2013. augusztus 16., péntek

Túrókarika sósan






Gyerekkori kedvenc a túrókarika. Anya nagyon sűrűn készítette, és mindig nagy volt az öröm, ha ezt tette elém. Egy ideje valamiért elég ritkán készül, de ha mégis, akkor mindig kapunk belőle kóstolót.
Túró nálunk mindig van itthon - csak úgy, mint tejföl és sajt –, mert ha nincs kedvem bíbelődni a főzéssel, akkor mindig túrógaluskát dobok össze belőle. Most eszembe jutott, hogy ezúttal mást kellene csinálni a túróból, és miután a túrókarikát még mindig nagyon szeretjük, én is elkészíthetném. Anya mindig sósan csinálta, nem édesen, ahogy sokan ismerik. Ettől függetlenül nagyon jól illik hozzá a kissé savanykás meggydzsem – amivel mi rendszerint esszük –, de tejföllel és sajttal is tökéletes. Én most azt a variációt osztom meg itt, amiben nincs főtt krumpli, de Anya azzal is szokta készíteni, mert szerinte úgy lágyabb lesz a tészta. Én szeretem így is, úgy is, de mégis csak a krumpli nélküli a kedvenc.




Hozzávalók 15 darabhoz:

Tésztához:
25 dkg liszt + a dagasztáshoz

25 dkg túró
1 kis tojás
1 tk. só
1,5 dkg friss élesztő
1 dl tej
1 mk. cukor
napraforgóolaj a sütéshez

Tálaláshoz:
savanykás ízű dzsem
tejföl (lehet fokhagymás is)
reszelt sajt

elkészítés:

  1. A túrót tálba tesszük, villával áttörjük, megsózzuk, majd hozzákeverjük a tojást.
  2. Az élesztőt a langyos, cukros tejben simára keverjük, letakarva felfuttatjuk, majd a tojásos túróhoz öntjük.
  3. Hozzáadjuk a lisztet, és lágy tésztává gyúrjuk. Letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  4. A megkelt tésztát lisztezett felületen 1 cm vastagságúra nyújtjuk, 6-7 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohár szájával kiszaggatjuk, közepüket az ujjunkkal kiszúrjuk és kicsit kiszélesítjük a lyukat. A fánkokat letakarjuk, és negyedórát pihentetjük.
  5. Egy nagyméretű serpenyőben kb. 2 cm mély olajat forrósítunk, és a karikákat közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük. Dzsemet és/vagy tejfölt, reszelt sajtot kínálunk hozzá.







2 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon guszták lettek! Az egyik tálkával szívesen elfogadnám! :D Van sajtom, tejfölöm és dzsemem is. Igaz, sárgabarack, de biztos azzal is finom. :D Tuti kipróbálom, mert ez nagy kedvenc lenne nálunk!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Ágica! Látod, milyen klassz anyukáink vannak, hiszen mindig van 1-2 olyan receptjük, amihez vissza lehet nyúlni, ki lehet őket kérdezni a elkészítés módjáról.
    Szerintem kajszilekvárral is műkszik, nálad úgy is van citromos változat, ami ugyebár savanykásabb, szóval pont ugyanolyan finom lesz azzal is. :)

    VálaszTörlés