2014. május 12.

Gombás tojáslepény rozmaringgal





Szeretjük a rántottát, de elég zavaró, hogy az illata sokáig megmarad a konyhában, sőt itt az ideiglenes otthonunkban az egybe nyitott tér miatt a nappaliban is érződik, hiába van szagelszívó. Ki kellett találnom valamit, hogy megmeneküljünk a masszív rántottaszagtól.
Gondoltam, sütőben sütve is éppen olyan jól működhet, mint serpenyőben. Jól hittem, mert ilyen módon valóban kevésbé volt kellemetlen.
Egyébként gombás rántottát még sosem készítettem, úgyhogy éppen itt volt az ideje. A Kutya 2 adagot is megevett belőle, némi friss saláta kíséretében. Én maradtam a gomba nélküli, sajtos változatnál.




Hozzávalók 2-4 személyre:

8 tojás
20 dkg konzerv csiperkegomba
1 fej vöröshagyma
½ pritaminpaprika
1 ágacska friss rozmaring
őrölt fekete bors

1 ek. mangalicazsír + a tepsi kikenéséhez

elkészítés:

  1. Serpenyőben felhevítjük a zsírt, rátesszük a finomra vágott vöröshagymát, a felaprított paprikát, és 1-2 percig dinszteljük.
  2. Hozzákeverjük a lecsepegtetett, felaprított gombát, sóval, borssal ízesítjük, és pár percig pároljuk. Beletesszük a lecsipkedett rozmaringleveleket, és további néhány perc alatt készre sütjük a gombát. Hűlni hagyjuk.
  3. A tojásokat tálba ütjük, felverjük, megsózzuk, majd hozzákeverjük a kihűlt gombás alapot. A gombás tojásmasszát a vékonyan kizsírozott hőálló tálba öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A tojáslepényt a sütőből kivéve, friss rozmaringlevelekkel díszítjük, négy nagy szeletre vágjuk és tálaljuk.
sütési hőfok: 210°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc






4 megjegyzés:

  1. De jó! :) Én is készítettem már így parasztreggelit. Valóban nagyon jók ezek a "serpenyős" ételek sütőben készítve is. :) Ez a gombás-rozmaringos finomság igen kedvemre való. Fogom a villám, tányérom, kabátom és már indulok is hozzátok! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) :) Ilyen kedves dicséretre csak egy válasz van: gyere, máris terítek! :D Örülök, hogy tetszik! Bevallom, el is felejtettem, hogy néz ki a parasztreggeli, de mindjárt meglesem nálad.

      Törlés
    2. ...jaj... nem azért írtam ám! ;) Hanem hogy milyen klassz, hogy egyfelé jár az agyunk. :D

      Törlés
    3. Ó, hát én nem is úgy vettem! :D Annak meg mindig örülök, ha egyet gondolunk. ;)

      Törlés