2016. május 17., kedd

Húsos pite













Úgy volt, hogy az egyik baráti házaspár meglátogat bennünket a hét közepén. Úgy terveztem, hogy azzal a minipitével vendégelem meg őket, ami a blogra korábban már felkerült. Sajnos úgy alakult, hogy elnapolódott a találkozás, de hiába nem jöttek, juszt is pite lett az ebéd. Annyira mindenképp azt akartam enni. :D Bevallom, azért is szerettem volna pitét sütni nekik, mert egyszerűen imádom a tésztáját, és egyébként elég ritkán kerül az asztalra. Biztos voltam benne, hogy ők is szeretnék, és bár nem jöttek, nem tudtam lemondani róla. :D
A korábbi minipitéim tölteléke egyébként húsmentes, és miután a barátaink vegetáriánusok, jó választásnak tűnt ezzel kínálni őket. A fotókon lévő pite viszont abszolút húsos, mert ezúttal nem kellett megfelelni semmilyen extra igénynek. Az itthon szinte mindig fellelhető alapanyagokból gyakorlatilag egy teljesen másféle, ám éppen annyira finom étel lett a végeredmény. A tészta bezzeg ugyanaz! :D Annyira ízlett, hogy gyors egymásutánban kétszer is megörvendeztettem vele magunkat. :)














Hozzávalók 24 cm-es pitesütő formához:

Tésztához:
12,5 dkg fehér tönkölybúzaliszt
12,5 dkg zabpehelyliszt
12,5 dkg vaj
1 ek. barna nádcukor
1 tk. só
1 tojás
kb. 30 ml hideg víz

Töltelékhez:
40 dkg darált marhahús (vagy sertéshússal vegyesen)
15 dkg konzerv főtt kukorica
15 dkg túró
1 kaliforniai paprika
1 hegyes erős paprika
1 fej vöröshagyma
1 kis fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 ek. barna nádcukor
1 dl + 2 ek. tejszín
őrölt fekete bors

8 dkg tejföl

1 tojás
1 tojássárgája
1 tk. kókuszolaj
1 ek. zsemlemorzsa (pl. tönkölykenyérből)

elkészítés:

  1. A cukorral és a sóval elvegyített kétféle liszt közepébe ütjük a tojást, és a kis kockákra vágott vajjal együtt morzsalékos tésztává dolgozzuk. A vizet fokozatosan hozzáadva sima felületű tésztává gyúrjuk, gombóccá formázzuk, majd ellapítjuk.
  2. Enyhén meglisztezett felületen 28 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk és kibélelünk vele egy 24 cm-es pitesütő formát. Az alját villával több helyen megszurkáljuk, majd folpackba csomagolva hűtőbe tesszük.
  3. A húst egy nagy serpenyőben az olajon fehéredésig sütjük. Amikor kiengedte a zsírját, és elfőtte a levét, kiszedjük belőle és félretesszük.
  4. A megtisztított vöröshagymát és a kicsumázott paprikákat felaprítjuk (az erős paprika erejét részben eltávolíthatjuk, ha az ételt kevésbé csípősre szeretnénk), rátesszük a hús sütéséből visszamaradt zsírra (a zsírt pótoljuk, ha szükséges), megsózzuk, és pár percig dinszteljük.
  5. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, összesütjük a zöldségekkel, majd botmixer poharába átszedve, az egészet pürésítjük.
  6. A húst a serpenyőbe tesszük, ráöntjük a mártást, felöntjük a tejszínnel, majd sóval, borssal, cukorral ízesítjük. Addig forraljuk, amíg a levét majdnem teljesen elfövi. Belekeverjük a túrót, a kukoricát, és langyosra hűtjük.
  7. Az egész tojást és a tojássárgáját a maradék tejszínnel együtt felverjük, simára dolgozzuk a tejföllel, majd alaposan összekeverjük a húsos raguval.
  8. A ragut a zsemlemorzsával megszórt tésztakosárba öntjük, és előmelegített sütőben, alulról a 2. rácson pirulásig sütjük. 10 percig hűlni hagyjuk, majd felszeleteljük és tálaljuk.

sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 40 perc


Tipp:
Sütés előtt a tetejét megszórhatjuk reszelt sajttal.
Botmixer híján a vöröshagymát lereszeljük, és a nagyon finomra aprított paprikákkal együtt megdinszteljük. Ezután összesütjük az áttört fokhagymával. Erre az alapra rátesszük a húst, és együtt sütjük meg.

Megjegyzés:
Ha sertéshúsból készítjük, a hús sütéséhez nem kell plusz zsiradékot használnunk, mert éppen annyi sül ki belőle, amennyi a zöldségek dinszteléséhez szükséges.













































6 megjegyzés:

  1. Hú, ez elég izgalmasan hangzik! Jópofa ötlet bele a túró, eszembe nem jutott volna. :D Azt hiszem ezt a pitét igencsak kedvelném! Igazi nyári hangulatom lett a fotókat nézegetve. :) Kérek szépen egy szeletkét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Bizony, a túró a kakukktojás, de amióta a túrós fasírtgolyó az egyik kedvencünk, azóta tudom, hogy a túró a darált husinak nagyon jó barátja. :) Ez a pite pedig annyira finom, hogy sütök neked egyet, és az egészet elküldöm. ;)

      Törlés
  2. Hétvégente mindig új recepteket próbálok ki, mert akkor a férjem gyerekezik én meg nyugodtabban főzök. Ez lesz a szombati menü, már ránézésre tudom, hogy ez csak finom lehet. :) Köszönöm a receptet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, szuper, éljenek a hétvégék! :D Örülök, ha elkészíted, biztos ez is olyan jól fog sikerülni, mint a kiflik. ;) Remélem, ízlik majd.

      Törlés
    2. Kipróbálva. :) Majdnem ilyen szép lett, mint a Tied. És a férjem utálja a túrót és észre sem vette, hogy van benne. :) Köszönöm, biztosan még el fogom készíteni valamikor. Fotózni meg elfelejtettem, majd legközelebb. :)

      Törlés
    3. Jupppííí! De örülök, hogy kipróbáltad, annak pedig még jobban, hogy ízlett is! :) Klassz, hogy még a férjed is megette. :D Képzeld el, az én párom minden egyes hozzávalót kiérzett belőle. Csak lestem, hogy milyen jó ízlelőbimbói vannak. :D

      Törlés