2017. augusztus 21.

Sült jalapeño, olajban





Sajnos mifelénk ritkán lehet kapni jalapeño paprikát, és eddig csak egyszer fordult elő, hogy vettem. Akkor viszont 3 ételhez is felhasználtam, amik felkerültek a blogra. Azóta feledésbe merült a csilipaprikának ez a fajtája, és nem is figyeltem a boltok polcain. De azért gyanítom, hogy ha lehetett volna kapni, feltűnt volna a zöldségek között.
Most megint kedvet kaptam hozzá, sőt egészen pontosan a mexikói konyha 2-3 ételéhez, amelyeknek természetesen elengedhetetlen kelléke ez a kis duci paprika. :) Persze, hogy sehol sem árulták, akárhol is kerestem. Még az olajban eltett változatot sem találtam. Szárított, tört vagy őrölt formában pedig nem lett volna az igazi. Végül a közeli nagyváros egyik bevásárlóközpontjában végre a kosaramba tehettem. Hála a hétvégi rossz időnek, amikor is a kerti grillezés és a betervezett kirándulás helyett átruccanhattunk a szomszéd városba, csak hogy mégis kimozduljunk, de fedett terepen töltsük az időt.
2 doboz jalapeñoval gazdagabban végre nekiállhattam az eltervezett recepteknek. Bár az olajban eltett csilit nem nevezném igazi receptnek, de a felhasználásával készült ételeket már annál inkább. :D Arról nem is beszélve, hogy ez az üveges változat jó szolgálatot tud tenni, ha nem jutunk friss paprikához, és így is felhasználhatjuk többféle ételhez.




Hozzávalók egy kis befőttesüveghez:

6 jalapeño paprika (zöld és piros vegyesen)
olívaolaj

elkészítés:

  1. A villával előzőleg több helyen megszurkált paprikákat sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőtálba tesszük, és konyhai ecset segítségével megkenjük kevés olívaolajjal.
  2. A tepsit előmelegített sütőbe toljuk, és félidőben egyszer megforgatva a paprikákat addig sütjük, amíg a héjuk kicsit meg nem feketedik (ne süssük szenesre!).
  3. A megsült zöldségeket tálba tesszük és letakarjuk folpackkal. Negyedóra elteltével lehúzzuk a héjukat, eltávolítjuk a csumájukat és a magokat, majd a húsukat csíkokra vágjuk.
  4. A paprikacsíkokat csírátlanított befőttesüvegbe tesszük, felöntjük annyi olívaolajjal, amennyi ellepi, lezárjuk, és felhasználásig vagy max. 3 hétre hűtőbe tesszük. 
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: grill (felülről a 2. sínen)
sütési idő: kb. 30 perc

Tipp:
A paprika mellé fokhagymát és fűszernövényeket is tehetünk az olajba.

Felhasználása:

Szószokhoz, dipekhez, salátákhoz, húsok ízesítésére, ragukhoz, stb.
Az eltevésre használt olajat húsok pácolásához, salátákhoz, mártások, szószok készítéséhez, kenyér pirításához, stb. is használhatjuk.
 
Receptek olajban eltett, sült jalapeño paprikával:

 















2 megjegyzés:

  1. Csuda klasszak és hangulatosak ezek a fotók! ♥
    Biztosan nagyon finom lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm! ♥ :) Biza már el is fogyott, annyira eteti magát, de neked azért félretettem belőle. ;)

      Törlés