2017. április 24.

Kalácstölcsér sonkás tojáskrémmel töltve








Tudom-tudom, már rég vége a húsvétnak, de mit tegyek, ha megmaradt a sonka fele – hoznom kell még 1-2 receptet vele! :D Így van ez, ha az ember a korábbihoz képest sokkal kevesebb tésztát eszik, így aztán a húsvéti sonka se fogyott olyan intenzitással, hiszen ahhoz kalács kell, mert az úgy a jó. :)
A maradék sonkát muszáj felhasználni, mert túl finom ahhoz, hogy megromoljon, és különben is, ételt lehetőleg nem dobunk ki. Úgy is régóta ki akartam már próbálni a tölcsér alakban sütött kalácsot, így most pont kapóra jött a maradék sonka. Egy már bevált, mascarponés tésztájú kalácstésztámat vettem alapul, és a töltelék kapcsán is a saját fejem után mentem. Na nem mintha akkora különbség lenne a neten látott tojássaláták, sonkás krémek és az általam összehozott töltelék között, de most eggyel több variációjuk van az enyémnek hála :D A tölteléket a Kutyafül miatt kétfélére készíttetem, mert ő nem szereti a főtt tojásfehérjét. Így azt csak a fele adag krémhez kevertem, neki pedig fehérjétlen töltelék készült, hogy ő is részesülhessen a töltött kalácstölcsér nyújtotta örömökben. :) Az biztos, hogy ezentúl húsvétkor mindig készíteni fogok, mert nagyon megszerettük mindketten. :)






Hozzávalók 14 darabhoz:

a kalácstölcsérekhez:
25 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 dkg mascarpone
2 dkg cukor
2,5 dkg olvasztott vaj + a habrolóforma kenéséhez
1 nagy tojásnak a sárgája
1 tk. só
1,5 dkg friss élesztő
0,75 dl tej
1 tojás a kenéshez
szezámmag a szóráshoz

a töltelékhez:
10 dkg füstölt, főtt sonka (pl. a megmaradt húsvéti sonka)
5 dkg aprított lila hagyma
3 főtt tojás
5 dkg tejföl
5 dkg mascarpone
3 dkg majonézes torma
őrölt fekete bors


elkészítés:

  1. A tálba mért liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, egy kevés cukorral, liszttel, langyos tejjel simára keverjük, és letakarva felfuttatjuk.
  2. Beletesszük a sót, a többi cukrot, a mascarponét, a tojássárgáját, a vajat, és megdagasztjuk. Letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A megkelt tésztát lisztezett felületen 28x16 cm-es téglalapra nyújtjuk, és 2 cm széles csíkokra vágjuk, és a kezünkkel mindegyiket egy kicsit hosszabbra kihúzzuk.
  4. A tésztacsíkokat átlósan, az olvasztott vajjal megkent habrolóformákra tekerjük. (Úgy a legkönnyebb, ha a tésztát a munkafelületen hagyjuk, ráfektetjük a sütőformát, és így tekerjük fel. A tészta széleinek nem kell fedniük egymást, mert össze fognak kelni.)
  5. A tölcséreket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és letakarva kelesztjük 20 percig, vagy amíg a sütő bemelegszik.
  6. A megkelt kalácsokat lekenjük a felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és aranybarnára sütjük. Rácsra szedve hagyjuk teljesen kihűlni, majd mindegyiket óvatosan lehúzzuk a formáról.
  7. A töltelékhez a főtt tojássárgákat villával összetörjük, összekeverjük a tejföllel, a majonézes tormával, a mascarponéval, és sóval, borssal ízesítjük.
  8. A ledarált sonkát és az aprított lila hagymát a masszához keverjük.
  9. A fele mennyiségű tölteléket összedolgozzuk a ledarált tojásfehérjével, és betöltünk vele 7 kalácstölcsért. A fehérje nélküli krémmel a többi kalácstölcsért töltjük meg. (A fehérjét az összes krémhez is keverhetjük, ha nincs olyan a családban, aki nem szereti.)
  10. A betöltött kalácstölcséreket tálra rendezzük, és azonnal tálaljuk.
sütési hőfok 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

Megjegyzés:

Az én habrolóformám 9,5 cm hosszú, és a talpánál 2,5 cm átmérőjű.












2 megjegyzés:

  1. Ó! Nagyon mutatósak ezek a kalácstölcsérek! ♥ Biztos vagyok benne, hogy nekem is nagyon ízlene, mert látszik (is) rajtuk, hogy mennyire finomak. ;) Tartom a tányérom, nyitom az ablakom, felkészültem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves dicséretet! ♥ :) Én is úgy érzem, hogy szeretnéd, ezért máris pakolom a tányérodra. ;)

      Törlés