2018. március 24.

Malakow torta







Gyerekkorom kedvenc, Édességek c. süteményes könyvéből több receptet is kinéztem annak idején, és mutogattam Anyának, hogy miket készítsen el belőle. A fotó alapján az egyik legkedvesebb édesség a Malakow torta volt, amit Anya valóban meg is sütött. Kóstolás után, emlékeim szerint, egyikünk sem érezte eget rengetően finomnak, és mivel a drágább kategóriába tartozott, többször nem is került asztalra. Mostanáig. :) Az elmúlt időszakban ui. többször is levettem a polcról az ominózus könyvet, és lapozgatás közben rácsodálkoztam, hogy mai szemmel nézve is mennyi szépség van benne. Sajnálatos azonban, hogy a receptek hagynak némi kívánni valót maguk után. Újra megakadt a szemem a Malakow tortán, és úgy gondoltam, felnőtt fejjel és megügyesedve most már én is megsüthetem, hátha az újbóli kóstolás után most kellemes élményben lesz részünk. Pár nappal az elhatározás után – az eredeti receptet több helyen módosítva – végre én is elkészítettem. A tortából egy kedves barátnőm is kapott, és mivel nagyon ízlett neki, így bátran ajánlom húsvétra. :) Ízében és küllemében is igazi, ünnepi édesség. :) 






Hozzávalók 24 cm átmérőjű tortaformához:

Piskótához:

4 tojásfehérje

8 dkg porcukor

8 dkg finomliszt

1 mk. sütőpor

vaj és liszt a sütőformához


Rétegezéshez:

28 db babapiskóta
(lehet kevesebb is)
80 ml száraz vagy félédes fehérbor

80 ml narancslé

2 ek. rum
1 ½ ek. cukor

15 dkg vaj

15 dkg porcukor

6 tojássárgája

1 vaníliarúd

3 ek. száraz vagy félédes fehérbor

10 dkg pirított, őrölt mandula


Díszítéshez:

4 dl tejszín

2 ek. porcukor
3 zselatinlap

10 dkg étcsokoládé

1 tk. napraforgóolaj

aprított pisztácia


elkészítés:

  1. A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a porcukrot kisebb részletekben beleszitálva, fényesre verjük. Óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített lisztet.
  2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd kivesszük a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. A kihűlt piskótát visszatesszük a peremével ellátott sütőformába (vagy tortatálra tesszük, és tortagyűrűt helyezünk köré).
  3. A babapiskóták megmártóztatásához a fehérbort a narancslével és a cukorral felforraljuk, majd elzárjuk alatta a lángot, és hozzáadjuk a rumot. Kihűtjük. A babapiskótákat félbevágjuk.
  4. A krémhez a tojássárgákat 10 dkg porcukorral a vaníliarúd kikapart magjaival és a borral vízgőz fölött krémmé főzzük. A puha vajat a maradék porcukorral kihabosítjuk, majd hozzáforgatjuk a tojáskrémet és a pirított, őrölt mandulát.
  5. A tortalapra 2 evőkanál mandulás krémet kenünk, és körkörösen kirakjuk az alkoholos narancslébe alaposan beáztatott babapiskóta felével. Rákenjük a krém felét, elrendezzük rajta a maradék babapiskótát, majd befedjük a megmaradt krémmel. A süteményt folpackkal letakarva, 2 órára hűtőbe tesszük.
  6. A zselatinlapokat pár percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kicsavarjuk, és feloldjuk 0,5 dl felforrósított tejszínben. Hűlni hagyjuk. A tortáról lekapcsoljuk a forma peremét.
  7. A porcukorral ízesített többi tejszínt kemény habbá verjük, hozzáforgatjuk a zselatinos tejszínt, és a hab 2/3-ával bevonjuk a süteményt. A torta tetején bejelöljük a szeletek helyét.
  8. A többi tejszínhabot csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük, és körben habrózsákat nyomunk a jelölések közé, a torta szélétől egy kicsit beljebb. A habrózsákat megszórjuk aprított pisztáciával.
  9. A csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, majd egy tepsi hátuljára öntjük, és téglalap alakban egyenletesen elkenjük. Dermedni hagyjuk, majd spatulával forgácsokat készítünk belőle, és tálalás előtt körben megszórjuk vele a torta szélét.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)

sütési idő: kb. 15 perc


Megjegyzés:
Természetesen "rendes" piskótából is elkészíthetjük, de én gazdaságosabbnak ítéltem felhasználni a krémhez szükséges tojássárgáják miatt kimaradt fehérjék nagy részét.











4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép torta! ♥ Biztosan nagyon finom is. :) Szívesen megkóstolnám, ha esetleg erre tévedne egy szeletke. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm! ♥ Azt hiszem, épp jó időben vagyok, hogy délutáni desszertnek küldjek belőle mindhármótoknak. :)

      Törlés
    2. Nagyon finom volt! :) Köszönjük szépen! ♥

      Törlés
    3. Örülök, hogy ízlett nektek. :) ♥

      Törlés