoz tettem volna félre, ha nem jön közbe a bibi nevű kéretlen közreműködő. :D De erről később!
Bár a blogon már fent van egy lecsós krumpli recept, de nem pont olyan, mint a mostani – az szaftosabb, lágyabb, gratin jellegű, míg ez jól szeletelhető, ám legalább annyira ízletes. :)
Miután meggyőződtem róla, hogy az étel sütés után szépen egyben maradt, ill. annak rendje és módja szerint körbe is fotózkodott, rákapcsolva a forma karimáját, déltájban épp tettem volna vissza a sütőbe melegíteni, amikor is ez a kis huncut úgy döntött, hogy előbb közelebbről is megnézi magának a járólapot. Az ebédünk pofára esett a sütőajtó előtt! Az egész cucc odalett, hiszen az alomjárta macskalábak és koszos papucsok által is összemászkált padlóról mégsem szedhettem össze, hogy a baleset okán immáron serpenyőben melegítsem meg. Utálok ételt kidobni, csakis alapos indokkal szoktam, és ez most a kukában végezte, hangos káromkodások közepette. Jól megcsinálta magának, az már biztos, és újra kellett gyártanom. Hiszen muszáj volt tudnom, milyen íze van, hogy legalább a róla készült fotók ne vesszenek kárba, és itt a blogon megmaradjon örök mementóként, ha majd sok év múlva az agyam is kikukázná eme csúfos incidens emlékét. Szerencsére az étel az ízét tekintve cseppet sem a kukába való, sokkal inkább a gyomrunkba. :D Érdemes volt újracsinálni. :)







Hozzávalók 16 cm-es kapcsos tortaformához:

50 dkg krumpli (tisztítva mérve)
30 dkg kész lecsó
10 dkg konzerv kukorica
2 tojás
15 dkg tejföl

8 dkg mozzarella
zsemlemorzsa a szóráshoz
kókuszolaj a sütéshez
aprított metélőhagyma
szezámmag

elkészítés:

  1. A felkarikázott krumplit bő, forró olajban megsütjük, majd papírtörlőre szedve leitatjuk róla a zsiradékot, és megsózzuk.
  2. A fele adag krumplit körkörösen lerakjuk a zsemlemorzsával beszórt kapcsos tortaformába, megkenjük a felvert tojásokkal kikevert tejföl felével, és elosztjuk rajta a lecsót.
  3. Elrendezzük rajta a többi krumplit, a kukoricát, rásimítjuk a tojásos tejfölt, és körkörösen rátesszük a kis darabokra vágott mozzarellát.
  4. Előmelegített sütőben pirosra sütjük, majd tortarácsra téve kicsit hűlni hagyjuk. Lekapcsoljuk róla a sütőforma karimáját, meghintjük aprított metélőhagymával, szezámmaggal, és tálaljuk. Savanyúságot kínálunk hozzá.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 30 perc






2 megjegyzés:

  1. Hű de jól néz ki ez a torta is!A sajnálatos baleset csak emeli az új értékét.(Viszont ebből nem ettem,bár egy-két falat a földről is jó lett volna.)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! :) Legközelebb, ha lepotyogtatok valamit, lehívlak porszívónak. :D

    VálaszTörlés