2015. november 23., hétfő

Krémsajtos tönkölybukta










A hűtőben pár napja árválkodott 2 tojássárgája, és hirtelen nem jutott más az eszembe, csak az, hogy megint valamilyen csigát sütők belőle. Sósat, mert hogy ebédnek akartam. Aztán eszembe jutott, hogy mindig is tetszettek a kerek pitesütőformában csücsülő kis bucik, és inkább amellett döntöttem. Mostanában sűrűbben használok tönkölylisztet, úgyhogy ez a sor bukta ezúttal abból készült. Sajnos a tésztával kicsit elszámoltam magam, ui. 2 kis bucika nem fért már bele az én 22,5 cm-es belső átmérőjű sütőformámba, ezért ők külön sültek egy kis tepsiben. Utólag azonban nem szerettem volna módosítani a hozzávalók arányát, ezért javaslom, hogy akinek van, az nagyobb formában süsse meg, 26-28 cm belső átmérő elegendő lehet. Persze tepsire sorakoztatva is megoldható a sütés.
A tészta egyébként extra puha, a krémsajtos töltelék pedig nagyon jól illik hozzá. Még Anya is kapott belőle, mert mostanában ráállt a tönkölylisztből készült, (sajnos) boltban vásárolt kiflire. Annyira ízlett neki, hogy ebéd előtt előétel gyanánt azonnal bepuszilta az egyiket. :D A Kutyafül pedig kijelentette, hogy ilyet máskor is süthetek. :)
A fotókra nézve pedig megjegyezném, hogy nem is tudom, minek örüljek jobban: annak, hogy jók a fényviszonyok, vagy annak, hogy rosszak. A bukta fényképezése közben ui. „sajnos” jók voltak, ezért olyan sok értékelhető képet sikerült készítenem, hogy a válogatáskor képtelen voltam dönteni, így ez a bejegyzés tartalmazza az eddigi legtöbb fotót. :D Ez már tényleg betegség nálam, és azt hiszem, az újévi fogadalmam az egy bejegyzésben látható képek számának limitálásával lesz kapcsolatban. :D
Az asztali futóért pedig köszönet az én kedves Anyósomnak, aki szülinapom alkalmából lepett meg többek között ezzel a szépséggel, amit én a buktával avattam fel. :)









Hozzávalók 13 darabhoz, 28 cm-es pitesütő- vagy tortaformához:

Tésztához:
40 dkg tönkölybúza fehérliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 csapott ek. só
1 csapott tk. őrölt fekete bors
2 tojássárgája
6 dkg olvasztott vaj
2,5 dl zsíros tej
2,5 dkg élesztő
1 dkg cukor

Töltelékhez:
1 szál (kb. 3 dkg) újhagyma
10 dkg pritamin paprika
5 dkg sonka
1 doboz (12,5 dkg) natúr krémsajt
10 dkg mascarpone
2 ek. frissen aprított petrezselyemzöldje

1 ek. olívaolaj

Tetejére:
5 ek. olvasztott vaj
1 nagy gerezd fokhagyma

szezámmag a szóráshoz

elkészítés:

  1. A kenéshez a megtisztított fokhagymagerezdet áttörjük, elkeverjük az olvasztott vajjal, és állni hagyjuk, hogy az íze kioldódjon. (Ha időközben megszilárdul, újra felolvasztjuk).
  2. A tésztához az élesztőt a cukorral együtt egy kis tálkában simára keverjük a fele adag langyos tejjel, és letakarva felfuttatjuk. Közben a maradék tejben felolvasztjuk a vajat, majd hagyjuk langyosra hűlni.
  3. A lisztet tálba mérjük, elvegyítjük a sóval, közepébe mélyedést készítünk, és beleütjük a szoba-hőmérsékletű tojássárgákat.
  4. A liszthez adjuk a felfuttatott élesztőt, a vajas tejet, és tésztává gyúrjuk. Miután összeállt, liszttel megszórt tálban, letakarva 15 percet kelesztjük. Újbóli dagasztás után letakarva kétszeresére kelesztjük.
  5. Miközben a tészta kel, elkészítjük a tölteléket: a legkülső héjától megfosztott újhagymát felkarikázzuk, a megmosott paprikát vékony csíkokra vágjuk, és kis kockákra aprítjuk.
  6. A kétféle zöldséget olívaolajon megdinszteljük, közben enyhén sózzuk, majd hozzáadjuk a felkockázott sonkát, és összesütjük.
  7. A krémsajtot összekeverjük a mascarponéval, a felaprított petrezselyemzölddel és a sonkás pritaminpaprikával. Ízlés szerint sózzuk, majd hűtőbe tesszük.
  8. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, 13 egyenlő részre osztjuk, amiket meggömbölygetünk, majd mindegyiket korong alakúra ellapítjuk, és a közepükre halmozunk egy-egy jó teáskanálnyi tölteléket.
  9. A töltelék fölött összecsipentjük a tésztát kis batyut képezve, és körben az oldalát megkenjük 2 evőkanálnyi fokhagymás vajjal.
  10. Vékonyan kiolajozott pitesütőformában, körkörösen elrendezzük úgy, hogy az „összeragasztott” tésztarész kerüljön alulra. (Vagy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk.) Meleg helyen, letakarva kelesztjük, amíg a sütő bemelegszik.
  11. A zsemlék tetejét megkenjük a maradék fokhagymás vajjal, megszórjuk szezámaggal, és miután szép pirosra sültek, a sütőformát rácsra téve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 25 perc 




























































2 megjegyzés:

  1. Juj, ezek a bukták nagyon-nagyon guszták lettek! A krémsajtos töltelékkel azt hiszem nagyon finomak is. Minél tovább nézem a fotókat (25? :D) annál jobban tetszenek és annál éhesebb is leszek. Légy oly drága és küldj nekem kóstolót, mert már nagyon korgok. :D A tálalás csodás, a fények úgyszintén, a futó pedig igazán szép ajándék. :) Egyszóval úgy jó ez itt "kéremszépen", ahogy van! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves vagy, köszönöm! Most itt vigyorgok. ♥ Ja, igen, 25, de én a kollázst 1 képnek veszem, és azzal áltatom magam, hogy csak 18 kép. :D De ez a 25 most mellbe vágott. :D No sebaj, amíg értetlenkedem magam miatt, addig csomagolok neked egy kosár buktát. ;)

      Törlés