Fehérbab fasírt zöldséges kölessel, fűszeres tejfölmártással

...avagy első lépések a húsmentes táplálkozás felé vezető úton

Azt olvastam valahol, hogy egyre népszerűbb a vegán életforma, tömegek mondanak le az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásról, és már a Vasember sem a csirkemelltől olyan erős, hanem a növényi alapanyagokból készült kajától. Nem tudom, valóban hihetünk-e a híreknek, mindenesetre tény, hogy a januárban indult Veganuár nevű kezdeményezéshez több ezren csatlakoztak idehaza. Mi is. Vagyis csak részben, mert mi csak húst nem ettünk az elmúlt hónapban. A jelenlegi állás szerint ui. képtelenek lennénk lemondani az egyéb, állati eredetű alapanyagokról, hiszen sajt-, túró- és tejfölfüggők vagyunk mi ketten a Kutyafüllel, sőt a tojás is szép számmal fogy nálunk. Ellenben a hús tényleg nem hiányzik egyikünknek sem. Egyelőre. Igaz, ha az egyik kedvencemre, a húsos káposztára gondolok, akkor azért lebiggyed a szám, ha elképzelem, hogy arról is le kéne mondanom. És átcikázik a szürkeállományomon, hogy naaa, hát azért a húsos káposzta az mégiscsak húsos káposzta, és nem létezik, hogy december 25-én, ill. január 1-én én olyat ne egyek! Igen, nálunk ez ünnepi étel is szokott lenni, annyira imádjuk. Meg ott van a házi szalámi is, aminek a készítésében épp tavaly segédkeztem életemben először (neeem, a belet nem fogtam meg!), és jelenleg jó pár rúd várja anyósomék kamrájában, hogy végre nekiessünk. A húsvéti sonkáról nem is beszélve! Úgyhogy biztos botladozni fogunk a teljes húsmentességhez vezető rögös úton.
Viszont tény, hogy az elindulás sikeres volt. Márpedig ez ránk nézve nem csak az állatok védelme miatt dicséretes, hanem azért is, mert rettentő nehezen tudom kiváltani a húst másra, lévén, hogy nem nagyon vannak jóbarátaink a zöldségek, mint húshelyettes alapanyagok között. Főzve, sütve persze egész sokfélét megeszünk, na de nyersen… A zöldsaláták például olyan szinten nem ismerik a konyhámat, hogy amikor csupán díszítés gyanánt nagy néha odapakolom őket fotózáskor a tányérra, csak lesnek, hogy mégis hogy kerültek oda. (Szégyenszemre, szétfonnyadva mennek is a kukába. Hülyevagykislányom! Igenbocs!)
Szóval a húst én az esetek 70%-ában tésztafélékre (főtt, kelt, sült) tudom lecserélni, ami valljuk be, igencsak hizlaló étek, pláne úgy, ahogy mi esszük: sok sajttal és tejföllel. :D Szóval húsmentesség címén bizony nem könnyű kiszakadni a zöldséges pizza, nokedli, paprikásszaftos-tejfölös-sajtos spagetti, túrógaluska, rántott sajt sült krumplival vagy kölessel, zöldséges pite konstellációból. Ember legyen a talpán, aki ilyen ízlésháttérrel le tud fogyni! Ilyen módon nekünk azért egy hangyabokányit nehezebb dolgunk van.

Igazából nem állt szándékunkban drasztikusan megváltoztatni az étkezési szokásainkat, csak egy kicsit jobban oda akartunk figyelni magunkra. A kezdő löketet drága Barátaink adták meg, akik évek óta húsmentesen étkeznek, és a náluk tett látogatások alkalmával szívesen ettük azt, amit ők. A témáról többször is beszélgettünk, és abszolút egyetértettünk a hús elhagyásának okait tekintve.
Úgyhogy nagy állatbarátokként tényleg nem igazán értettük, hogy a manóba vagyunk képesek homokba dugni a fejünket, tudván, hogy mi zajlik a vágóhidakon és a szárnyas neveldékben (nekünk elég 2 perc is az ilyen tényfeltáró műsorokból, máris patakokban folyik a könnyűnk), és közben vígan húst zabálni nap nap után. Álszent egy pár vagyunk a Kutyinyekkel, ha egyébként az utcán még a rigónak is köszönünk, de a csirkemellet meg simán szeletelem, mindenféle ellenérzés nélkül. És aztán az ablakból a kis énekes madárkákat bámulva, a másik madár húsát falatozzuk délben, elégedetten. Sajátos kettősség ez, de hát a neveltetés meg a kultúra (?) ugyebár. Persze át lehet értékelni magunkban a dolgokat. Át is kell. És nem azért, mert most ez a trendi!
Nekem igazából nem is annyira a húsfogyasztással van bajom úgy általában, hanem az állatok tenyésztésének és leölésének ipari méreteivel, illetve módjával: az állatok tárgyként kezelésével. És ez az, amiben én nem akarok részt venni még közvetettem sem. Nem tudom elfogadni, hogy az élelmiszeripar lélek nélkülinek tartja őket, mintha nem is éreznének fájdalmat. Pedig csak bele kellene nézni a szemükbe! A vadon élő állatok úri hóbortból való elpusztításának problematikájába itt most nem mennék bele, mert azt végképp nem tudom elfogadni, részben azért, mert az élelmiszeripar amúgy tonnaszám ellát bennünket egyéb fajta húsokkal.
A régi korokban a leölésre szánt állatot legalább tisztelték. Az afrikai, bennszülött törzsek vadászai megköszönik az állatnak, hogy az életét adta azért, hogy a vadász családja jóllakhasson. (Nincs ui. az a mennyiségű bogyó és gumó, ami eltarthatna egy családot a szavannán egy kisebb területen belül.) Ráadásul olyan állatot meg sem ölnek, akinek épp kicsinye van. És csak annyinak veszik el az életét, amennyire feltétlenül szükségük van.
Nagyszüleink szépen bántak a csirkével, disznóval legalább addig, amíg meg nem ették őket, és apukámtól tudom, hogy a hízott disznót is úgy szúrták le, hogy az a lehető legkíméletesebb legyen. Ettől függetlenül ez is gyilkosság, de számomra némileg elfogadhatóbb. Jobban belegondolva persze semmilyen mértékben nem az, hiszen az állatok joga az élethez megkérdőjelezhetetlen. Hogy is hatalmazhatja fel magát az ember arra, hogy kioltsa egy másik – ráadásul ártatlan – élőlény életét?!
De: az afrikai, bennszülött törzsek esetében, akik természetközeli módon élnek, a préda megölését egy kicsit hasonlónak tartom ahhoz, mint amikor egy ragadozó teszi ezt, mert ugye neki is muszáj ennie. Tehát innen nézve az ember is állat, aki azért eszik, hogy életben maradjon, akárcsak a ragadozók. De nem itt, a civilizált társadalomban, aminek a közepén csücsülve tudomást sem veszünk róla, hogy mi folyik a szarvasmarha-, sertés- és szárnyas telepeken, esetenként a föld alatt (!!!), csak hogy véletlenül se lássuk. Mindezeknek a környezetkárosító hatásáról disszertációt lehetne írni.
Úgyhogy mi, a magunk részéről annyit teszünk, hogy jelentősen lecsökkentjük a húsfogyasztásunkat. Ki tudja, de még az is lehet, hogy a ritkítás miatt előbb-utóbb furcsának fog tűnni a hús íze, míg végül az a kevés alkalom is szép lassan elfogy, és azon kapjuk magunkat, hogy már egyáltalán nem eszünk húst. De nem ígérek semmit, jöjjön, aminek jönnie kell!
Ennyi szövegelés után pedig íme egy húsmentes recept, ami egyébként igazán laktató, és jólesett mindkettőnknek. :)

Hozzávalók 2 személyre:

Fasírthoz (12 darabhoz):
1 doboz konzerv fehérbab (25 dkg)
1 tojás
1 fej lila hagyma
őrölt fekete bors
őrölt kömény
őrölt szerecsendió
morzsolt oregánó
só
1 tk. frissen facsart citromlé
5 dkg Grana Padano vagy parmezán
kb. 4 dkg zsemlemorzsa + a forgatáshoz
szezámmag ízlés szerint
növényi olaj a sütéshez

Zöldséges köleshez:
10 dkg köles
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 szál sárgarépa
½ sárga kaliforniai paprika
¼ zöld kaliforniai paprika
csilis fűszersó
só
Toscana fűszerkeverék
kevés agavé szirup vagy méz
3 dkg vaj

Fűszeres tejfölmártáshoz:
15 dkg tejföl
1 tk. bazsalikompesztó
1 tk. mustár
½ tk. dijoni mustár
őrölt fehér bors
egy csipet só
1 tk. agavé szirup vagy méz
pár csepp frissen facsart citromlé
1 ek. aprított lila hagyma

elkészítés:

1. A mártáshoz a hozzávalókat alaposan összekeverjük, és hűtőbe tesszük annyi időre, amíg a fasírtot és a köretet elkészítjük.
2. A fasírthoz a babot a levétől lecsepegtetjük, áttörjük, megfűszerezzük. Hozzákeverjük a tojást, a citromlevet, a finomra aprított lila hagymát, a reszelt sajtot, és annyi zsemlemorzsát, amitől formázható állagú lesz.
3. A masszából nedves kézzel golyókat formálunk, ellapítjuk, és a szezámaggal kevert zsemlemorzsába forgatjuk. Az előkészített fasírtokat félretesszük.
4. A körethez a megtisztított sárgarépát félbevágjuk és felszeleteljük. Párolóedénybe tesszük, és lefedve, gőz fölött roppanósra pároljuk.
5. Közben a kölest kevés vízben puhára főzzük. A répával együtt félretesszük.
6. A hagymát félbevágjuk, vékonyra szeljük, a vajon enyhén megpirítjuk. Rádobjuk az aprított fokhagymát, fűszersóval ízesítjük, és 1 percig együtt sütjük.
7. Rátesszük a vékonyra szelt kaliforniai paprikát, és addig pároljuk-sütjük, hogy a paprika egy kis pírt kapjon.
8. Belekeverjük a sárgarépát, a kölest, megsózzuk, és alaposan összeforgatjuk.
9. Serpenyőben ujjnyi mély olajat hevítünk, és mindkét oldalukon kisütjük a fasírtokat. (Sütés közben óvatosan fordítsuk meg, mert hajlamosak kissé összetöredezni.) Papírtörlőre szedjük.
10. A kész babfasírtot a zöldséges kölessel és a tejfölmártással együtt tálaljuk.