2014. augusztus 9.

Ananászos zabsüti






Végre vettem zablisztet! Már nagyon régóta ki akartam próbálni, és most, hogy maradt egy kis ananászom az édes-savanyú csirke elkészítése után, úgy éreztem, tökéletes párost fognak alkotni. Arról nem is beszélve, hogy az ananász összeillik a nemrég vásárolt kókuszolajjal is. És akkor már miért ne mehetne bele egy kis kókuszreszelék is? :)
Egyébként eredetileg muffint akartam sütni, és találtam is zablisztes almás-diós muffint, ami nagyon tetszett, de úgy gondoltam, azt inkább meghagyom hidegebb időkre, mert nekem az valahogy olyan téli sütemény jellegű. Kreáltam hát egy sajátot. Amikor az ananászosom elkészült, úgy éreztem, jól döntöttem, mert valahogy olyan kerek egész lett ez a süti. Omlós és nem túl édes. Még Kumpi cicám is szerette, és hihetetlen, de a kókuszchips valamiért nagyon csúszott neki. :D
Megsüthetjük muffintepsiben is, hiszen a tésztája tulajdonképpen abszolút muffintészta. Picit törékeny, mert elég lágy, de én most megint háromszög alakú sütire vágytam, és csak azért is ráóvatoskodtam a tányérra. :D




Hozzávalók 12 szelethez:

Tésztához:
15 dkg teljes kiőrlésű zabliszt
5 dkg finomliszt
5 dkg kókuszreszelék
1 tk. sütőpor
egy csipet só
2 tojás
10 dkg nyírfacukor
1 dl kókuszolaj
25 dkg natúr joghurt
20 dkg ananász (nem konzerv)
1 ek. kókuszolaj
1 ek. nyírfacukor

Díszítéshez:
5 dkg fehér csokoládé
5 dkg ananász vagy kandírozott ananász
kókuszcsipsz

elkészítés:

  1. Az ananászt felkarikázzuk, meghámozzuk, belső részét egy kis pogácsaszaggatóval kivájjuk, majd a gyümölcshúst kis kockákra aprítjuk.
  2. A cukrot is rászórva 1 perc alatt megfuttatjuk a kókuszolajon, majd hűlni hagyjuk. Félreteszünk belőle 5 dkg-ot a díszítéshez.
  3. A szobahőmérsékletű tojást villával felverjük, hozzáadjuk a cukrot, a kókuszolajat és a szintén szobahőmérsékletű joghurtot. (Fontos, hogy ne legyenek hidegek a hozzávalók, különben a kókuszolaj megdermed, és nem lehet elkeverni.)
  4. A kókuszreszelékkel, sütőporral, sóval vegyített lisztet hozzáforgatjuk a tojásos masszához, majd belekeverjük az ananászt.
  5. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük (hurkapálcával ellenőrizzük, hogy megsült-e.). A sütőformából kivéve rácson hagyjuk kihűlni, majd háromszög alakú szeletekre vágjuk.
  6. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, szendvicses zacskóba töltjük, aminek a sarkára pici lyukat vágunk, és a csokoládéval megmintázzuk a süteményeket. Tetejüket ananászkockákkal és kókuszcsipsszel díszítjük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc







6 megjegyzés:

  1. ...hmmm... ZABálni-való kis háromszögek! :D Nem csoda, hogy Kumpinak is ízlett! :D Elemeltem párat, persze csak ha megengeded és már ott is ülök az asztalnál, hogy együtt nassoljunk! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D ZABálnivalóan kedves vagy a dicsérő szavakkal, és cseppet sem leszek ZABos, ha elcsensz pár szeletkét. Már főzöm is a kávét, pakolom bele a tejszínhabot, teszem a tábyérodra az újabb adag desszertet, és hozd a Kislegényt is, mert az ananász a sütik tetetjén talán már neki is ízleni fog. :)

      Törlés
  2. A süti hozzám is megérkezett, jól működtek a koordináták, köszönöm! Te pedig visszanéznél hozzám egy kicsit? http://homebisztro.wordpress.com/2014/08/10/dijat-kaptam-es-most-adok/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Szuper, örülök! Oké, máris futok és megszemlélem a posztot. :)

      Törlés
  3. Kedves Macskanyelv!

    Sütőpor mennyi kell bele? Én fél csomaggal tettem, remélem,jó lesz:-)

    Köszi, P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves P.! Tudom, már túl későn válaszolok, de csak most láttam a hozzászólást. Remélem, ennek ellenére jól sikerült a süti. Sajnálom, hogy a felsorolásból kimaradt a sütőpor. Jó régi recept ez már, úgyhogy nem emlékszem sajnos, mennyit kellett beletenni, de én is kb. fél csomagot javasoltam volna.

      Törlés