2017. február 17.

Mangós-fehér csokoládés sütemény







Valamilyen muffiszerű sütire vágytam, amibe a maradék, Kuala Lumpurban vásárolt szárított mangót terveztem elhasználni. Eszembe jutott, hogy a tésztát hosszúkás sütőformában is megsüthetném. Ki is találtam hozzá a receptet, a kész sütemény jónak is látszott küllemre, de amikor elkezdem felszeletelni, szembesültem a csúf valósággal – olyan volt, mint a tejpite. A nedves hozzávalók mennyisége lehetett a ludas, de az is lehet, hogy a zománcos sütőforma tréfált meg, mert a sütési idővel biztos nem volt baj. Szerencsére kidobni azért nem kellett, bár a javát Anyáék ették meg. Pár nappal később újra nekifogtam, de változtattam a recepten. Így már olyan lett, amilyennek elsőre is látni szerettem volna, de azért sajnáltam, hogy ki kellett hagynom belőle a mascarponét. Tejföl helyett ezúttal joghurtot használtam. Még ha a cukormáz le is folyt a süti tetejéről, a végeredménnyel nagyon meg voltunk elégedve mindannyian – teázós, beszélgetéshez illő édesség kerekedett ki belőle. :) A harmadnapra maradt szeletek mellé még egy kis lekvárt is tettem. :D






Hozzávalók 25x10x7 cm-es kenyérsütőformához:


Tésztához:
25 dkg extra finom süteményliszt
6 dkg szárított mangó
8 dkg fehér csokoládé
2 tk. sütőpor
15 dkg nádcukor darálva
1 cs. Bourbon vaníliás cukor darálva
10 dkg puha vaj
2 tojás
10 dkg natúr joghurt
1 kis görög narancs héja
25 ml narancslé
vaj + zsemlemorzsa a sütéshez

Bevonáshoz és díszítéshez:
25 ml narancslé
10 dkg porcukor
2 dkg aprított, szárított mangó
fehér csokoládéforgács

elkészítés:
  1. A vajat habosra kavarjuk a cukorral, egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat, majd összekeverjük a joghurttal és a narancslével.
  2. A sütőporral, vegyített liszthez adjuk a narancs lereszelt héját, a felaprított szárított mangót, a durvára darabolt fehér csokoládét, és apránként a joghurtos masszához forgatjuk.
  3. A sütőformát kivajazzuk, beszórjuk zsemlemorzsával, és beleöntjük a tésztamasszát. Előmelegített sütőben megsütjük (tűpróba!), majd kiborítjuk a sütőformából, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni.
  4. A többi narancslevet simára keverjük a porcukorral, bevonjuk vele a sütemény tetejét, majd megszórjuk aprított mangóval és csokiforgáccsal.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc

















2017. február 15.

Mézes-paradicsomos csirkés spagetti kukoricával







A minap kicsit több csirkemellet sikerült kivennem a fagyasztóból, és mivel nem akartam akkora mennyiségű húsból egyféle ételt főzni, így egy adag visszakerült a hűtőbe másnapig, amikor is ezt a tésztaételt ötlöttem ki belőle. Pontosabban eredetileg aprópecsenyének szerettem volna elkészíteni, de végül nem a krumpli, hanem a tészta felé nyúlt a kezem a spájzpolcon. :D
Ízre, hogy, hogy nem, kísértetiesen hasonlít a bolognai spagettire – és már megint piros –, éppen ezért nem is csoda, hogy annyira szerettük. Különösen tetszettek benne a roppanós kukoricaszemek. :)






Hozzávalók 4-5 személyre:

40 dkg csirkemellfilé
30 dkg spagetti
15 dkg konzerv kukorica
2 kis fej vöröshagyma
1 kis doboz sűrített paradicsom
1 tk. darált, nyers erős paprika
1,5 ek. folyékony méz
1 dl habtejszín
Provence-i fűszerkeverék
őrölt fekete bors

3 ek. olívaolaj

elkészítés:
  1. A megmosott, szárazra törölt húst kis kockákra vágjuk, beszórjuk a fűszerekkel, a sóval, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A megtisztított vöröshagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, és a felforrósított olívaolajon addig sütjük, amíg kissé pirulni nem kezd.
  3. Rátesszük a húst, fehéredésig sütjük, majd rácsorgatjuk a mézet és 3-4 percig sütjük. Hozzáadjuk az erős paprikát, a tejszínt, és miután elforraltuk a levét, a húst alaposan elkeverjük a sűrített paradicsommal. Végül beleforgatjuk a kukoricát.
  4. A tésztát bő, sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük és alaposan lecsepegtetjük. Rászedjük a húsragura, és jól összekeverjük. Utánasózzuk, ha szükséges, és tálaljuk.










2017. február 12.

Csokoládés banánfánk







Idén pont a farsangi időszakban jött rám a fánk ehetnék. 😺 Úgy látszik, most épp időben, mert amúgy minden évben késésben vagyok, és mindig utólag jelez a gyomrom a farsangi édesség kapcsán. Persze fánkot bármikor ehetünk, és talán a farsang vége után sem számít szentségtörésnek, ha elkészítjük. Farsangkor meg pláne nem.
Én most ezt a banános, csokoládés változatot hoztam össze, és meg kell mondjam, sikerült új kedvencet alkotni, legalábbis a magam számára. Ez most az imádom-kategória. A Kutyafül bezzeg nem így érezte, mert ő valamiért sem a fánkért, sem a banánért, sem pedig az étcsokiért nem rajong. Azért szerencsére ő is eleszegette. 😊






Hozzávalók kb. 22 darabhoz:

Fánktésztához:
2 érett banán (hámozva kb. 20 dkg)
5 dkg étcsokoládé (50% kakaótartalmú)
25 ml citromlé
5 dkg natúr joghurt
3 dkg nádcukor (vagy a banán édességétől függően)
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
15 dkg finomliszt
3 g sütőpor
½ mk. szódabikarbóna
kókuszolaj a sütéshez

Tálaláshoz:
25 dkg natúr joghurt
2 dkg vaníliás porcukor
porcukor a szóráshoz

elkészítés

  1. A banánokat tálba tesszük, villával pépesítjük, majd hozzákeverjük a citromlét, a felvert tojást, a joghurtot és a kétféle cukrot.
  2. A lisztet elvegyítjük a sütőporral, a szódabikarbónával, a felaprított vagy reszelt csokoládéval, és a joghurtos banánpéphez forgatjuk. Negyedórát hűtőben pihentetjük.
  3. Bő olajat forrósítunk, és olajba mártott teáskanál segítségével a masszából kis halmokat szaggatunk bele. A fánkokat minden oldalukon pirosra sütjük. (Vigyázzunk, hogy az olaj ne legyen túl forró!)
  4. A kész fánkokat szűrőkanállal kimerjük az olajból, alaposan lecsepegtetjük, papírtörlőre szedjük, majd porcukorral meghintve tálaljuk. Vaníliás porcukorral kevert joghurtöntettel kínáljuk.