2024. május 20.

Banántorta csokidarabokkal (gluténmentes)

...édesség egy emlékezetes napra

 

 


 
Számunkra a grillezés eddig szeretett egykori telkünket jelentette, ami egyébként pár km-re volt az otthonunktól. Öreg-Kishomokon nomád körülmények között tök jókat sütkéreztünk a saját gyártású, samottlapos grillezőnknek hála. Még egy keserédes emlékű búcsúebédet is megejtettünk ott, és miután ősz végére a telek odalett, a mi kis szerkezetünk is jött velünk az új lakhelyünkre. Mostanáig mégsem került sor a szabadban való sütögetésre, pedig az ember azt gondolná, hogy a családi házba költözésnek ez is nagy előnye, amit rögtön ki kell használni. Igaz, tavaly ősszel volt azért egy dugába dőlt próbálkozás, aminek a meghiúsulását nagyon bántuk (az ui. szintén egy búcsúebéd lett volna, nevezetesen a német szomszédunktól, aki visszaköltözött a hazájába), mert a heves eső eloltotta az épp jóra leégett parazsat, és bekergetett bennünket a konyhába, hogy végül a serpenyő melege mentse meg a helyzetet.
Az igazi grillezés azonban már nem várathatott tovább magára! A régi grillezőt a Kutyinyek most nyugdíjba küldte, a helyét átvette egy szintén általa tervezett és kivitelezett, jóval komolyabb új szerkentyű. A grillvizsga napjának május 2. vasárnapját jelöltük ki, amire mindketten izgatottan készültünk. A Kutyafül csilivilire csutakolta a platformot, asztalt és székeket pakolt ki a diófa alá, én pedig előkészítettem a sütésre váró étkeket.
Naná, hogy az édesség sem maradhatott el, már csak azért sem, mert 1 hónapja nem sütöttem semmit, úgyhogy igencsak ki voltunk éhezve a desszertre, nem csak a grillezett husikára és zöldségekre. Viszont sem kedvem, sem időm nem volt sokat vacakolni a sütivel, ezért ezt a gyorsan bekeverhető, ám nagyon finom tortát hoztam össze. Jó kakaós, ennek ellenére a banán aromája abszolút kiérezhető. Dugig ettük magunkat az ebéddel, a kávé mellé mégis jólesett egy szelet ebből a szaftos állagú tortából.
A lakoma végén elégedetten dőltünk hátra, és boldogok voltunk attól, hogy az otthoni grillezős élmény is végre megadatott. :)

 


 

 

Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

20-25 dkg érett banán (2-3 db)
2 tojás
nádcukor vagy kókuszvirágcukor, darálva (a banán édességétől függően; én 3 dkg nádcukrot tettem bele)
3 dkg holland kakaópor
1 tk. (4 g) sütőpor
10 dkg őrölt mandula vagy mandulaliszt
10 dkg aprított ét- és/vagy tejcsokoládé

elkészítés:
  1. A kapcsos tortaformát alját kibéleljük sütőpapírral, a belső oldalát pedig kikenjük kókuszolajjal.
  2. A felkarikázott banánokat botmixerrel pürésítjük, ízlés szerinti mennyiségű porcukorral ízesítjük, majd belekeverjük a tojásokat, és rászitáljuk a sütőporral vegyített kakaóport. Alaposan összekeverjük, majd beleforgatjuk az őrölt mandulát és a fele mennyiségű aprított csokoládét.
  3. A tésztamasszát a tortaformába öntjük, és rászórjuk a többi csokoládét. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc

Megjegyzés/tipp:
Én dupla mennyiségű tésztát kevertem be, és a massza másik feléből 12 darab muffint sütöttem, ahogyan azt a képek is mutatják. Szerintem tortaformában (vagy tepsiben) sütve jobban érvényesül a tészta zamata, mint muffinként.

 




 

2024. május 16.

Cheddar sajtos krumpligofri

 

 


 
A kamrában a többi krumpli alatt megbújt pár, ráncosodásnak indult példány, ami kapóra jött, ui. már idejét sem tudom, mikor készítettem utoljára krumplipürét. Gondoltam, jó lesz a zöldségfasírt mellé, köretnek. Alighogy a megfőtt krumplit lehéjaztam, félre kellett tennem, mert közbejött valami. Dugába dőlt a zöldségfasírt készítés is, a krumpli pedig bekerült a hűtőbe. Az aznapi ebédet kényszerűen máshol költöttük el, amit szerencsére nem bántuk meg, mert menet közben találtunk egy jó pizzázót. :D
Másnap az ebéd kapcsán más ötletem támadt: bár a krumpliból az eredeti terv szerint püré lett, de itt nem állt meg a történet, tudniillik eszembe jutott, hogy lehetne belőle valami érdekesebb kivitelű köret. A nagy ötlethez a kamrapolcon 6 éve porosodó gofrisütőt keltettem életre. Az eltelt idő is jól példázza, hogy nem ápolok szoros viszonyt a szerkentyűvel. :D A vicc az, hogy pár évvel ezelőtt is krumplis gofrit sütöttem, de az más típusú volt, mint ez.
Nagy elánnal kezdtem neki a sütésnek, de gyorsan mérgelődés lett a vége, mert – kiolajozás ide vagy oda – a gofri beleragadt a gépbe. Na, hát ezért lakik fent mozdulatlanul ez az izé a polcon! :D Az első három picit szakadtabb krumpligofri után valahogy csak túljutottam a sütési procedúrán, és finom ebéd kerekedett belőle.
Ahogy a képeken is látható, én mézes-mustáros aszalt paradicsom salsával pakoltam meg a gofrikat, és aszalt vörös áfonyás-mézes, fűszeres joghurtos jégsalátát ettünk mellé. :)

 


Hozzávalók 10 darabhoz:

50 dkg héjában főtt krumpli (lehéjazott mennyiség; vagy maradék krumplipüré)
10 dkg vörös Cheddar sajt (fűszeres)
6 gerezd fokhagyma
3 tojás
5 dkg finomliszt
1 csapott ek. őrölt pirospaprika
őrölt fekete bors
1 ek. aprított petrezselyemzöldje
2-3 ágacska oregánó

kevés növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A kihűlt krumplit áttörjük, belekeverjük a zúzott fokhagymát, a sót, a fűszereket, az aprított zöldfűszereket.
  2. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, a lisztet, tojásokat, és alaposan összekeverjük.
  3. A gofrisütőt vékonyan kikenjük olajjal, előmelegítjük, és 1-1 jó púpos evőkanál krumplimasszát teszünk a sütőbe. Rázárjuk a fedelét, és adagonként 7-10 perc alatt pirosra sütjük (5 perc elteltével belekukkanthatunk).
  4. A krumpligofrikat tortarácsra szedjük, amíg mindegyiket megsütjük.
Megjegyzés/tipp:
A krumpligofri remek szendvicsalap: tehetünk rá zöldség- vagy bolognai ragut, avokádószeleteket, friss paradicsomot, lila hagymát, akár sült szalonnát is, vagy csak simán megkenhetjük tejföllel, sőt utólag olvaszthatunk rá sajtot. Fogyaszthatjuk köretként is.
Gofrisütője válogatja, hogy a tészta mennyire ragad bele. Az én kis gagyi szerkentyűmben picit küzdelmesebb kiszedni a kész gofrit (1-2 pontjához mindig jobban ragaszkodik a tészta), de létezik olyan komolyabb sütő is, amiben még zsiradékot sem kell használni a sütéshez. Érdemes kísérletezni vele. ;)

 


 



2024. május 9.

Egyszerű narancsos csokoládékrém torta

 

 


 
Rákattantam a narancsos csokikrémre! :D És szerencsére a Kutyafül sem mond rá nemet. :)
Ezt a tortát nevelőapám névnapjára készítettem el először, de akkor nem tudtam lefotózni. Jobb is! Azzal a dizájnnal okosabbnak láttam nem mutogatni. :D Ráadásul akkor egy kicsivel kevesebb pudingot főztem hozzá, ami az eredetileg elképzelt díszítéshez nem volt elegendő. A változtatásra éppen ez szolgáltatta a fő okot. Hogy a kész piskóta világosabb árnyalatú legyen, ezúttal a sütési hőfokon is módosítottam. Derengett ui., hogy egyszer régen 180 helyett véletlenül 130°C-on sütöttem a tésztát, ami ennek köszönhetően szép világos színű lett, a teteje pedig tökéletesen egyenes. Persze ugyanezen igény mentén eszem ágában sem volt 2 órahosszat sütni a piskótát, úgyhogy a 175°C-hoz képest most csak 10°C-kal vettem lejjebb a hőfokot, hátha akkor nem púposodik fel annyira, és a színe is halványabb lesz. Utóbbi elvárásnak meg is felelt a torta, a kis púp pedig direkt jól jött megint, mert így tésztamorzsával díszíthettem az oldalát. :)
Bár ez a torta egyszerű és viszonylag gyorsan elkészíthető, ugyanakkor a narancsnak hála, igazán ízletessé teszi a csokikrémet. A díszítés pedig csak az egyéni igényektől függ. ;)



Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

a piskótához:
20 dkg finomliszt
6 g sütőpor
3 nagy tojás (63-64 g-osak)
15 dkg porcukor
75 ml napraforgóolaj
75 ml tej

a narancsos csokoládékrémhez:
90 g csokoládéízű pudingpor (színezőanyag mentes, pl. Haas Natural, Szafi Reform vagy BioVegan)
6 dl tej
20 dkg porcukor (vagy kevesebb, ha a pudingpor édesítőszert is tartalmaz)
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
20 dkg vaj
2 kezeletlen narancs reszelt héja
2 ek. frissen facsart narancslé
2 ek. narancs- vagy citromlikőr (elhagyható, helyette használjunk csak narancslét)

a díszítéshez:
piskótamorzsa

elkészítés:
  1. A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgákat a porcukorral kihabosítjuk, belekeverjük a tejet, az olajat, a kemény habbá vert tojásfehérje felét, a sütőporral vegyített lisztet, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérje másik felét. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük.
  2. A piskótát a tortaformában hagyva tortarácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni. Ezután a tetejét egyenesre vágjuk, a világos tésztarészt késes aprítóval ledaráljuk. A piskótát 3 lapra szeljük.
  3. A krémhez a pudingport a fele adag porcukorral, vaníliás cukorral lábasba szórjuk, egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk 1 narancs reszelt héját, majd a többi tejet is hozzáöntjük, és kevergetve pudinggá főzzük. Folpackkal betakarva teljesen kihűtjük.
  4. Amíg a puding hűl, a porcukor másik feléhez reszeljük a másik narancs héját, alaposan összekeverjük és hagyjuk, hogy a cukor átvegye a narancs ízét.
  5. Hozzáadjuk a lágy vajat, és robotgéppel habosra kavarjuk. A kihűlt pudingot a likőrrel, narancslével együtt a vajkrémhez dolgozzuk, és robotgéppel magas fokozaton alaposan összekeverjük. A kész krémből kiveszünk 20 dkg-ot, a többit pedig háromfelé vesszük.
  6. A piskótalapokat betöltjük 2 adag krémmel, a 3.-at sima csöves habzsákba kanalazzuk. A félretett 20 dkg krémet a torta tetejére és oldalára simítjuk. A tésztamorzsát körben elosztjuk a torta oldalán.
  7. A habzsákból – tetszés szerinti elrendezésben – gömböket nyomunk a torta tetejére. (Megszórhatjuk reszelt narancshéjjal, vagy narancskarikákkal is díszíthetjük.) Dermedésig hűtőbe tesszük.
sütési hőfok: 165°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 55 perc

Megjegyzés/tipp:
A piskótáról a felpúposodott tetejét akkor lehet igazán szépen egyenesre vágni, ha a tésztát a tortaformában hagyjuk – a forma pereme ui. egyenesen tartja a kést. ;)