2016. augusztus 12.

Meggydzsemes-ricottás rizsdesszert









A telkünkön lévő 2 kis meggyfa, miután szépen meg lettek metszve, éppen annyi gyümölccsel ajándékozott meg bennünket, amennyi a következő termésig elfogy. Ez igazából csak azért van így, mert alig eszünk frissen érett meggyet, ill. a belőle főzött dzsem sem annyira kelendő – nem esszük rendszeresen. Többnyire süteménybe szoktam tenni, vagy tejpite mellé kínálom. Pedig egyébként a meggydzsem az egyik kedvencem a gyümölcsből készült lekvárok közül.
A leszüretelt meggy nagy részéből most is dzsemet főztem, és alighogy kihűlt, egy keveset felhasználtam ehhez a szerintem extra finom poharas desszerthez, amit az első alkalom óta már vagy 5-ször elkészítettem. A megmaradt szemekből pedig krémlevest főztem. Azt hiszem, az idei évre nekünk ennyi elég is volt a meggyből. :D Na jó, természetesen ez nem igaz, mert a dzsemből süti lesz majd az őszi/téli napokra, már ha ennek a poharas desszertnek hála el nem fogy időnap előtt, ui. most előlépett kedvenccé. :)








Hozzávalók 2 személyre:

4 dl tej
8 dkg arborio rizs
7 dkg cukor
1 vaníliarúd
15 dkg ricotta
2 dkg porcukor
1 dl tejszín
1 csapott ek. étkezési kukoricakeményítő
egy kis csipet só
15 dkg házi meggydzsem (nálam szentesi meggyből)
2 tk. fehér csokoládé forgács

elkészítés:

  1. A tejet a cukorral és a sóval együtt felforraljuk, hozzáadjuk az alaposan átmosott rizst, és néhányszor megkeverve, fedő nélkül, egészen kis lángon addig főzzük, amíg a rizs majdnem teljesen megpuhul.
  2. A keményítőt elkeverjük a tejszínnel, besűrítjük vele a rizst, és miután teljesen kihűlt, hozzáadjuk a porcukorral simára dolgozott ricottát.
  3. A krémet elosztjuk 2 db 3 dl-es üvegpohárban, majd mindegyik tetejére meggydzsemet kanalazunk. Megszórjuk csokoládéforgáccsal, friss meggyszemekkel díszítjük, és behűtve tálaljuk.
Tipp:
Ricotta helyett mascarponéval is készíthetjük, úgy is nagyon finom.
























A recept a Kifőztük gasztromagazin augusztusi számában is megjelent.

5 megjegyzés:

  1. Ó, hát ez a szép -és persze finom- desszert nálam is nagy kedvenc lenne. :) A csodás fotókat nézegetve ebben egyre biztosabb vagyok, úgyhogy kérek szépen kóstolót, ha szabad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) ♥ Hogy szabad-e?! Hát persze! Mindhármótoknak küldök belőle, mert szerintem mindannyian szeretnétek. ;)

      Törlés
  2. Azt szeretném kérdezni, hogy a tejszínt a keményítővel nem kell felfőzni, mielőtt hozzákevernéd a masszához?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Erzsi! Nem kell, hiszen amikor a keményítős tejszínt a tejberizshez kevered, akkor azzal együtt fő meg és sűrűsödik be. Pont úgy, mint amikor főzeléket készítesz. Remélem, sikerül majd, és ízlik neked, ha elkészíted. :)

      Törlés
    2. ...és a puding is ugyanígy készül. ;)

      Törlés