2023. május 9.

Gözleme hagymás krumplival, fetával töltve

 

 



Érdekes és egyben nagy szerencse, hogy szinte minden népnek megvan a maga lepénykenyere. Ez az a fajta eledel, amit mindketten imádunk a Kutyafüllel. Mindegy, hogy élesztővel, sütőporral vagy ezek nélkül készül, a lepénykenyér vagy kenyérlepény bármikor jöhet! :)
Az indiaiak naanját és lachha parathaját, a Földközi-tengeren és a Közel-Keleten elterjedt pitát, a grúzok hacsapuriját és a mexikóiak tortilláját már ismertük, ezért itt volt az ideje, hogy a török gözlemét is megkóstoljuk. Naná, hogy azonnal megszerettük! :D
Persze a sütéshez szükséges saj, azaz a kissé domború hátú, vasból lévő sütő nem állt a rendelkezésemre, de serpenyőben is tökéletesen működik a dolog. (A szabadban való sütéshez egyébként a tárcsás hús készítéséhez használt tárcsa is alkalmas, hiszen az szinte pont olyan, mint a szintén szabad tűzön használatos saj. Bár ma már létezik elektromos változata is.)
Én most ezt az élesztős tésztájú gözlemét készítettem (több helyen így láttam), de az autentikus módozat valójában nem tartalmaz élesztőt, sőt nem is joghurttal, hanem csak vízzel készítik, és ha minden igaz, még olajat sem tesznek a tésztába.
Tradicionálisan félhold alakúra hajtják, de a képeken látható szögletes hajtogatás sem ritka. Tölteléknek a fetával dúsított spenót, a darált hús, ill. a főtt krumpli a legelterjedtebb, de igazából bármit csempészhetünk bele, amit csak szeretnénk – számtalan módon variálhatjuk. ;)

 


Hozzávalók 6 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg finomliszt + a dagasztáshoz és a nyújtáshoz
1 csapott tk. cukor
1 csapott tk. só
1 ½ ek. extra szűz olívaolaj
1,5 dkg friss élesztő
10 dkg görög joghurt
kb. 0,5 dl víz
lepényenként 1 tk. olívaolaj a sütéshez

a töltelékhez:
30 dkg sütni való burgonya (sárga krumpli)
10 dkg feta sajt
1 nagy fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
őrölt tarka bors

egy csokor petrezselyemzöldje

elkészítés:
  1. A tésztához az élesztőt kis tálkába morzsoljuk, majd simára keverjük egy evőkanál liszttel, a cukorral és a meglangyosított görög joghurttal. Rászórunk egy kevés lisztet, és hagyjuk felfutni.
  2. A sót a többi liszthez vegyítjük, majd a közepébe öntjük a felfutott élesztőt, az olajat, és annyi langyos vizet adunk még hozzá, amitől lágy, de rugalmas tésztát kapunk. Robotgéppel alaposan megdagasztjuk, majd lisztezett munkalapon kézzel átgyúrjuk. Vékonyan kiolajozott tálba tesszük, és letakarva a kétszeresére kelesztjük.
  3. A töltelékhez a meghámozott, kockákra vágott krumplit sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. Még forrón áttörjük és így hagyjuk kihűlni.
  4. A hagymát felaprítjuk, enyhén sózzuk, és az olívaolajon pirulásig sütjük. Elzárjuk alatta a lángot, és hozzákeverjük az áttört fokhagymát, valamint a borsot. Kicsit hűlni hagyjuk.
  5. A hagymát a krumplihoz keverjük, utánasózzuk (ne nagyon, mert a fetasajt is sós), majd belemorzsoljuk a fetasajtot, hozzáadjuk az aprított petrezselymet, és összekeverjük. 6 egyenlő részre osztjuk.
  6. A megkelt tésztából 6 egyforma nagyságú gombócot gömbölygetünk, és letakarva negyedórát pihentetjük.
  7. Egy gombócot a lisztezett munkalapra tesszük, kinyomkodjuk belőle a légbuborékokat, a felületét is meglisztezzük, és 25 cm átmérőjű körlapra nyújtjuk. (1-2 mm-es vékonyság az ideális.)
  8. Egy adag tölteléket a tésztalap közepére helyezünk, spatulával kissé elkenjük, majd előbb jobbról és balról, majd lentről és fentről ráhajtjuk a tésztát a töltelékre.
  9. Az így kapott töltött négyzetet az olívaolajjal vékonyan kikent, felhevített serpenyő közepére helyezzük, és közepes lángon mindkét oldalát pirosra sütjük. (Mielőtt átfordítjuk a másik oldalára, azt is kenjük meg kevés olajjal. Az egyik oldalát fedő alatt is süthetjük, de akkor állítsuk alacsonyabb hőmérsékletre a főzőlapot/gázt.) Így járunk el a többi tésztával is. A kész gözleméket azon melegében fogyasztjuk.
Megjegyzés:
A görög joghurt használata nem szokványos a gözleme esetében, készíthetjük csak vízzel is.

Tipp:
A gözleméhez jól illik valamilyen friss saláta vagy egyéb zöldség, pl. paradicsom.

 


 

4 megjegyzés:

  1. Nagyon "gusztibusz". Bármikor bármivel töltve megenném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyehogyugye! :D Én is így vagyok ezzel, bár azért brokkolival, karfiollal és padlizsánnal nem tölteném meg. :D

      Törlés
  2. Nagyon kívánatos, biztos fincsi is :-)

    VálaszTörlés