2024. március 7.

Túrópöttyös sütemény

 

 


 
Meglehetősen régóta szemezek a túrópöttyös vagy más néven boci szelettel, de hiába nagyon egyszerű sütemény ez, mégsem kerítettem rá sort évekig. Aztán nemrég végre kipróbáltam – egymás után kétszer is.
A neten többféle recept kering (kevert tésztás és a piskótához hasonlóan készülő változatok), és nekem sajnos mindkétszer olyat sikerült kiválasztanom, amelyekkel nem voltam elégedett. Naná, hogy nem hagyott nyugodni a dolog, mindenképp meg kellett sütnöm harmadjára is, ezúttal picit más arányokkal. Számunkra így lett tökéletes. :) Végül formájában is eléggé eltértem a korábbiaktól, sőt a csokoládés díszítéssel szerintem még ünnepibb küllemű lett ez az egyébként hétköznapi és gyorsan elkészíthető süti. ;)

 


Hozzávalók kb. 30x11x7 cm-es dobozformához:

a tésztához:
15 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
1 púpozott tk. (6 g) sütőpor
késhegynyi szódabikarbóna
3 tojás (55-53 g-osak)
13 dkg cukor
1 dl tej
70 ml napraforgóolaj

a töltelékhez:
25 dkg túró
7 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 kis tojás
1 ek. (1,5 dkg) búzadara

a tetejére:
12 dkg étcsokoládé
2-3 dkg tejcsokoládé
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 ek. napraforgóolaj

elkészítés:
  1. A töltelékhez a túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a citromhéjat, tojást, és botmixerrel krémesítjük. Belekeverjük a búzadarát, és félretesszük.
  2. A tésztához a liszthez vegyítjük a kakaóport, a sütőport, a szódabikarbónát, és átszitáljuk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük.
  3. A cukrot a tojássárgájához adjuk, és robotgéppel magas fokozaton habosra keverjük. Felváltva beledolgozzuk a kakaós lisztet, a tejet, az olajat, majd óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot.
  4. A vajjal vékonyan kikent, sütőpapírral bélelt forma aljába öntünk egy kevés tésztamasszát, és a fele mennyiségű túrómasszából teáskanálnyi halmokat pötyögtetünk rá. Egyenletesen rásimítjuk a többi tésztát, és elosztjuk rajta a túrómassza másik felét. Előmelegített sütőben megsütjük (tűpróba!).
  5. A kész süteményt a sütőpapír segítségével kiemeljük a formából, tortarácsra tesszük, és kihúzzuk alóla a papírt. Így hagyjuk teljesen kihűlni.
  6. A feldarabolt étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, és a sütemény tetejére öntjük. Néhány percet hűtőben dermesztjük (akkor jó, ha még képlékeny, de már nem folyik).
  7. A tejcsokoládéból eközben forgácsokat vágunk, és a citromhéjjal együtt a sütemény tetejére szórjuk. Hagyjuk teljesen megkötni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 50 perc

Megjegyzés, tipp:
Ennél a sütinél nálam nem vált be a kevert tésztás változat, sokkal inkább az a technika, amikor a piskótatészta készítési módját vegyítjük a kevert tésztáéval, vagyis amikor az édes tojásos-tejes-olajos-lisztes masszához utólag forgatjuk hozzá a habbá vert tojásfehérjét. Sőt egy kis szódabikarbóna hozzáadásával is lazítjuk a masszát. Az olaj és a tej ui. elnehezíti a tésztát, a tojáshab és a szódabikarbóna viszont segít abban, hogy puhább, lazább szerkezetű és ne fojtós állagú tészta legyen az eredmény. Úgyhogy aki még sosem készített túrópöttyös sütit, annak azt javaslom, hogy mindenképp a fent leírt módszert alkalmazza. ;)
A túróhoz semmiképp se adjunk sok búzadarát, mert megsülve kemény lesz.
Csokoládébevonat helyett a süteményt simán csak porcukorral hintve is kínálhatjuk.

 



2024. március 4.

Sós minikalács egyszerűen

...az életmentő péksütemény
 

 


Anya szólt, hogy a fagyóban a péksütemény fogyóban. Az infó épp jókor jött, mert a Kutyinyek is megette a zsemléi javát (nem a kenyerét :D). Elővettem hát a lisztet, teljesítendő az önként vállalt gyermeki és társkapcsolati kötelességem. Ám ezúttal, hogy meglepjem mindkét szívemcsücskét, kedvencükkel, kaláccsal készültem. A kivitelezéskor egy egyszerű és gyors formázási technikát alkalmaztam annak érdekében, hogy ne kelljen egyenként megsodorni a fonáshoz szükséges szálakat. Több minikalács esetén ez ui. különösen hosszadalmas folyamat lett volna, pláne ha az ember lánya (én) nem elég ügyes vagy gyakorlott az egyszálas fonás terén. Bár egyes házi tésztafélék elkészítésére szívesen szánok időt, de az olyan technikák, amelyekkel pl. a formázás egyszerűsíthető, azt érdemes kipróbálni és használni. Mivel nem tartom magam dölyfös feltalálónak, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy az alább közölt formázási módszert rajtam kívül már más is kifundálta. Gondoljunk csak a hasonlóan készülő babkára! ;)
Az én kis kalácskáimat egyébként akkor értékeltük csak igazán, amikor mindketten lebetegedtünk. A Kutya ui. se szó, se beszéd, hazahozta influenza A-t, ami bár nem tűnt ellenállhatatlannak, mégis magával ragadott, és elég rendesen ágynak estem.
A betegség sosem jön jókor, főleg ha másnap fontos feladatok várnak. Ezek sajna most jól elmaradtak, árulkodó jelként hagyva maguk után a pecsétes konyhakövet, a sarkokban megülő porcicákat, a tornyosuló szennyest és fejemen az összetapadt hajzatot. Dacára annak, hogy a Kutyafül láza előző nap már lement, a fej- és szemfájás mégis ágyhoz láncolta – mellém, aki magas lázzal és hasonló fájdalmakkal küszködve fetrengtem, szememet két napig csukva tartva. Előbb csak jajgattunk, majd jajgatva röhögtünk, mi több, a röhögve jajgatás fázisán is átmentünk, miközben a minikalácsokon és némi gyümölcsön kívül nem nagyon volt mit ennünk. A teli kamra és hűtő hiába kínálta a földi javakat, ilyen lehetetlen állapotban képtelenség lett volna ebédet főzni belőle. Az a 30 km-es távolság Anyától most nagyon nem tűnt szimpatikusnak. Egy röpke, nem igazán átgondolt pillanatomban kétszer azért kibotorkáltam valami tök egyszerűt főzni (itt ragadom meg az alkalmat, hogy ismét hálát adjak Anyának az air fryerért, aminek köszönhetően nem kell annyit szutykolni a sült krumplival). A többi napon viszont már nem maradt energiám egyéb könnyen összedobhatóra, sem kapacitásom gyorstalpaló főzőtanfolyamot végeztetni a Kutyával, felkészítendő a hasonlóan vészterhes időkre, amikor is én kiesek a sorból.
Egy szó mint száz, maradt a vajas kalács, ami – a fenti agonizálás ellenére is – maga a boldogság! Szerencsére, kalácsot vajazni, citromos teát főzni és narancsot hámozni a Kutyafül is példaértékűen tud ám. :D
Aki pedig nyitott a gyors kalácsformázási technikákra, ugyanakkor unja már a reggelire/vacsira kínált zsemlét, kiflit, vagy húsvétra pont ilyen kis kalácsra vágyik, az próbálja ki ezt a receptet ezzel a módszerrel! És közben ne álljon szóba hol-mi influenzákkal meg bacikkal! ;)



Hozzávalók 22 darabhoz:

1 kg finomliszt
13 dkg vaj
13 dkg cukor
2 ek. só
1 egész tojás
1 tojássárgája
5 dkg friss élesztő
4 dl tej
kb. 2 dl víz
nagy szemű só a szóráshoz

elkészítés:
  1. A cukrot az összes liszthez vegyítjük, és ebből 3 evőkanálnyit átteszünk egy kis tálkába. Belemorzsoljuk az élesztőt, és kevés langyos tejjel csomómentesre keverjük. Betakarjuk egy kis cukros liszttel, és hagyjuk felfutni. A sót is a többi cukros liszthez keverjük.
  2. A langyos tejben elkeverünk 2 tojássárgáját, és a felfutott élesztővel együtt a liszthez adjuk. Villával nagyjából összekeverjük, és ha szükséges, annyi langyos vizet öntünk hozzá, amennyitől (nem túlzottan) lágy tésztát kapunk. Robotgéppel elkezdjük összeállítani.
  3. A puha vajat 4-5 részletben a tésztához dagasztjuk, majd kézzel épp csak átgyúrjuk. Akkor jó, ha a felülete kissé fényes és sima, ill. tapintásra kellően rugalmas. A tésztát vékonyan kivajazott tálba tesszük, alaposan becsomagoljuk konyharuhával, és huzatmentes, meleg helyen a kétszeresére kelesztjük.
  4. A megkelt tésztából 22 egyforma bucit gömbölygetünk, amiket kb. 10 cm hosszú rudakká sodrunk, és lisztezett munkalapon, letakarva negyedórát pihentetjük. (Közben 2 nagy sütőtepsit kibélelünk sütőpapírral.)
  5. Egy tésztarudat kicsit hosszabbra (12-13 cm-esre) sodrunk, függőlegesen 3 sávra vágjuk – de nem vágjuk át a túlsó végéig –, és háromszálas fonással megfonjuk. Így járunk el a többi rudacskával is, és egymástól kicsit távolabb, az előkészített tepsikre sorakoztatjuk. Letakarva kelesztjük további 20-30 percet.
  6. A megkelt kalácsok felületét lekenjük lágy habbá vert tojásfehérjével, megpörgetjük nagy szemű sóval, és előmelegített sütőben egymás után aranybarnára sütjük. A kisült péksüteményeket tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 18 perc

 






2024. február 28.

Kókuszkrémben főtt tarkababos-kukoricás egytál (vegán)

 

 


 
Húsmentes csilis babot akartam főzni, de kicsit másképp, mint amilyen a blogon már fent lévő változat. Emlékeztem rá ui., hogy az a korábbi a Kutyafülnek azért jobban ízlett, mint nekem. Bár akkor én is elismerőleg bólogattam evés közben, mégis ott maradt bennem a gondolat, hogy lehetne ez még jobb is. Igaz, ez a recept a legtöbb elemében olyan, mint az a bizonyos első, a kókuszkrém hozzáadásának köszönhetően viszont más élményt nyújt. Tény, hogy így már pláne nem számít fogyókúrás ételnek, és sokkal inkább a hideg, téli időszakban ajánlom, vagy azoknak, akik sokat mozognak. ;)
Három alkalommal lett tesztelve, először vörös-, majd kétszer tarkababbal. Utóbbit most próbáltam ki életemben először, sőt még csak nem is konzerv babot használtam. Ez azért volt izgalmasabb kaland, mert pöttyet tartottam a hosszú főzési időtől. Sajnos, a tarkabab kapcsán az első próba során az egy éjszakás áztatás ellenére sem úsztam meg a hosszan tartó főzést, mert mint kiderült, a babom már öregecske volt. A második alkalommal – ravasz módon – piacon vásárolt, friss babot tettem az ételbe, ami ennek hála, sokkal hamarabb megpuhult. Az elkészült étel a kókuszkrémtől selymesebb, és így még szerethetőbb lett, még úgy is, hogy a tarkabab a vörös rokonához viszonyítva semlegesebb ízű és szárazabb. Viszont "nagyon magas a fehérjetartalma, és aminosav összetétele hasonlít az állati eredetű komplett fehérjékhez". Szóval kifejezetten egészséges, ami mindenképp pozitív érv a mi ritka húsfogyasztásunk kapcsán. ;)
A Kutyinyek osztozott a véleményemben, neki is ez a változat ízlik jobban. :)

 

 

Hozzávalók 2-3 személyre:

1 darabolt konzervparadicsom
15 dkg (friss) száraz tarkabab (áztatva kb. 30 dkg)
1 kukoricakonzerv
1 nagyobb dulce paprika vagy más piros húsú paprika (előbbi az Aldiban kapható)
1 vöröshagyma
1 lila hagyma
6 nagy gerezd fokhagyma
2 ek. friss vagy szárított petrezselyemzöldje, aprítva
1 ek. őrölt pirospaprika
1 tk. őrölt koriandermag
1 tk. grill India fűszerkeverék
1 tk. finomítatlan nádcukor
1 mk. őrölt fűszerkömény
½ mk. őrölt babérlevél
késhegynyi habanero csili
őrölt fekete bors

2 ek. (kb. 2 dkg) magas kakaótartalmú étcsokoládé, reszelve (nálam 85%-os)
2 dl kókuszkrém
2 dl víz
3 ek. olívaolaj
4-5 kenyérlepény (vagy egyéb szikkadt péksütemény, kenyérszelet)

elkészítés:
  1. Az átmosott tarkababot néhány órára (vagy előző este) vízbe áztatjuk, majd leszűrjük. A kukoricakonzervet szűrőkanálba öntjük, és hagyjuk lecsepegni.
  2. A megtisztított hagymákat és a magházától megfosztott paprikát apró kocákra vágjuk, rátesszük a felhevített olívaolajra, és fedő alatt közepes lángon néhány perc alatt megpároljuk. A párolási idő felénél belekeverjük az áttört fokhagymát is.
  3. Hozzáadjuk a fűszereket, 1 evőkanál petrezselyemzöldet, a cukrot, a konzervparadicsomot, 0,5 dl vizet, és kis lángon, majdnem teljesen lefedve, kb. 20 perc alatt a felére elforraljuk a levét. Közben néha átkeverjük.
  4. A reszelt étcsokoládét, a babot és a kukoricát a sűrű paradicsomos alaphoz keverjük, felöntjük a kókuszkrémmel, a többi vízzel, közepes lángon felforraljuk, és eleinte majdnem teljesen, majd félig lefedve, készre főzzük az ételt. A főzési idő vége felé megsózzuk, és hozzáadjuk a többi petrezselymet is. Akkor vagyunk készen, ha besűrűsödik, és a bab teljesen megpuhult (de nem esett szét).
  5. A lepénykenyereket rusztikus cikkekre vágjuk, enyhén beolajozzuk, megsózzuk, és forró sütőben (pl. mini grillben vagy air fyerben) pár perc alatt ropogósra pirítjuk. A kitálalt ételhez kínáljuk.
Megjegyzés/tipp:
Ha kicsit öregebb babot használunk, a főzési idő elején semmiképp se tegyünk sót vagy paradicsomot az ételbe, mert az még inkább kitolja a főzési időt. Ezeket inkább akkor adjuk hozzá, amikor a bab már majdnem teljesen megpuhult. Esetleg vízben előfőzhetjük a babot.
Az étcsokoládé nagyon fontos eleme ennek az ételnek, semmiképp se spóroljuk ki belőle, és mindenképp extra magas kakaótartalmú csokoládét válasszunk!
(Bár étcsokis vagyok, a 85%-os kakaótartalmút már én sem bírom megenni. Akitől kaptam, az biztos nem gondolta volna, hogy végül nem édességben, vagy csak simán a gyomromban végzi a csoki, hanem sós ételbe kerül bele. :))