...WC felújítás pipa!
Amikor házvásárlás reményében pár éve hirdetéseket böngésztünk, mindenképpen olyan ingatlant kerestünk, amibe anyagilag nem kell túl sokat feccölni, vagyis megússzuk a felújítást, és nem leszünk idegbetegek. Ez az elvárás mostanra kiemelten fontossá vált, hiszen az árak olyan szinten elszálltak, hogy nem is tudom, mihez kezdenénk, ha egy szétbombázandó pecót vettünk volna. Nem beszélve a hozzá tartozó kert csinosítgatásáról, ami szintén sok milliós tétel tud lenni.
Lassan három évvel ezelőtt olyan házat találtunk, amit nem sokkal a vételt megelőzően a korábbi tulajdonos teljeskörűen rendbe tett. Mi csak beköltöztünk a készbe. Szerencsére, nem csupán a hirdetés képei, hanem a szemle alapján is abszolút élhetőnek láttuk – úgy, ahogy volt, le lehetett volna élni benne egy életet. A kifinomult ízléssel megáldott (vagy inkább megvert?) ember azonban több kivetni valót találhatott benne, és volt/van is itt néhány szemöldökfelhúzós megoldás.
A „kifinomult ízlés” kifejezést csak azért merem használni, mert ezt nem én mondtam magamra, hanem mások, szóval remélhetőleg nem vagyok büdös az öndicsérettől. :D De nem csak én, hanem a Kutyafül is elég kritikus ízlés dolgában, pláne az esztétikus kivitelezéssel kapcsolatban. Műszaki ember lévén azonnal észrevette, mi minden lett furán megoldva ebben a házban. A beköltözés óta persze jó pár dolgot lecseréltünk részben a korszerűtlenség, másrészt az előző tulaj számunkra nem tetsző ízlése miatt. –
A legnagyobb lélegzetű átalakítást a garázson végeztük, hiszen abból lett a Kutyinyek régóta áhított műhelye: itt egybe nyitottuk a teret, feljebb emeltük a mennyezetet, megerősítettük a tetőszerkezetet, új ablakokat és nagyobb garázskaput tettünk be (emiatt a kapu körül újra nemesvakolatozni kellett), és felcsiszoltattuk bent a betonpadlót.
Elbontattuk az udvari melléképületet – ami ugyan sokak számára hasznosítható lett volna, de nekünk nem volt rá szükségünk –, és ennek köszönhetően kinyílt a tér. Eközben persze sokat szidtuk a kőműves brigádot (egymás után hármat is), akikről biztos nem készülhetne szobor a megbízhatóság vagy az igényes munka kapcsán. Tiszta szerencse, hogy a Kutyával együtt nem ijedtünk meg a viszonylag nagy helyiség kifestésétől, mint ahogyan a sitt utánfutóra való fel- és az onnan történő lelapátolásának is igazi tudorai vagyunk már. :D
A kerti tároló (művésznevén sufni) is nemesvakolatot kapott, valamint több helyen ágyásszegélyt készíttettünk, hogy az ágyások mulccsal való feltöltését követően már ne kelljen annyi időt gazolással töltenem (szerintem a környéken nincs is más akkora gyomlálómester, mint én :D). Számát sem tudom, mennyi elvadult, a földhöz iszonyatosan ragaszkodó bokrot/cserjét szedtem itt ki gyökerestől, hogy az újak ültetéséről ne is beszéljünk. A sziklakert kialakításához ugyan a legnehezebb köveket nem én görgettem fel a lejtős területre, de néhány nagyobbat azért magam is megmozgattam több zsáknyi kaviccsal egyetemben, akárcsak a ronda, nehéz vaskeretes lépőköveket és rézsűköveket, amik itt voltak. Nem beszélve a sok-sok talicskányi termőföldről és mulcsról, amiket a Kutyánszkival felváltva hordtunk be és terítettünk szét. Az ásás terén az itteni kertben is jeleskedtem, kamatoztatva a szeretett telkünkön korábban már jól begyakoroltakat. Ám nem csak a föld megforgatásának, hanem a drótkerítés felhúzásának (még Öreg-Kishomokon annak az egyetlen alkalomnak köszönhetően elsajátított) tudományát is kamatoztathattuk itt, amikor újra cseréltük a régi rozogát.
Az ideköltözésünk óta eltelt időben elvégzett munka azonban nem csak a fent felsoroltakat jelentette. A házban például átvariáltuk a fűtésrendszert: a gázfűtés helyébe hőszivattyú került, aminek a vezérlését a Kutya hónapokon át programozta, továbbá a gépészeti kivitelezése is szinte teljes egészében az ő keze munkája.
Az egyik helyiség jobb használhatósága érdekében befalaztunk egy ablakot, és ennek köszönhetően megoldódott a ronda gázóra eltakarásának problematikája is (amit meghagytunk, „sosem lehet tudni, mit hoz a jövő”-alapon, értsd: tartós áramszünet).
Elbontattuk a nappalit uraló, reneszánsz várra hajazó csempekandallót, aminek a helyére egy, a térbe belesimuló, modern, de elegáns kandalló került. (A „reneszánsz vár” pedig azóta másvalaki otthonát fűti. :D)
A szobák és az egyéb helyiségek lábazati, valamint mennyezeti díszítést kaptak, és saját készítésű karnisokkal is fokoztuk az eleganciát, hála érte a Kutyinak.
Nem várt kiadásként a teraszon felvertük a járólapot, mert a nappali felé lejtő beton esőzéskor befelé vezette a vizet – belátható, hogy egy szinte frissen felújított ház esetében ez különösen fájt. És akkor már olyan csempét tettünk le, ami nekünk tetszik, és ami fölé végre pergola magasodhat. Ez utóbbinak az építési körülményei kapcsán ismét rengeteg ideget megettünk, amit a pergola építésére szánt faanyag lefestésében igyekeztünk levezetni a kánikula heteiben – mikor máskor, ugye?! A problémát egyébként megint az asztalos generálta, aki most is fittyet hányt a jó ismeretségre, hiába kényeztettem házi sütivel, ebéddel. A munka végül újfent befejezetlen maradt (mint anno a telkünkre épített szerszámtároló házikó), akárcsak a pergola esztétikai hibáinak beígért kijavítása, ami így most a mi feladatunk lesz. A gerendák bádogozását pedig szerencsére elvállalta más.
A legutóbbi hőstettünk (a kényszerű várakozás tekintetében legalábbis mindenképp) a WC újracsempézése volt. Az erre irányuló erőteljes igényünket már a beköltözés óta éreztük, az ott lévő új (!) csempe ui. már a ház néhány évvel korábbi felújításakor sem számított divatosnak. Az előző tulaj velem egykorú felesége ízlés terén azonban megragadt az 1990-es években.
A hipp-hoppra elképzelt kivitelezésből végül két hónapig húzódó folyamat lett – így pláne hősök vagyunk, hogy ennyi ideig bírtuk a vödörből való öntögetést. :D A csempét egyébként a Kutyánszki verte le, mert a saját kezű rontópálkodás legalább ingyen van. A mester ezek után csak jóval később jött, és miután végre szakosan felhordta a vakolatot, még ezt követően is várnunk kellett a további munkálatokra. Bár a sorok magasságát a korábbihoz képest jóval alacsonyabbra terveztük, így alap esetben egy nap alatt elkészülhetett volna, a felrakás mégis két részletben zajlott, köszönhetően a csempe élzáró+kőpárkánnyal kapcsolatos problémának. A párkány megrendelése ugyan még az ünnepek előtt bő 2 héttel történt, de a méretre vágást és kiszállítást az év végi zárás miatt január közepére ígérték. Karácsonyi cicoma kontra félig csempézett budi+vödör. :D
Az ígéret szép szó… jött is időre a párkány, ami január legvégén utolsó sor csempéstül, élzáróstul beépítődött a mellékhelyiségbe. Persze, nem is mi lennénk, ha még eközben is nem játszott volna be egy apró malőr. Mert bár a bibi megint csak nem a mi lelkünkön száradt, de az elszenvedése nyilvánvalóan csakis bennünket érintett, hiszen az ilyesmi sosem a mesternek fáj. Nevezetesen: a legutolsó csempételbaszták elszabták, és mivel a szaki javaslatára anno nem vettünk többet, „mert nem szoktak eltörni”, így egyetlen darab miatt most meg kellett rendelni egy egész dobozzal. Kész csoda, hogy 2 nappal később ez rendben beérkezett, és pontot tehettünk a hosszan tartó idétlenkedés végére. A Kutyafül beállította az új WC csészét, és felfúrta a radiátort (ami egyébként csak azért került be, mert a padlófűtés mit sem ér ott). Az új mosdópulthoz majd asztalos kell, de a kifestésben mi is jók vagyunk. :)
A szintén ódivatúra felújított fürdőszoba újra felújítása és a konyhabútor cseréje az elkövetkezendő évek feladata. Lesz időnk felkészülni lélekben (?), hogy ez sem megy majd zökkenőmentesen. :D
De most – megünneplendő a nagy WC-mizéria lezárását – e hosszú szövegelés végén álljon itt ez az egyszerű recept, ami abszolút kompatibilis a fogyókúrámmal (pláne mert a benne lévő méz és kókusztejszín magasabb kalóriatartalmát az edzéssel ledolgozom), és még a Kutyinak is bejön! A görög narancs zamata semmihez sem fogható, szerintem ennek a fajta narancsnak a legerőteljesebb az íze, ezért azt javaslom, hozzá se kezdjen, akinek nem ilyen narancsa van! ;) Aki pedig e desszert mellé WC felújítást tervez, az jól gondolja meg! :D
Lassan három évvel ezelőtt olyan házat találtunk, amit nem sokkal a vételt megelőzően a korábbi tulajdonos teljeskörűen rendbe tett. Mi csak beköltöztünk a készbe. Szerencsére, nem csupán a hirdetés képei, hanem a szemle alapján is abszolút élhetőnek láttuk – úgy, ahogy volt, le lehetett volna élni benne egy életet. A kifinomult ízléssel megáldott (vagy inkább megvert?) ember azonban több kivetni valót találhatott benne, és volt/van is itt néhány szemöldökfelhúzós megoldás.
A „kifinomult ízlés” kifejezést csak azért merem használni, mert ezt nem én mondtam magamra, hanem mások, szóval remélhetőleg nem vagyok büdös az öndicsérettől. :D De nem csak én, hanem a Kutyafül is elég kritikus ízlés dolgában, pláne az esztétikus kivitelezéssel kapcsolatban. Műszaki ember lévén azonnal észrevette, mi minden lett furán megoldva ebben a házban. A beköltözés óta persze jó pár dolgot lecseréltünk részben a korszerűtlenség, másrészt az előző tulaj számunkra nem tetsző ízlése miatt. –
A legnagyobb lélegzetű átalakítást a garázson végeztük, hiszen abból lett a Kutyinyek régóta áhított műhelye: itt egybe nyitottuk a teret, feljebb emeltük a mennyezetet, megerősítettük a tetőszerkezetet, új ablakokat és nagyobb garázskaput tettünk be (emiatt a kapu körül újra nemesvakolatozni kellett), és felcsiszoltattuk bent a betonpadlót.
Elbontattuk az udvari melléképületet – ami ugyan sokak számára hasznosítható lett volna, de nekünk nem volt rá szükségünk –, és ennek köszönhetően kinyílt a tér. Eközben persze sokat szidtuk a kőműves brigádot (egymás után hármat is), akikről biztos nem készülhetne szobor a megbízhatóság vagy az igényes munka kapcsán. Tiszta szerencse, hogy a Kutyával együtt nem ijedtünk meg a viszonylag nagy helyiség kifestésétől, mint ahogyan a sitt utánfutóra való fel- és az onnan történő lelapátolásának is igazi tudorai vagyunk már. :D
A kerti tároló (művésznevén sufni) is nemesvakolatot kapott, valamint több helyen ágyásszegélyt készíttettünk, hogy az ágyások mulccsal való feltöltését követően már ne kelljen annyi időt gazolással töltenem (szerintem a környéken nincs is más akkora gyomlálómester, mint én :D). Számát sem tudom, mennyi elvadult, a földhöz iszonyatosan ragaszkodó bokrot/cserjét szedtem itt ki gyökerestől, hogy az újak ültetéséről ne is beszéljünk. A sziklakert kialakításához ugyan a legnehezebb köveket nem én görgettem fel a lejtős területre, de néhány nagyobbat azért magam is megmozgattam több zsáknyi kaviccsal egyetemben, akárcsak a ronda, nehéz vaskeretes lépőköveket és rézsűköveket, amik itt voltak. Nem beszélve a sok-sok talicskányi termőföldről és mulcsról, amiket a Kutyánszkival felváltva hordtunk be és terítettünk szét. Az ásás terén az itteni kertben is jeleskedtem, kamatoztatva a szeretett telkünkön korábban már jól begyakoroltakat. Ám nem csak a föld megforgatásának, hanem a drótkerítés felhúzásának (még Öreg-Kishomokon annak az egyetlen alkalomnak köszönhetően elsajátított) tudományát is kamatoztathattuk itt, amikor újra cseréltük a régi rozogát.
Az ideköltözésünk óta eltelt időben elvégzett munka azonban nem csak a fent felsoroltakat jelentette. A házban például átvariáltuk a fűtésrendszert: a gázfűtés helyébe hőszivattyú került, aminek a vezérlését a Kutya hónapokon át programozta, továbbá a gépészeti kivitelezése is szinte teljes egészében az ő keze munkája.
Az egyik helyiség jobb használhatósága érdekében befalaztunk egy ablakot, és ennek köszönhetően megoldódott a ronda gázóra eltakarásának problematikája is (amit meghagytunk, „sosem lehet tudni, mit hoz a jövő”-alapon, értsd: tartós áramszünet).
Elbontattuk a nappalit uraló, reneszánsz várra hajazó csempekandallót, aminek a helyére egy, a térbe belesimuló, modern, de elegáns kandalló került. (A „reneszánsz vár” pedig azóta másvalaki otthonát fűti. :D)
A szobák és az egyéb helyiségek lábazati, valamint mennyezeti díszítést kaptak, és saját készítésű karnisokkal is fokoztuk az eleganciát, hála érte a Kutyinak.
Nem várt kiadásként a teraszon felvertük a járólapot, mert a nappali felé lejtő beton esőzéskor befelé vezette a vizet – belátható, hogy egy szinte frissen felújított ház esetében ez különösen fájt. És akkor már olyan csempét tettünk le, ami nekünk tetszik, és ami fölé végre pergola magasodhat. Ez utóbbinak az építési körülményei kapcsán ismét rengeteg ideget megettünk, amit a pergola építésére szánt faanyag lefestésében igyekeztünk levezetni a kánikula heteiben – mikor máskor, ugye?! A problémát egyébként megint az asztalos generálta, aki most is fittyet hányt a jó ismeretségre, hiába kényeztettem házi sütivel, ebéddel. A munka végül újfent befejezetlen maradt (mint anno a telkünkre épített szerszámtároló házikó), akárcsak a pergola esztétikai hibáinak beígért kijavítása, ami így most a mi feladatunk lesz. A gerendák bádogozását pedig szerencsére elvállalta más.
A legutóbbi hőstettünk (a kényszerű várakozás tekintetében legalábbis mindenképp) a WC újracsempézése volt. Az erre irányuló erőteljes igényünket már a beköltözés óta éreztük, az ott lévő új (!) csempe ui. már a ház néhány évvel korábbi felújításakor sem számított divatosnak. Az előző tulaj velem egykorú felesége ízlés terén azonban megragadt az 1990-es években.
A hipp-hoppra elképzelt kivitelezésből végül két hónapig húzódó folyamat lett – így pláne hősök vagyunk, hogy ennyi ideig bírtuk a vödörből való öntögetést. :D A csempét egyébként a Kutyánszki verte le, mert a saját kezű rontópálkodás legalább ingyen van. A mester ezek után csak jóval később jött, és miután végre szakosan felhordta a vakolatot, még ezt követően is várnunk kellett a további munkálatokra. Bár a sorok magasságát a korábbihoz képest jóval alacsonyabbra terveztük, így alap esetben egy nap alatt elkészülhetett volna, a felrakás mégis két részletben zajlott, köszönhetően a csempe élzáró+kőpárkánnyal kapcsolatos problémának. A párkány megrendelése ugyan még az ünnepek előtt bő 2 héttel történt, de a méretre vágást és kiszállítást az év végi zárás miatt január közepére ígérték. Karácsonyi cicoma kontra félig csempézett budi+vödör. :D
Az ígéret szép szó… jött is időre a párkány, ami január legvégén utolsó sor csempéstül, élzáróstul beépítődött a mellékhelyiségbe. Persze, nem is mi lennénk, ha még eközben is nem játszott volna be egy apró malőr. Mert bár a bibi megint csak nem a mi lelkünkön száradt, de az elszenvedése nyilvánvalóan csakis bennünket érintett, hiszen az ilyesmi sosem a mesternek fáj. Nevezetesen: a legutolsó csempét
A szintén ódivatúra felújított fürdőszoba újra felújítása és a konyhabútor cseréje az elkövetkezendő évek feladata. Lesz időnk felkészülni lélekben (?), hogy ez sem megy majd zökkenőmentesen. :D
De most – megünneplendő a nagy WC-mizéria lezárását – e hosszú szövegelés végén álljon itt ez az egyszerű recept, ami abszolút kompatibilis a fogyókúrámmal (pláne mert a benne lévő méz és kókusztejszín magasabb kalóriatartalmát az edzéssel ledolgozom), és még a Kutyinak is bejön! A görög narancs zamata semmihez sem fogható, szerintem ennek a fajta narancsnak a legerőteljesebb az íze, ezért azt javaslom, hozzá se kezdjen, akinek nem ilyen narancsa van! ;) Aki pedig e desszert mellé WC felújítást tervez, az jól gondolja meg! :D
Hozzávalók 3 személyre:
a chiapudinghoz:
2 kezeletlen görög narancs
2 dl kókusztejszín
1,5 dl víz
5 dkg chiamag
4 dkg akácméz vagy egyéb növényi szirup (pl. agavé vagy juhar)
1 tk. vaníliapaszta
a narancstetőhöz:
2 narancs
2 dkg akácméz
1 tk. citromlé
1 tk. (5 g) étkezési kukoricakeményítő vagy vaníliaízű pudingpor
elkészítés:
- A narancsok héját kis lábasba lereszeljük, beletesszük a mézet, ráfacsarjuk a narancsok levét (nálam 1,5 dl lett), és felöntjük a kókusztejszínnel, a vízzel. Kissé felmelegítjük, majd elzárjuk alatta a lángot.
- Vaníliával ízesítjük, és még melegen hozzákeverjük a chiamagot. Negyedórát hűlni hagyjuk.
- Közben a narancstetőhöz az egyik narancs levét kifacsarjuk, és a fele narancslével csomómentesre keverjük a keményítőt.
- A másik narancsot kifilézzük, majd a többi narancslével, a citromlével együtt lábasba tesszük, és mézzel édesítjük. Elkezdjük melegíteni, és amint felforrt, besűrítjük a keményítős narancslével.
- A chiapudingot elosztjuk 3 üvegpohárban, és rákanalazzuk a híg narancspudingot. Legalább 4 órára hűtőbe tesszük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése