2016. július 11., hétfő

Kókusztejes-gyömbéres sárgabarack-krémleves










Az utolsó szem sárgabarackok már pár napja a hűtőben várták a sorsukat, és szerintem ők is, mi is örültünk, hogy ez a frissítő krémleves készült belőlük. :) 









Hozzávalók 4 személyre:

75 dkg sárgabarack
6 dkg kókuszreszelék
kókuszvirágcukor (ízlés szerint)
1 vaníliarúd
1 ek. frissen reszelt gyömbér
1 ek. citromlé
4 tk. pirított mandula a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A kókuszreszeléket lábasba tesszük, felöntjük másfélszeres mennyiségű, forrásban lévő vízzel, majd 5 percig főzzük. Teljesen kihűtjük.
  2. A kókuszos vizet leturmixoljuk, majd sűrű szövésű konyharuhába öntjük, és alaposan kicsavarjuk. Az így kapott kókusztejet hűtőbe tesszük, majd a felszínéről lefejtjük a kókuszzsírt, mert csak a tejre lesz szükségünk. (A kinyomkodott kókuszreszeléket megszárítjuk, és később pl. süteményhez használhatjuk.)
  3. A barackokat leforrázzuk, 1-2 percig a vízben hagyjuk, majd lehúzzuk a héjukat, és kimagozzuk. A gyümölcsöt lábasba tesszük, cukorral, citromlével, gyömbérrel ízesítjük.
  4. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és forrástól számítva 3-4 percig főzzük.
  5. Hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait, majd a levest leturmixoljuk, kihűtjük, és belekeverjük a kókusztejet. Pirított mandulával és/vagy kókusztejszínből vert habbal tálaljuk.

Megjegyzés:
Saját gyártású kókusztej helyett boltival is készíthetjük.




























2 megjegyzés:

  1. :) Ez de jó ötlet! Még sosem ettem sárgabarackból krémlevest, de szívesen megkóstolnám. :) Micsoda színe van! ...és az íze biztos még a színénél is klasszabb. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha így gondolod! :) Amikor megkóstoltam, nevetve mondtam a Kutyinyeknek, hogy olyan, mint a hígított baracklekvár.:D Neki nagyon bejött, nekem kevésbé, de én eleve nem vagyok sárgabarack-rajongó. Csak sütiben szeretem. Egyébként gyömbérrel valóban kellemes ez a leveske. Küldök is neked, hogy megízlelhesd. :)

      Törlés