2014. január 25., szombat

Almás-sajtos besameles káposztatorta





Ez volt az első káposztás étel, amit gimis koromtól kezdve meg bírtam enni, ráadásul jóízűen. Anya egy időben elég gyakran készítette Lajos Mari és Hemző Károly „99 zöldségtál 33 színes ételfotóval” című receptkönyvéből. Aztán valahogy egy idő után ez sem került többet az asztalra. Pár napja eszembe jutott, hogy a nemrég vásárolt káposztából most én is elkészíthetném ezt a finom, krémes köretet. Kicsit tartottam tőle, hogy egyedül fogom megenni az egészet, mert a Kutyafül nem ápol túl jó kapcsolatot az almával. Bevallom, én sem rajongok ezért a gyümölcsért főtt formában, ezért úgy gondoltam, én is csinálhatnám alma nélkül, ahogy korábban Anya készítette. De aztán fejembe vettem, hogy én bizony megszerettetem a Kutyánszkival úgy is, ha benne van az alma. Nagyot is néztem, amikor örömmel repetázott belőle, mondván, hogy nem is érzi rajta az almát, az csupán kellemes, édeskés ízt ad az ételnek. Az ebéd végén pedig közölte, hogy ilyet máskor is csinálhatok. Jupppííí, eggyel több ennivaló, amit szívesen megeszik. :)
Fűszeres, sült húst készítettem mellé, ami tökéletes párost alkotott a káposztatortával.


 

Hozzávalók 24 cm átmérőjű tortaformához vagy sütőtálhoz:

1 kg savanyú, apró káposzta
2 alma (pl. Jonatán)
2 ek. citromlé
1 tk. őrölt kömény
őrölt fekete bors
1 nagy babérlevél
kb. 1 l hús alaplé (vagy víz+leveskocka)

Sajtos besamelhez:
5 dkg vaj
5 dkg liszt
5 dl tej

őrölt szerecsendió
5 dkg reszelt trappista vagy eidami sajt

Tetejére:
5 dkg reszelt trappista vagy eidami sajt
1 alma
2,5 dkg olvasztott vaj
zöld fűszernövény (pl. petrezselyem)

elkészítés:

  1. A meghámozott, magházuktól megfosztott almákat 8-8 cikkre vágjuk, a cikkeket még vékonyabbra szeljük és meglocsoljuk a citromlével.
  2. A káposztát átöblítjük, lecsepegtetjük, majd az almával együtt lábasba tesszük, megfűszerezzük, és felöntjük annyi alaplével, amennyi éppen ellepi.
  3. Fedő alatt félpuhára főzzük, majd fedő nélkül teljesen elforraljuk a levét, és kivesszük belőle a babérlevelet.
  4. A besamelhez a felhevített vajat simára keverjük a liszttel, simára keverjük a felmelegített tejjel, megfűszerezzük és besűrítjük. Hozzáadjuk és felolvasztjuk benne a reszelt sajtot, majd a mártást hűlni hagyjuk. Az almás káposztát hozzáforgatjuk a sajtos besamelhez.
  5. A díszítéshez a megmosott almát héjastól 8 cikkre vágjuk, magházát kivesszük, és a cikkeket még vékonyabbra szeleteljük.
  6. Egy kapcsos tortaformát vagy bármilyen sütőtálat (lehet több kisebbet is) kivajazunk, belesimítjuk a káposztát, villával kócosra lazítjuk, megszórjuk a reszelt sajttal, és kirakjuk az almaszeletekkel. Meglocsoljuk az olvasztott vajjal, és előmelegített sütőben pirosra sütjük.
  7. 10 percig a formában pihentetjük, majd lekapcsoljuk róla a sütőforma peremét (amennyiben formában sütöttük), tálra csúsztatjuk és aprított petrezselyemlevelekkel vagy egyéb zöld fűszernövénnyel díszítjük. Tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc


Megjegyzés:
Bár az étel nevében a "torta" szó szerepel, késsel mégsem lehet szeletelni. Mivel elég lágy, csak kanállal lehet szedni belőle.






4 megjegyzés:

  1. Tyűűű... ez csudajól hangzik. Még ilyen formában nem ettem káposztát, de biztos vagyok benne, hogy ízlene, mert az étel összes alkatrészét szeretem. :) Kérek szépen kóstolót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy tetszik neked! Máris csomagolom, alaposan körbebugyolálom, nehogy havas legyen, és már megy is egy nagy tányér kóstoló. :)

      Törlés
  2. Nekem sajnos nem állt össze, konkrétan szétcsúszott (igaz még meleg volt) amikor kivettem volna a formából...nagy kár, mert ízre tökéletes valóban, de állagra nem jött össze. Esetleg 1 tojás bele segítene? Ugyan az ízéhez nem hiányzik. Esetleg csak kihűlve érdemes tálalni? Ha van hozzá újabb tapasztalat, hogyan sikerülne, örülnék. Köszönettel F.E.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves F.E.! Sajnálom! Egy kicsit persze félrevezető az étel elnevezése, mert bár tortaformában (is) elkészíthető, azért ez messze nem olyan állagú, amit szeletelni lehetne. Inkább kanállal kell szedni belőle. A tortaforma csak az esztétikum miatt van, hogy tálaláskor szebb legyen. Addig egyben is marad. De ha megnézed a fotókat, ott is látszik az étel pereménél, hogy lágy, nem egy összesült dologról van szó. Remélem, ez nem vette el a kedvedet attól, hogy újra elkészítsd. Örülök azért, hogy ízlett. :)

      Törlés