2016. szeptember 23.

Arab gyümölcstorta









Nem igazán ismerem az arab konyhát, ezért nagy érdeklődéssel keresgéltem ennek a népnek az ételei után. Örömmel konstatáltam, hogy sok olyan receptjük van, amit szívesen megkóstolnék. Ilyen ez a sütemény is, ami számomra egy kicsit már a telet idézi, hiszen mifelénk a cukrozott gyümölcsök és a dió az ünnepi édességekre jellemző. Az araboknál ez persze nem így van, hiszen a gyümölcsök cukorral való tartósítása a meleg éghajlat miatt elengedhetetlen. Éppen ezért a süteményeik is jóval édesebbek a mieinknél. Ennek az egyszerű tortának a tésztája azonban mégsem kimondottan édes, de a kandírozott gyümölcsöknek köszönhetően mégis laktató, és engem konkrétan a gyümölcskenyérre emlékeztet. Egy csésze tea vagy (arab) kávé kíséretében kifejezetten kellemes, pláne édes tejfölöntettel, mi ui. azzal ettük meg a legjavát, miután a tejszínhabot hamar betermeltük. :)








Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

Tésztához:

30 dkg liszt
15 dkg vegyes kandírozott gyümölcs (pl. mangó, gyömbér, citrom)
12 dkg mazsola (arany-, csemege- és normál mazsola vegyesen)
8 dkg darált dió
9 g sütőpor
5 tojás
12 dkg barna nádcukor darálva
8 dkg vaj felolvasztva
20 dkg tejföl

Tetejére és a tálaláshoz:
barna nádcukor darálva
2,5 dl tejszínhab
1 cs. vaníliás cukor

elkészítés:
  1. A tojásokat robotgéppel felverjük, majd a porcukrot is hozzáadva, néhány perc alatt felhabosítjuk.
  2. Belekeverjük a langyosra hűlt, olvasztott vajat, majd hozzádolgozzuk a sütőporral, dióval, apróra vágott kandírozott gyümölcsökkel vegyített lisztet és a tejfölt.
  3. A kapcsos tortaforma alját kivajazzuk, beleöntjük a tésztamasszát, és előmelegített sütőben készre sütjük (tűpróba!). A kész süteményt néhány perc elteltével kivesszük a formából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  4. A tetejét meghintjük porcukorral, cikkekre vágjuk, és vaníliás cukorral ízesített tejszínhabot vagy édes tejfölöntetet kínálunk hozzá.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc
























A recept a Kifőztük gasztromagazin szeptemberi számában is megjelent.


2 megjegyzés:

  1. :) De "szeretem" képek! ♥ Ez a torta azt hiszem nagy kedvenc lenne nekem is, pláne, ha egy kis édes tejfölt is kaphatok mellé. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm! ♥ :) Örömömben 4 nagy szeletet küldök jó sok édes tejföllel. ;)

      Törlés