2015. január 12., hétfő

Csirkés bruschetta félbarna kenyérből





Régóta kacérkodom a bruschetta készítés gondolatával, de valahogy sosem kerítettem rá sort, pedig gyorsan elkészíthető, egyszerű étel, ráadásul az sem volt kérdés, hogy szeretnénk; nem is tudom, miért maradt ki eddig a repertoárból. Most végre nekifogtam, és ezt a húsos változatot hoztam össze.
Bár a klasszikus bruschetta úgy készül, hogy a kenyérszeleteket előbb olívaolajon vagy magában megpirítják, és csak ezután halmozzák rá a különböző feltéteket, én ezen változtatva, a feltéttel együtt pirítottam meg. Azt nem mondom, hogy ez a módszer gyorsabb, hiszen a sütőben sütés is időbe telik, akárcsak a serpenyőben, olívaolajon történő pirítás, de az eredményen nem sokat változtat - így is, úgy is ugyanolyan finom. Tuti, hogy nem utoljára készítettem. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Bruschettához:

8 szelet szikkadt, félbarna kenyér

40 dkg csirkemellfilé
25 dkg paradicsom
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 ek. olívaolaj

őrölt fekete bors
1 csapott tk. cukor
1 tk. őrölt pirospaprika (édes nemes)
1 dl tejszín
10–12 bazsalikomlevél
8 dkg reszelt parmezán sajt

elkészítés:

  1. A megmosott paradicsomot kis kockákra vágjuk, és kivesszük a magokat tartalmazó kocsonyás részét. A húst kis kockákra vágjuk és megborsozzuk.
  2. Serpenyőben olívaolajat hevítünk, rátesszük a felaprított vöröshagymát, megsózzuk, kissé megpirítjuk, majd hozzáadjuk az aprított fokhagymát, a húst, és cukorral ízesítjük. Pirulásig sütjük.
  3. Hozzákeverjük a pirospaprikát, a paradicsomot, felöntjük a tejszínnel, felforraljuk, és néhányszor megkeverve, közepes lángon majdnem teljesen elforraljuk a levét.
  4. A megmosott bazsalikom leveleit lecsipkedjük, a felét felaprítjuk, és a raguhoz keverjük.
  5. A kenyérszeleteket sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, elosztjuk rajtuk a ragut, megszórjuk sajttal, és 220°C-ra előmelegített sütőben, kb. 10 perc alatt megsütjük. A kész bruschettákat tortarácsra tesszük hűlni, majd bazsalikomlevelekkel díszítjük.
sütési mód: alul-felül sütés

A kenyérhez ezt a receptet ajánlom:


25 dkg + 1 ek. fehér kenyérliszt
20 dkg világos rozsliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csapott ek. só
1 tk. őrölt kömény (elmaradhat)
3 ek. olívaolaj
3 dkg friss élesztő
1 ek. méz
kb. 2,5 dl langyos víz


  1. Az élesztőt simára keverjük 1 evőkanál liszttel, a cukorral, 1 dl langyos vízzel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A sóval, köménnyel vegyített lisztkeverékhez adjuk a felfuttatott élesztőt, az olajat, a többi langyos vizet, és tésztává megdagasztjuk. Közben apránként adagolhatunk még hozzá kenyérlisztet vagy vizet. A tésztát olajjal vékonyan kikent tálba tesszük, és letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, finoman átgyúrjuk, vekni alakúra formázzuk, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A tetejét meghintjük liszttel, éles késsel 3 helyen bevágjuk, és letakarva további fél órát kelesztjük. Előmelegített sütőben megsütjük, majd rácsra téve hagyjuk kihűlni. (A kenyeret előző nap vagy akár 2-3 nappal korábban is elkészíthetjük.)
sütési hőfok: 220°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc











4 megjegyzés:

  1. Hű, ez nagyon jól hangzik! Csodás az a kenyér el tudom képzelni, mennyire finom lehet azzal a raguval. Igaz, eddig csak a hagyományos bruschetta-t kóstoltam, de gyanítom, hogy a tiéd is kedvenc lenne. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, de cuki vagy, köszi! :) Örülök, ha bizalmat szavazol az én ál-bruschettámnak. :D Az az igazság, hogy én pedig "igazit" nem kóstoltam még, de ami késik, nem múlik. :)

      Törlés
  2. Bruschetta: piritós paradicsommal.
    A tiéd meg melegszendvics.
    Ezekkel nem "kacérkodik az ember régóta", hanem összerakja otthon reggel ami van, 'ószt a család elé teszi.
    És nem posztolja a gasztroblogon.
    Miért kell ezekkel az egyszerű kajákkal felvágni? A másik meg még be is nyal neki.
    Nyuci (az a marha, aki olvassa a gasztroblogot, hátha valami normális is van fent)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyuci!
      Honnan ez a düh? Ha figyelmesen elolvastad volna a recepthez írt szöveget, akkor észrevetted volna, hogy én magam is azt írom, nem így készül az igazi bruschetta, sőt a kommentre adott válaszomban ál-bruschettának nevezem. Ez valóban lehet melegszendvics is, de a bruschettát is lehet így készíteni, konkrétan én olasz receptet is láttam, ami ehhez hasonlóan készül, ráadásul bármit tehetsz rá. Ahány ház, annyi szokás. Az ilyen beszólással pedig csak magadat minősíted.
      Ja, és még valami! Ezek szerint te is egy oylan "marha" vagy, aki olvassa a gasztroblogokat? Miért teszed, ha mi, gasztrobloggerek csak felvágni tudunk?
      Nyugodj le, egyél egy igazi bruschettát, és olvass inkább értékes könyveket!

      Macskanyelv

      Törlés