2015. június 28.

Meggydzsemes-kókuszos szelet







Mostanában nem sűrűn sütök süteményt, legutóbb is csak a Kutyafül szülinapjára készítettem. Most sem nagyon akartam édességet tenni az asztalra, de a hűtőben várakozó tojásfehérje felhasználásért kiáltott, és azt követelte, hogy süti legyen belőle. :D Na jó, titkon én is édességre vágytam. :D
A mélyhűtőben még volt egy zacskónyi a tavalyi meggyből, úgyhogy ideje volt azt is elhasználni, hiszen már itt van az új termés. Nem akartam bonyolult süteményt, csak valami olyat, ami csokis is, de közben kicsit savanykás is. Így ezt a kókuszkocka-szerűt hoztam össze.
Bevallom, a csokiba való mártogatás egy cseppet macerás, hiszen ezt a töltött piskótát nem lehet villára szúrni ezáltal megkönnyítve a dolgunkat, így aztán minden egyes szelet után kezet kellett mosnom, hogy a következő adag mártogatása közben ne szennyezzem a csokit kókuszreszelékkel. Mert abból bizony tapadt az ujjamra is. De mivel csak 12 szeletet kellett bevonni, így kibírható volt a tortúra. Azért egy villa és egy kanál segítették a munkámat. :)
A bejegyzésben látható képek száma kapcsán pedig mondhatnám, hogy no comment, de önkritikusan azért megjegyezném, hogy Ági barátnőmmel ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy "há' nóóórmális?!?" :D








Hozzávalók 12 szelethez:

Piskótához:
5 tojásfehérje
5 ek. finomliszt
5 ek. porcukor
1 mk. sütőpor
kb. 12 dkg kókuszreszelék a forgatáshoz

Dzsemhez:
kb. 20 dkg magozott meggy
4 ek. cukor

Csokoládémázhoz:
10 dkg vaj
8,5 dkg cukor
3 ek. tej
2 ek. cukrozatlan kakaópor
1 ek. Portorico rum

elkészítés:

  1. A dzsemhez a meggyet botmixerrel félig pürésítjük, a cukorral sűrű lekvárrá főzzük, majd teljesen kihűtjük. (Frissen főzött dzsem helyett használhatunk 15 dkg kész lekvárt is.)
  2. A tojásfehérjét habbá verjük, fokozatosan hozzákeverjük a porcukrot, és addig verjük, amíg fényes nem lesz. Kisebb adagokban hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet, és a tésztát kivajazott, kilisztezett, 20 cm átmérőjű tortaformába simítjuk.
  3. Előmelegített sütőben megsütjük, majd rácson hagyjuk kihűlni. A piskótát kés segítségével elválasztjuk a forma peremétől, 12 cikkre vágjuk, majd mindegyiket kettészeljük.
  4. A dzsemmel megkenjük a kettévágott tésztacikkek egyik felét, és beborítjuk a másik felükkel.
  5. A vajat a tejben felolvasztjuk, hozzáadjuk a kakaóporral kevert cukrot, és összeforraljuk. Belekeverjük a rumot, és hűlni hagyjuk.
  6. A töltött süteményszeleteket az aljuk kivételével megmártjuk a csokimázban, kókuszreszelékbe forgatjuk, és rácsra tesszük, amíg a máz kissé meg nem köt. Tálaljuk.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. sínen)
sütési idő: kb. 25 perc




















4 megjegyzés:

  1. :D Oltári! :D :D :D há' nóóórmális? há' persze, hogy az! :) Klassz képek egy klassz sütihez. Mivel minden egyes képről csentem kóstolót, lehet másnak már nem is marad. :D A csoki, a meggy és a kókusz igen kedvelik egymást. Én meg őket, szóval ez a süti tuti nyerő nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ez jó! :D Amikor egy másik nem nóóórmális mondja, hogy "há' persze, hogy az", akkor biztos úgy van. :D
      De legalább arra jó volt ennyi képet berakni, hogy aztán te mindegyikről lopkovicozhass sütit. :D Jól tetted! Én viszont még küldök, mert kettő kimaradt, és azért is, mert értékelted a képeimet. ;)

      Törlés
  2. Nagyon gusztusos :)

    VálaszTörlés