2018. szeptember 10.

Fűszeres csirkés szendvics pikáns szósszal








Elég ritkán készítek hamburgert vagy ahhoz hasonló szendvicset, pedig nagyon szeretjük. Legutóbb nyár elején, a telkünkön ettünk, és szabad tűzön sütöttük hozzá a húspogácsát, ill. pirítottuk a friss hambizsömit. :) Talán éppen ezért is lehet az, hogy nem sűrűn van szerencsénk a hamburgerhez. Hiszen az csak akkor az igazi, ha füstös ízű a husi és a zsemle is. Márpedig a konyhában ezt bajos lenne kivitelezni. :)
A Kutyafül már mondogatta egy ideje, hogy jó lenne megint hamburgerezni vagy turbózott szendvicsezni, és amikor egy weboldalon megakadt a szemem ennek a szendvicsnek az eredetijén, éreztem, hogy ez nekünk való. Már másnap megvettem a hozzávalókat, megsütöttem a házi cipócskát – ami ezúttal tényleg abszolút hamburgerzsemlésre sikerült –, és harmadnapra elkészült ez a laktató szendó. :) Bár a szendvicscipót serpenyőben pirítottam, mégis olyan lett, mint amilyennek egy igazi hamburgerzsemlének lennie kell. Lehet, hogy nagyképűségnek fog tűnni, de azt hiszem, életemben nem ettem még ennyire imádni való szendvicset. :)






Hozzávalók 4 szendvicshez:

½ csirkemellfilé (kb. 30 dkg)
napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshez

a marinádhoz és a panírozáshoz:
10 dkg natúr joghurt
½ tk. őrölt pirospaprika
½ mk. só
½ tk. fokhagymapor
¼ mk. őrölt fekete bors
1 tojás
1 ek. tej
1 mk. Tabasco szósz
3 dkg fehér tönkölybúzaliszt
3 dkg kukoricaliszt

a pikáns szószhoz:
10 dkg majonéz
5 dkg tejföl
1 tk. torma vagy majonézes torma
½ mk. őrölt mustármag
¼ mk. őrölt csili
¼ mk. őrölt pirospaprika
½ mk. Tabasco szósz
1 kis gerezd zúzott fokhagyma
néhány szem (kb. 2 dkg) ecetes gyöngyhagyma, aprítva
3 bébi csemegeuborka aprítva
1 tk. ecetes lé

továbbá:

4 szendvicscipó vagy hamburgerzsemle
vaj a kenéshez
4 marék vegyes káposztasaláta
bazsalikomos paradicsomsaláta a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A húst falatnyi darabokra vágjuk, a fűszerekkel ízesített joghurthoz keverjük, és min. 1 órát állni hagyjuk.
  2. A kétféle lisztet elvegyítjük a sóval. A Tabasco szószt és a tejet a tojáshoz adjuk, felverjük.
  3. A csirkefalatokat előbb a lisztbe, majd a felvert tojásba forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Lecsepegtetjük.
  4. A cipókat majdnem teljesen kettévágjuk, megvajazzuk, és a felhevített serpenyőben enyhén megpirítjuk. A szósz hozzávalóit alaposan összekeverjük.
  5. A pirított cipók egyik vagy mindkét vágott felét megkenjük a pikáns szósszal, az alsó felükön elosztunk 1-1 marék káposztasalátát, és ráhalmozzuk a húst. A paradicsomsalátával együtt tálaljuk.
Tipp:
A fűszerekből a panírozásra szánt lisztkeverékhez is adhatunk, ha még erőteljesebb ízeket szeretnénk.










2018. szeptember 5.

Szendvicscipó

...az én hamburgerzsemlém





Van egy jól bevált hamburgerzsemle receptem, amit annyira szeretünk, hogy hétszámra nem is sütök másfajta péksüteményt, csak azt. Bár nem nevezném klasszikus hamburgerzsemlének, mert nincs benne tojás, mégis nagyon hasonlít hozzá. Sőt eddig úgy éreztem, nem is lehetne fokozni sem ízre, sem állagra. Erre az elképzelésre azonban rácáfolt ez a minicipó, mert amikor beleharaptam, azonnal megjelent előttem az a bizonyos régi, kedvenc hamburger, amit egy helyi talponállóban lehetett kapni anno. Hmmm, az a zsemle de finom volt! :) Véletlenül sikerült reprodukálnom, úgyhogy ezt a szendvicscipót nyugodtan nevezhetném akár hamburgerzsemlének is. Talán a tojássárgájának és a vajnak köszönhetem ezt az ízt és állagot, de előfordulhat, hogy a készítési technika kapcsán az a pici változtatás is hozzájárult ahhoz, hogy végre azt mondhatom, hogy ez a péksüti méltó arra, hogy hamburgerzsemle lehessen. :) Persze bármi egyébbel is megtölthetjük.
 
 
 

Hozzávalók 8 darabhoz:

a tésztához:
45 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
3 dkg cukor
1 csapott ek. só
4 ek. olvasztott vaj
1 tojássárgája
2,5 dkg friss élesztő
20 dkg tejföl
kb. 1 dl víz

a tetejére:
1 tojás + kevés víz a kenéshez
4 dkg reszelt parmezán
8 mk. szezámmag

elkészítés:

  1. A lisztkeverék közepében kialakított mélyedésbe morzsolt élesztőhöz adunk 1 dkg cukrot, a langyos tejföllel simára keverjük, és letakarva felfuttatjuk.
  2. Hozzáadjuk a sót, a többi cukrot, a szobahőmérsékletű tojássárgáját, a langyos olvasztott vajat, a langyos vizet, és rövid ideig dagasztjuk. Letakarva negyedórát pihentetjük.
  3. A tésztát ezután jól kidagasztjuk, majd letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  4. A megkelt tésztából 8 egyforma gombócot gömbölygetünk, és mindegyiket hosszúkás zsemle formára alakítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és letakarva megkelesztjük.
  5. A cipók tetejét lekenjük kevés vízzel felvert tojással, megszórjuk reszelt parmezánnal, szezámmaggal, és előmelegített sütőben készre sütjük. Tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő kb. 20 perc
 
 





2018. szeptember 2.

"Mennyei" borkrémes morzsasüti őszibarackkal







Na tessék, eljutottam arra a szintre, hogy hangzatos jelzővel illetem a süteményemet! :D Bevallom, nem magamtól vetemedtem erre, hanem Anya vágta rá ezt a keresetlen megállapítást, amikor az első falatot a szájába vette. Szó szerint ezt mondta: „Hümmm, mennyei!”. :) Úgyhogy kivételesen direkt ilyen „megmarketingelt”, hatásvadász neve lett a sütinek. Pedig én akkor még nem is tudtam, hogy valóban annyira finom-e, mert kóstolás nélkül vittem fel Anyának a kóstolót. Utóbb kiderült, hogy tényleg illik rá ez a túlzó jelző, mert nagyon eteti magát. Igaz, azt azért sejtettem, hogy az én kis borkrémem sikert arat majd, mert ilyen vagy olyan formában már ki lett próbálva nem egyszer. Most a cukrászkrém receptjét kölcsönöztem hozzá, mert nemrég a Somlói galuska és egy házi készítésű fagyi kapcsán is jól szerepelt. Utóbbihoz már konkrétan borral ízesített cukrászkrémet használtam, és mivel jól vizsgázott, most is ilyen krémre vágytam.
A sütiben lévő őszibaracknak külön sztorija van, igaz, nem éppen érdekfeszítő, de számunkra mindenképp történelmi jelentőségű. Történt ui. hogy úgy 2-3 évvel ezelőtt a telekszomszédtól kaptunk 2 szem őszibarackot, és amikor belekóstoltam, majdnem elsírtam magam a gyönyörtől. A barackra is simán illett a „mennyei” jelző, és eszembe jutottak róla gyerekkorom őszibarackjai. :) Azonnal tudni akartam, milyen fajta: „Szegedi arany” – hangzott a válasz. Már akkor jeleztük Józsi bácsinak, hogy jövőre igényt tartanánk a baracktermésének egy részére. Sajnos a kóstolást követő években a szomszéd bácsi fái nem jeleskedtek a bő terméshozamban, ezért hoppon maradtunk. Idén azonban újra öröm ért bennünket, és a sétáink alkalmával naponta kaptunk pár szem barackot, mindig annyit, amennyi épp lehullt a fáról. Nagy várakozással haraptunk bele mindketten a gyümölcsbe, és bizony ugyanolyan kellemes élményben volt részünk, mint annak ellőtte. Bár ezt a barackot majdhogynem vétek süteménybe tenni, de kénytelen voltam, mert képtelenség megenni annyit, amennyi hirtelen felszaporodott Józsi bácsi jószívűségének hála. Persze ez a barack sütiben is nagyon finom, szóval nem olyan nagy baj ám, ha Szegedi arany szeletek sorakoznak a finom borkrém tetején. ;) A kedvenc linzertészta, ami ezt az egészet keretbe foglalja, pedig már csak hab a tortán, pláne diós morzsával. :) Bekerült a Top10-be. :D
És ami a legfontosabb: hamarosan elvetjük a barackmagokat, és erősen imádkozunk majd, hogy évek múltán a mi kertünket is Szegedi arany-fák ékesítsék. :)






Hozzávalók 13x36 cm-es pitesütőformához:

Tésztához:
7,5 dkg fehér tönkölybúzaliszt
7,5 dkg zabpehelyliszt
4 dkg kristálycukor
1 dkg Bourbon vaníliás cukor
egy csipet só
1 citrom reszelt héja
7,5 dkg hideg vaj
1 egészen kicsi tojás vagy 1 felvert tojás fele
kevés hideg víz, ha szükséges

Borkrémhez és a töltelékhez:
3 tojássárgája
2 dl tej
1 dl száraz fehérbor (pl. olaszrizling)
6 dkg cukor
3 dkg fehér tönkölybúzaliszt
2 dkg vaj
25-30 dkg őszibarack, hámozva, magozva (pl. Szegedi arany)

Tésztamorzsához:
5 dkg fehér tönkölybúzaliszt
5 dkg zabpehelyliszt
5 dkg pirított, aprított dió
5 dkg nádcukor
1 dkg Bourbon vaníliás cukor
5 dkg vaj felolvasztva

elkészítés:

  1. A tésztához a kétféle cukorral, sóval, citromhéjjal vegyített lisztkeveréket elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, és a tojást, valamint szükség esetén a vizet is hozzáadva, gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk.
  2. A tésztát (ha túl lágy, előbb folpackba csomagolva lehűtjük) lisztezett felületen kb. 40x16 cm-es téglalapra kinyújtjuk, és kibéleljük vele a sütőformát. A felületét több helyen villával megszurkáljuk. Nejlonzacskóba húzva 30 percre hűtőbe tesszük.
  3. A tésztamorzsához a hozzávalókat tálba tesszük, majd a langyosra hűlt olvasztott vajat villával fokozatosan hozzákeverjük, amíg a tészta kis rögökké össze nem áll. Hűtőbe tesszük.
  4. A borkrémhez a tojássárgákat a cukor felével kihabosítjuk, simára keverjük a liszttel, majd hozzáadjuk a bort.
  5. A tejet a többi cukorral forrásig hevítjük, majd a tűzről lehúzva, vékony sugárban, folytonos keverés mellett hozzácsorgatjuk a boros tojásmasszát. A lábast visszatesszük a tűzre, és krémmé főzzük. Még forrón belekeverjük a lágy vajat, és a krémet hagyjuk langyosra hűlni.
  6. A borkrémet a lehűtött tésztakosárba simítjuk, elosztjuk rajta a felkockázott vagy szeletekre vágott barackot, és rászórjuk a tésztamorzsát.
  7. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a morzsa pirulni nem kezd a sütemény tetején, majd tortarácsra téve teljesen kihűtjük. (Ha lehet, pár perc után vegyük ki a sütőformából, és így hűtsük ki.)
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról 2. rácson)
sütési idő: kb. 45 perc


Tipp:
Ha a süteményből gyerekek is esznek, bor helyett használhatunk szőlőlét.