2018. október 24., szerda

Birsalmás tönkölypalacsinta édesen és sósan







Eredetileg azt a levest akartam elkészíteni a megmaradt birsalmákból, ami tavaly nagy sikert aratott, de végül egy baráti beszélgetés kellős közepén ez a recept pattant ki a fejemből. Hogy miért éppen akkor, nem tudom, minden esetre derült égből jött az ötlet. :D Később kidolgoztam a nagy kitalációt, hogy mihamarabb elkészíthessem. Egyik nap edzés előtt bekevertem a kétféle palacsintatésztát, ill. a töltelékeket, és hazaérkezve gyorsan beálltam a tűzhely elé, hogy délre asztalra kerülhessen a palacsinta. A sós változatával legalábbis igyekeznem kellett, mert már erőteljesen közelgett az ebédidő. Az édeset a délután folyamán sütöttem ki, hogy meglegyen a desszert is. Azt hiszem, nagyon jó ötlet volt a birsalmát a palacsintatésztához keverni, mert egyrészt igen laktatóvá tette – pláne a sós verzió esetében, ahol sajt is került a tésztamasszába –, másrészt a savanykás gyümölcstől pikáns lett. Az édes palacsinta esetében pedig kellemesen harmonizált ugyanaz a savanykásság az édes töltelékkel. Az biztos, hogy nem utoljára készítettem. :)






Hozzávalók 6 db édes és 6 db sós palacsintához:

Palacsintatésztákhoz:
4 tojás
30 dkg fehér tönkölybúzaliszt
1 ek. vaníliakivonat
5 dl tej
2 dl víz
4 dkg vaj
30 dkg reszelt birsalma
10 dkg reszelt sajt
1 citrom leve
cukor

kókuszolaj a sütéshez

Sós töltelékhez:
1 doboz (125 g) natúr Philadelphia krémsajt
15 dkg tejföl
1 mk. morzsolt majoránna
¼ mk. őrölt szerecsendió
őrölt fehér bors


Édes töltelékhez:
1 doboz (125 g) natúr Philadelphia krémsajt
15 dkg tejföl
4 dkg porcukor
1 ek. frissen facsart citromlé
1 tk. vaníliakivonat
½ mk. őrölt gyömbér

Továbbá:
6 tk. pirított, aprított fenyő- vagy napraforgómag
6 tk. pirított, aprított mandula vagy mandulapehely

elkészítés:

  1. A meghámozott, magházától megfosztott birsalmát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, rálocsoljuk a citromlevet, és jól átforgatjuk.
  2. Az édes és a sós palacsintatésztákhoz 2-2 tojást csomómentesre keverünk 15-15 dkg liszttel és 2,5-2,5 dl tejjel.
  3. A sós tésztához egy nagyobb csipet sót és egy kis csipet cukrot adunk, majd hozzákeverjük a reszelt sajtot.
  4. Az édeshez egy kis csipet sót és egy nagy csipet cukrot teszünk, ill. 1 ek. vaníliakivonatot.
  5. Mindkét tésztához hozzákeverünk 1-1 dl vizet, 2-2 dkg langyos olvasztott vajat, és letakarva mindkettőt fél órát pihentetjük.
  6. A kétféle töltelékhez a hozzávalókat összekeverjük. A mandulát és a fenyő- vagy napraforgómagot külön-külön, zsiradékmentes serpenyőben kis lángon enyhén megpirítjuk, kihűtjük. Mindkét magot durvára vágjuk.
  7. A kétféle palacsintatésztához hozzákeverünk 15-15 dkg, levétől kinyomkodott reszelt birsalmát.
  8. A palacsintasütő serpenyőben 1 szűk tk. kókuszolajat hevítünk, eloszlatunk benne egy merőkanálnyit az édes tésztából, kissé megrázogatjuk, hogy a tészta egyenletesen elterüljön, és minkét oldalán kisütjük a palacsintát. Így járunk el a többi tésztával is, miközben minden sütés előtt enyhén kiolajozzuk a serpenyőt. Ezután a sós palacsintákat is kisütjük.
  9. Az édes töltelékből 1 jó evőkanálnyit a palacsinta közepére csorgatunk, körkörösen elkenjük, és a palacsintát negyedbe hajtjuk. Megszórjuk aprított mandulával, és meghintjük porcukorral. Így járunk el a többi palacsintával is.
  10. A sós palacsinták tetejére kevés reszelt sajtot és 1-1 tk. pirított, aprított fenyő- vagy napraforgómagot szórunk. Tálaljuk.
Tipp:
A megmaradt töltött palacsintákat grillsütőben felfrissíthetjük.













2 megjegyzés: