...az első hét
2023 legvégén már sejtettük, hogy a következő év szomorúan fog indulni, és bizony így lett: 10 nappal a szilveszteri koccintás után a közel 18 éves Mollykánk örökre itt hagyott bennünket. Rajongva szeretett Trygvénk életében először cicatárs nélkül maradt.
Aggódva figyeltük, vajon észrevehető lesz-e rajta a gyász, és hogyan hat rá az újonnan jött magány. Szerencsére úgy tűnt, Trygi jól viseli a megváltozott körülményeket, és mivel pont mentünk bele a tavaszba, a kertben való bóklászással járó ingerek nyilván el is vonták a figyelmét, a pluszban kapott törődésről nem is beszélve. A kánikulai hónapok azonban hosszú órákra bentlétre kényszerítették őkelmét, és felfedeztük rajta az unalom jeleit. Ezek a jelek a hideg beköszöntével egyre inkább felerősödtek, és nagy kedvence, a lézeres játék sem tudta tartósan felkelteni a figyelmét. Október végére egyértelművé vált, hogy kellene egy négylábú társ.
Bár hosszú éveken át négy, majd három és végül két macsekkal osztottuk meg az életünket, és számunkra a nagy cicacsalád volt az ideális felállás, de 2024 januárjában anyagi okokból már azt mondtuk, csak akkor jöhet hozzánk új cica, ha Trygi számára nem lesz egyéb gyógyír a magányra.
Közben a facebookon rátaláltam egy Maine Coon tenyésztőre, akinél csodálatosan szép kiscicák néztek vissza rám a képernyőn át. A weboldalán olvasható írásai alapján pedig szimpinek tűnt a tenyésztéshez való felelősségteljes hozzáállása, valamint a macskákhoz fűződő érzései. Az oldalt tehát talonban tartottam arra az eshetőségre, ha mégis „úgy” döntetnénk.
A sorsfordítónak szánt sugalmazásokra, vagyis a megérzéseimre életem során mindig odafigyeltem, sőt néha utólag be tudtam azonosítani, hogy az valóban egy jel volt. A cicáim kapcsán pláne igaz ez több szempontból is. Sőt, Makka halála után Trygi is úgy került hozzánk, hogy megéreztem Edina figyelemfelhívásában a Sors kezét.
Most, nyolc évvel később a jel Anyától jött, aki november első napjaiban – épp akkor, amikor Trygin már egyértelműen láttuk a levertséget – egy viberen küldött hirdetési linken keresztül egy kiscicára hívta fel a figyelmünket. Szerette volna megvenni őt nekünk ajándékba. Bár a brit kék macskák is cukik, de mi mindenképp Maine Coont akartunk volna a távolabbi jövőben attól függetlenül is, hogy Tryginek szüksége lesz-e társra vagy se. Viszont Anya üzenetén felbuzdulva, de csupán tájékozódási szándékkal újfent rákerestem a fent említett Maine Coon tenyészetre. Naná, hogy pont volt új alom, és persze, hogy elvarázsolódtam. :D
A remény morzsájával a szívemben, na meg huncut mosollyal a szám sarkában megmutattam a Kutyafülnek, milyen tökéletes mainecoonságú csöppségek közül lehetne választani. Utólag bevallotta, hogy alig bírta eltitkolni előlem, hogy őt is megbabonázták a látott cicapofik, és csak nehezen tudta elnyomni magában a vágyat egy új gyerkőcre. De megkeményítette a szívét.
A cicafotókban való gyönyörködés közepette hirtelen elém került egy sokkoló poszt: befejezik a tenyésztést, nem lesz több alom!!!
Persze, hogy egyből belém hasított imádott kandúrunk romló kedélyállapota, és ezúttal főként ezt szem előtt tartva, tüzetesen átolvastam a tenyésztő csajszi weboldalát. – Hosszú hónapokkal később is úgy éreztem, ha Maine Coon, akkor csakis tőle veszünk cicát, senki mástól! Na de hogyan, ha 2025-től a tenyésztés kapcsán lehúzzák a rolót?!
A Kutyinyeket ebéd közben kezdtem el nyúzni az érvekkel, hogy miért is lenne jó, ha sokkal hamarabb újra cicaszülők lehetnénk. Nyilvánvalóan fontos indok volt, hogy ajándékba kapnánk Anyától, tehát az ezúttal jóval magasabb vételár nem bennünket terhelne. A Kutya azonban egyből hozta az ellenérvet a tartás költségei kapcsán, és hát való igaz, hogy akkor már két macsekról kéne gondoskodnunk.
Végül le lettem tiltva az érvek sorolásáról, és csendben ebédeltünk tovább. Az ebéd után szokásos kávézáskor azonban máris fordult a kocka, a Sors keményen közbelépett, az Univerzum üzent: a Kutyafül az íróasztala előtt a kávéját kortyolgatva, szokásától eltérően épp a facebookot tekergette, amikor is „najóvammá’” felkiáltással és fura vigyorral az arcán egy sokat mondó felirattal ellátott, mókás cicás képet mutatott felém: a pénz nem tesz boldokká, de vehecc belöle titákat, a titák pedik boltokká tezsnek”. Vagyis: tojd le, hogy a pergolára függöny kéne, és azt is, hogy jó lenne már berendezni a dolgozószobát, az előszobát, a konyhát, sőt felejtsd el, hogy újra kéne csempézni a fürdőszobát, vagy hogy a kertépítést is jó lenne folytatni! Ezek mind várhatnak, mert a Sors most azt akarja, hogy a suskát inkább macskakajára, alomra és egyéb cicás kötelezettségekre költsük. :D Az én olvasatomban persze inkább arra, hogy Trygi lelki világa egy új kiscicának hála, végre helyrebillenjen, és ezzel együtt mi is megnyugodjunk. Mert egy vérbeli macskás számára nincs fontosabb annál, hogy a kis szőrös gyereke boldog életet éljen. Nem mellesleg egy kiscica fényt hoz az ember életébe is. ;)
Abban a pillanatban a szívverésünket nem a kávé, hanem az új cicuka megvételének izgalma pörgette fel, és az „ámen”, amit Anya mondott nekünk a telefon másik végén az anyagiakra vonatkozóan. A legszebb karácsonyi ajándék egy bojtos fülű, doromboló kis szőrgombóc!
Ezek után jöhetett a válogatás! A sok cicababa közül mégis melyik legyen a miénk, amikor egytől egyig mind tökéletes?! A november 2-át követő napokban tehát a nagy dilemmáé lett a főszerep, ahogy hétről-hétre érkeztek róluk az újabb fotók. Főleg azok után, hogy kiderült, nem csak egy, hanem mindjárt három, de különböző időben született alomból lehet válogatni. A bőség, a szépség és a cukiság zavarba ejtően megnehezítette a döntést, és már-már szégyelltük is magunkat amiatt, hogy most először ennyire képtelenek vagyunk letenni a voksunkat az egyikük mellett. A racionális szempontokat kellett hát számba vennünk, miközben izgatott várakozással teltek a hetek. Végül egyre inkább átengedtük a döntést a Sorsnak, és nagy nehezen elfogadtuk a tényt, hogy az eredetileg vágyott sötétszürke (kék) Maine Coon kandúrról, Aresről le kell mondanunk. Mi több, végül elengedtük az elsőként kiszemelt, gyönyörű, szürke cirmos kislányt, Beauty-t is, akit legszívesebben hazahoztunk volna azzal a kis pocokkal együtt, aki végül a miénk lett.
HU*Angelpaw Aphrodité szeptember 26-án látta meg a napvilágot. Mókás pofikájával, szép színével (szakszerűen: kék teknőc, füst), viccesen érdekes szőrmintázatával (mint akinek egy krémszínű festékbe mártott ecsettel összecsapkodták volna a szürke bundáját) már akkor belopta magát a szívünkbe, amikor szembesültünk a ténnyel, hogy A és Z alom is van, nem csak B. Így Beauty, Ares és Zafír mellett ő volt az egyik befutó, főleg mivel a kék fiúkra már mások lecsaptak.
Még az agyalás heteiben elkezdtem norvég fiú- és lány neveket keresgélni. Az északi névhez azért ragaszkodtam, mert a Maine Coon fajta elég nagy valószínűséggel a norvég erdei macska leszármazottja, és egyébként is vonzódom az északi tájakhoz, emberekhez. Trygve cicánknak is norvég neve van, ráadásul pont olyan megbízható, mint ahogyan arra a neve predesztinálja.
Ezúttal azonban nehezen ment a megfelelő név megtalálása, már a svéd és a dán nevek között is böngésztem, sőt számításba jöttek földrajzi nevek is, míg nem végső elkeseredésemben azon kaptam magam, hogy görög és egyiptomi istenek neveit ízlelgetem. Na, álljon meg a menet! – intettem le magam, és mire eldőlt, hogy az A alomból Aphrodité lesz a mi cicánk, visszataláltam a norvégokhoz, hogy a lélegzetelállító fjordjaik neveiben merüljek el. És akkor megláttam a tökéletes elnevezést: Lysse fjord, azaz fényes fjord, amiben a lys mint főnév értelemszerűen fényt jelent. Márpedig én úgy éreztem, a mi kis nőstény cicánk bizonyosan fényt hoz Trygve életébe, és egyúttal a miénkbe is.
Bár a lysse szó kiejtve valójában lűsze, de mi önkényesen magyarosítottunk rajta – így kapta a mi cicalányunk a fülünknek sokkal jobban csengő Lissze nevet. :)
Az átvétel előtti napon kereken három hónapos nyávogi december 27-én kora délután lett a mi babánk. A hazautat – Trygihez hasonlóan – végigaludta, itthon pedig beloptuk őt a ház egyik szobájába, hogy ne azonnal találkozzanak. A nagy terv, miszerint minimum 24 óra elteltével mutatjuk be őket egymásnak, Trygve idegessége miatt pár óra leforgása alatt dugába dőlt, és már kora este megejtettük a nagy találkozást. Mire fellőttük a pizsamát, már az egymásra fújásokat is letudtuk, és a dolog legnehezebb részét kipipálhattuk. Persze, ez csak leírva tűnik ennyire könnyű menetnek, valójában szétaggódtam magam Trygi miatt. :D
A kicsi a Kutyánszkival aludt, elszeparálva a nagytól, aki viszont, nagy megnyugvásomra, szokásához híven a párnámra telepedve súgta meg, hogy minden oké, majd „Apa” megürült helyén, mellettem hajtotta álomra a fejét.
Lysse gond nélkül átaludta az első éjszakát, sőt azonnal megtanulta, hol az alom és a többi cicás kellék. Reggel prüntyögve, de még távolról üdvözölték egymást Tryguckával, majd a nap folyamán térben (is) egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem az est leszálltával láthattuk, hogy a kisfiunk elfogadta a tökmagot.
A következő napok Lysse körül forogtak, miközben Trygire kiemelten figyeltünk és igyekeztünk bevonni őt is a játékba. A közös élményeknek köszönhetően és mindkettejük kedves természetének hála, rekordidő: alig több, mint 24 óra alatt fogadták el egymást, és az ezt követő napokban még jobban összemelegedtek. Mindez annak ellenére történt így, hogy az éjszakai alvás továbbra is szeparáltan történt: Lysse a Kutyánszkival külön szobában, Trygi pedig velem.
Számunkra egyébként ez a legnagyobb öröm, hiszen a múltbéli rossz élmények (Kumpi és Makka vs. Molly és Leo) miatt rettenetesen aggódtunk (főleg én) az összeszoktatás sikertelenségének réme miatt.
Lysse, kiscicához híven örökmozgó kis szerkezet, a testvérei közül állítólag ő volt a legaktívabb, mint ahogyan anno Trygike is. Érdeklődő és bátor, ami számunkra a kiválasztása kapcsán fontos szempont volt a Trygucival való összeszoktatás miatt. Nagyon jól szocializált, hiszen sok kiscicával és több felnőtt macskával töltötte élete első három hónapját, na és persze értő kezek között volt. Kezdettől fogva kifejezi a szeretetét: gyakran nyalogatja és finoman harapdálja a kezünket. Igazi kiscsajszi, semmi durvulás, kérem szépen! (Lányaim, Makka és Kumpi titkon biztos kandúrok voltak. :D)
Már most egyértelmű, hogy okos: 2 nap alatt megtanulta a nevét és a „gyere” szót, és ha ezeket összekapcsolva hívjuk, ő bizony jön!
Pajkosságát a nappali függönyünk bánja, amit létrának nézett és elindult rajta felfelé. Jobbnak láttuk leszedni – csak hogy mentsük a menthetőt –, így függöny nélkül az egész utca láthatja, hogyan cseperedik a kicsi. Na meg azt is, hogy a karácsonyfánk idejekorán (cicoma nélkül) kikerült a teraszra. :D
Már nem hívogatja a testvérkéit, helyette Trygit üdvözli prüntyögve bőszen, és napról-napra egyre ügyesebben alkalmazkodik az életritmusunkhoz, még ha miatta most úgy is volt napokig, hogy éjfél utánig tartott a móka.
Január 2-ával pedig újabb mérföldkőhöz érkeztünk: megvolt az első közös alvás – Lysse velünk töltötte az éjszakát a nagy ágyon, közöttünk. Ez is ugyanolyan nyugalomban telt, ahogyan ezt megelőzően a szeparált éjszakák. Légyszi, légyszi, maradjon így ezután is! :D
Mindezt Trygve 8. szülinapján (január 2-án) írom, akinek az egészségéért, érzékeny lelkéért és megtépázott idegeiért gyakran aggódunk. Ő a mi angyalkánk, és hiszem, hogy Lysse pedig Trygié, akinek a kobakját tegnap óta nyalogatja. Vele együtt léptünk át az új évbe, bizakodva és reményekkel telve, és már most tudva, hogy jól választottunk. Csodás kis lénye pont ma egy hete éppen úgy beragyogja az életünket, ahogyan a Trygié is.
Hosszú, boldog, kiegyensúlyozott életet kívánunk Neked, kicsi Lysse, egészségben, szeretetben! ❤
