2012. augusztus 7.

Pirított sertésmáj hagymával





Gyermekkorom kedvenc étele a sertésmáj. Egészen kicsi korom óta így van ez. Rántva, pirítva vagy zsírjára sütve, nekem mindegy, csak „májikó” legyen. Apukám nagyon tudja-tudta készíteni ezt is és sok egyebet, de csak akkor jutottam hozzá, ha Pesten voltam nála, és akkor sok más „Ápásosság” mellett ez jelentette a vele töltött idő csúcspontját. Fogalmam sincs, miért, de évek óta nem ettem sertésmájat, és amióta a Kedvesemmel együtt vagyunk, teljesen feledésbe is merült, mivel ő viszolyog tőle. Még sohasem készítettem, de a napokban nagyon megkívántam, és vettem egy fél kilót. A pirított máj nem egy bonyolult étel, bár nagyon el lehet rontani. Apukámat sajnos nem kérdezhetem meg az elkészítés módjáról, ezért csak az emlékeimben tudtam kutakodni, és szándékosan nem is néztem utána sehol a receptnek. Az első falatnál szélesen elvigyorodtam, mert "Ápá" pirított májához igen-igen hasonló ízvilágot sikerült kreálnom. Majdnem felfaltam az egészet.
Hagymás-borsos tört krumplit, vagy túrófasírtot is adhatunk hozzá köretnek, de friss kenyérrel az igazi. Ha kihűlt, és nem akarjuk melegíteni, akkor zsíros, vagy vajas zsemlére is szeletelhetjük. Reggelire egy bögre tea mellé mennyei eledel.





Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg sertésmáj
2 dl tej
5 gerezd zúzott fokhagyma
őrölt fekete bors
1 fej vöröshagyma
2-3 ek. mangalicazsír


elkészítés:

  1. A májat 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk, üvegtálba téve fokhagymás tejben másnapig érleljük, majd leöntjük róla a tejet.
  2. A vöröshagymát apróra vágjuk, vagy nagyon vékony karikákra szeljük, és egy serpenyőben a zsíron rövid ideig dinszteljük.
  3. A májszeleteket borsozzuk, a hagymás zsíron addig pirítjuk, amíg a közepe már nem véres. Ekkor megsózzuk és tálaljuk.





3 megjegyzés:

  1. Hű, de szeretem! :) ...és már én sem ettem hosszú ideje, úgyhogy most nagyon szívesen beneveznék egy igazi Macskanyelv-féle májikóra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha valakivel, hát veled nagyon szívesen megosztanám ezt a májadagot. Már terítek is, és várlak vacsorára. ;)

      Törlés