2018. május 19.

Bodzahabos poharas desszert







Valószínűleg nem szerencsés dolog, hogy a blogomon viszonylag kevés a sütés nélküli édesség, hiszen az ilyen típusú desszert hamarabb elkészül, így időt spórolhatunk vele. Kánikula idején kifejezetten üdvözítő tud lenni, hogy mellőzhetjük a sütő bekapcsolását, ráadásul sok esetben éppen olyan finom a poharas desszert is, mint bármilyen más, sütőben készült édesség.
Gondolatban általában minimum 1 nappal előtte rákészülök a sütisütésre, de előfordul, hogy vagy kedvem vagy épp időm nincs arra, hogy „komolyabb” édességet készítsek. Az elmúlt vasárnap az előbbi eset forgott fenn – egy csepp kedvem sem volt a konyha felé nézni, de a Kutyafül délután már „vonyított” az édesség után. :D Így hát – elsősorban neki kedvezve – nekifogtam egy gyors desszertnek. Szinte rögtön a bodzaszörpös üveg került a kezembe, és elég hamar kialakult belőle ez a finom, nyáriasan üde krém. A maradék babapiskóta sem maradhatott parlagon, úgyhogy rögtön frigyre is lépett a bodzás krémmel. :) Kóstoláskor úgy éreztem, néha kifejezetten jó nem rákészülni az édességkészítésre, mert a sütisütési kedv hiányából és a spontán ötletekből olykor kimondottan szeretni való desszert kerekedhet ki. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Csokoládés piskótához:

10 dkg babapiskóta

4 dkg vaj

3 dkg porcukor

1 csapott ek. holland kakaópor

2 ½ ek. tej


Bodzahabhoz:

13 dkg tejföl

13 dkg mascarpone

2 dl habtejszín

2 cs. Bourbon vaníliás cukor darálva

5 dkg finomítatlan nádcukor darálva

1 dl bodzaszörp

4 zselatinlap


Bodzazseléhez:

1 dl bodzaszörp

1 ½ zselatinlap


elkészítés:

  1. A csokoládészószhoz a hozzávalókat fém tálba tesszük, és gőz fölé állítva összemelegítjük. A babapiskótákat kis kockákra vágjuk, és a csokoládészószhoz forgatjuk.
  2. 2 evőkanál bodzalevet felforrósítunk és feloldjuk benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatinlapokat.
  3. A tejfölt kikeverjük a mascarponéval, a vaníliás porcukorral, a nádporcukorral, a többi bodzaszörppel, és néhány evőkanál krémet a zselatinos bodzaléhez keverünk.
  4. A zselatinos krémet a többihez vegyítjük, hűtőbe tesszük annyi időre, amíg dermedni nem kezd, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt.
  5. Előkészítünk 4 üvegpoharat, mindegyik aljába lerakunk 1 réteg csokis babapiskótát, és ráhalmozunk néhány evőkanál bodzahabot.
  6. A poharak alját a tenyerünkkel megütögetjük, hogy a krém felülete sima legyen, majd elosztunk rajta egy újabb adag csokis piskótát és habot. A poharak alját ismét megütögetjük.
  7. A bodzazseléhez 1 evőkanál bodzaszörpöt felforrósítjuk, és feloldjuk benne az előzőleg beáztatott, majd alaposan kinyomkodott zselatinlapot.
  8. Hozzákeverjük a többi szörpöt, és a desszertek tetejére csorgatjuk. Hűtőbe tesszük annyi időre, hogy a zselé teljesen megszilárduljon a tetején, majd bodzavirággal és/vagy citromfűvel díszítve tálaljuk.










3 megjegyzés:

  1. Hű! Imádom a bodzát; így azt hiszem nagyon szeretném ezt a mutatós és minden bizonnyal finom desszertet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) De jó, akkor két teli pohárral küldök nektek, mellé pedig egy kis saját bodzaszörpöt is. ;)

      Törlés
  2. Múlt hétvégén elkészítettem kapásból 2 adagot. Ma fogom újra, mert annyira bejött mindenkinek. Kicsit módosítottam az egyszerűség kedvéért, én a zselatint kihagytam az egész krémből és nem csináltam a tetejére sem zselét, de így is fantasztikus lett! Köszönöm a receptet. Továbbra is imádom a blogodat! :)

    VálaszTörlés