2014. február 4., kedd

Tökmagos-húsos csiga





Ezt az ételt egy jól sikerült tökmagos kifli és a maradék szaftos husi ihlette. Történt ui., hogy a szaftos hús, amit ezúttal nem karajból, hanem csirkemellből készítettem, kissé kemény volt. Már nyersen is elég nehezen lehetett szeletelni, és hiába áztattam előzőleg tejbe, hogy puhuljon, elkészülve se lett túl jó az eredmény. Nagy nehezen mégis megettük a felét, de a maradékhoz nem volt kedvünk. Mit is csináljak vele? Mert hogy ételt ki nem dobunk, legalábbis nem szívesen. Jött az ötlet, hogy ledarálom - az tuti, hogy felpuhítja a hús rostjait. :D Így is lett. De épp nem volt itthon szikkadtabb péksüti (sőt még friss se), amire szendvicskrémként rákenhettem volna, hogy melegszendvicsnek együk meg. Ki is találtam, hogy csiga lesz belőle, de nem olyan, mint múltkor, hanem a 3 nappal korábban készült tökmagos kifli tésztáját mentem át picit újragondolva. Így megszületett ez a nagyon finom, enyhén zöld színű és másnap is puha húsos csiga. :)
A töltelékhez nem muszáj ugyanolyan maradék husit használni, mint amilyet én. Nyugodtan tölthető bele másféle maradék is, ami épp van otthon. Utólag is készíthetünk a sült húshoz szaftot, amivel aztán összekeverhetjük, sőt még sajtot reszelhetünk rá.
Mi halmoztuk az élvezeteket, mert másnap reggelire a csiguszt kettévágtam, mint a zsemlét, megkentem vajjal, tettem rá sonkát, sajtot és tejfölt. :D




Hozzávalók 16 darabhoz:

Tésztához:
40 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt
1 tk. só
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2,3 dl tej
1 ek. cukor
2 tojássárgája
8 dkg vaj
2 ek. tökmagolaj

Töltelékhez:
40 dkg maradék, szaftos húspép (nálam most csirkemellből e recept alapján)

Kenéshez és a szóráshoz:
kevés tej
4 dkg tökmag
1 tk. olvasztott vaj

elkészítés:
  1. A maradék szaftos húst késes aprítóval ledaráljuk. A tökmagot zsiradékmentes serpenyőben, kis lángon megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd késes aprítóval vagy késsel durvára vágjuk. A vajat felolvasztjuk és hűlni hagyjuk.
  2. Az élesztőt egy kis tálkába morzsoljuk, rászórunk 1 evőkanál finomlisztet és a cukrot is hozzáadva, elkeverjük 1,5 dl langyos tejjel. Letakarva felfuttatjuk.
  3. A többi tejjel felverjük a tojássárgákat, hozzáadjuk a tökmagolajat és a langyosra hűlt vajat.
  4. A liszteket tálba szitáljuk, elvegyítjük a sóval, hozzáadjuk a tojásos-vajas-olajos tejet, a felfutott élesztőt, és lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva duplájára kelesztjük.
  5. A megkelt tésztát 3-4 mm vastag, 40x50 cm-es téglalappá nyújtjuk, elkenjük rajta a szaftos húspépet úgy, hogy a tőlünk távolabb eső, hosszabbik oldalánál kihagyunk egy 2 cm széles sávot, hogy feltekeréskor ne folyjon ki a töltelék.
  6. A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva, magunk felől kiindulva feltekerjük, éles késsel 3 cm vastag szeletekre vágjuk, majd a csigákat lekenjük tejjel, és egyenként megmártjuk a pirított tökmagban. Vajjal vékonyan kikent tepsire rendezzük egymástól távolabb.
  7. A csigák oldalukat megkenjük olvasztott vajjal, ezután fóliával és konyharuhával letakarva 20-30 percig kelesztjük. Előmelegített sütőben megsütjük. (Ha nagyon pirulna a tetejük, egy szinttel lejjebbi rácsra tesszük.) A megsült péksüteményeket hűlni hagyjuk, majd kínáljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 25 perc






6 megjegyzés:

  1. Hogy miket ki nem találsz!? Nagyon jó ötlet! Ügyes vagy! A képek oltáriak; főleg a macskás! :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszi! Sejtettem, hogy neked ez tetszeni fog, úgyhogy üljünk le, és falatozzunk együtt! ;) Na hallod, én úgy megörültem annak a macskás fontnak! :D Csak sajna a blogger eltolja a színeket, mert az a barna ennél sokkal sötétebb ám. Így meg tök béna lett. :(

      Törlés
    2. Ohhh... ne viccelj már, dehogy béna! Igaz, van mikor saját életet él a blogger... Nem lehet rajta kiigazodni... :) De a lényeg, hogy már ott csücsülök az asztalnál, úgyhogy köszönöm a meghívást és jó étvágyat kívánok!

      Törlés
    3. ♥ Köszönöm, viszont kívánom! :D Tessék, itt a következő csiga, ebéd előtt még belefér. ;)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik, szeretem a tökmagos ételeket! :) Ügyesen kitaláltad, szuper maradékhasznosítós recept! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) Épp ma is maradékot hasznosítottam, de abból édesség lett.

      Törlés