2013. szeptember 23., hétfő

Csokoládémousse-os piskótakocka





Megint kimaradt egy kis tojásfehérjém, ezért egyértelmű volt, hogy fehér piskóta lesz belőle. Csokimousse-t viszont még sosem csináltam, de most végre kipróbáltam. Amúgy is vágytam egy kis csokis sütire. A Kutyafül miatt szinte sosem készítek csokoládékrémes sütit – ő ui. nem szereti, de felkészítettem rá lelkileg, hogy ezúttal elsősorban magamnak szeretnék kedvezni. Titokban reménykedtem persze, hogy díjazni fogja a sütimet. Amikor a tészta széleit csinosítgattam, odajött hozzám és bekapott egy kis darabot... aztán még egyet és még egyet, míg végül szinte az összes levágott részt bepuszilta. Azt hiszem, nem kérdés, hogy ízlett neki. :D
Sajnos a készítés során most először úgy jártam, hogy a zselatin valamiért nagyobb darabokban összeállt a krémben, ezért szűrőn át kellett passzíroznom az egészet. Emiatt nem lett olyan szép levegős a mousse, mint ahogy azt terveztem.




Hozzávalók 28x18 cm-es tepsihez:

Csokoládémousse-hoz:
10 dkg 70%-os étcsokoládé
8 dkg 40%-os tejcsokoládé
4 tojás
10 dkg cukor
1 dl tejszín
4 zselatinlap

Piskótához:
4 tojásfehérje
4 ek. liszt
4 ek. porcukor
1 mk. sütőpor
csipet só
vaj és a liszt a forma kikenéséhez

Díszítéshez:
holland kakaópor

elkészítés:

  1. A zselatint 10 percre hideg vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk, és feloldjuk a gőz fölött felolvasztott csokoládéban.
  2. A tojások sárgáját a cukorral gőz fölött kihabosítjuk, a zselatinos csokoládéhoz forgatjuk, majd hozzáforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, valamint a felvert tejszínt. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
  3. A piskótához a lisztet elvegyítjük a cukorral, a sütőporral, és óvatosan a kemény habbá vert tojásfehérjéhez forgatjuk.
  4. A tepsi alját kivajazzuk, kilisztezzük, belesimítjuk a tésztát, és előmelegített sütőben megsütjük (nem lesz magas). Hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk a tepsiből.
  5. A tészta széleit levágjuk, rásimítjuk a csokoládémousse-t, a sütemény négyzet alakú szeletekre vágjuk és meghintjük kakaóporral.
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc







6 megjegyzés:

  1. Annyira, de annyira... Én is imádom a csokis süteményeket. :D Most elfalatoznék egy-két kockát ebből a finomságból! :D

    VálaszTörlés
  2. Ezt megint nagyon eltaláltad. Az a csokoládés krém a piskóta tetején, annyira jó lehet.

    VálaszTörlés
  3. Ágikám, rögvest küldök egy tálcával, és már falhatod is. ;) Örülök, hogy tetszik.

    VálaszTörlés
  4. Köszi Piroska, a csokikrémmel együtt örülünk a kedves szavaknak! :)

    VálaszTörlés
  5. Elkésztítendő! :-)) Mivel a csokit csak sütiben szeretem, de abban nagyon! :-))

    VálaszTörlés
  6. De jó, de jó, alig várom, hogy beszámolj az eredményről! :) Egyébként én sem nagyon eszem csokit, de sütiben imádom.

    VálaszTörlés