2019. február 9.

Gundel-palacsinta







Idejét sem tudom, mióta készülök Gundel-palacsintát sütni, pedig olyan egyszerű, mint egy faék. :D Na jó, azért mégse hasonlítanám a legegyszerűbb emberi találmányhoz, már csak azért sem, mert ez a 3 részből álló desszert szinte hungarikumnak számít. A palacsinta viszont semmiképp sem nevezhető bonyolult ételnek, bár kétség kívül igencsak el lehet rontani ezt is. A többi tartozék összehozásához szintén nem kell Michelin csillagos séfnek lenni, de azért oda kell figyelni a készítés során, hogy szeretni való legyen a végeredmény. :)
Az én Gundel-palacsintám nem az autentikus változat, vagyis nem teljesen az, amit – egyes források szerint – annak idején Márai Sándor felesége receptjének köszönhetően Gundel Károly felvett híres-neves éttermének étlapjára. De természetesen nagyon hasonlít hozzá.
Valójában azért is akartam annyira elkészíteni, mert erre az édességre is igaz, hogy eddig talán csak egyszer ettem igazán finomat. Vagy a rumot vagy a diót spórolják ki belőle, vagy – uram, irgalmazz! – dejóval helyettesítik. De az is előfordul, hogy egyszerre mindkettővel fukarkodnak. Nem beszélve a lényegről: a csokoládéöntetről – abban ui. fürdenie kellene a palacsintának, de az legtöbbször csak nyomokban fedezhető fel rajta (nálam ez csak a jól fotózhatóság kedvéért van így :D). Én már afölött is képes lennék szemet hunyni, hogy elsunnyogják a rumot (rumaromára meg gondolni se merek, e nemes desszert esetében meg pláne nem), ha legalább jelentős mennyiségű öntet lenne hozzá. Kész csoda, hogy az egyik helyi étterem viszonylag jól tudja készíteni, úgyhogy nagyon-nagyon néha ott szoktam ilyen palacsintát rendelni. Eddig! Mert most már van saját, külön bejáratú Gundelem! :D Számomra a lényeg, a csokiöntet kifejezetten jól sikerült, ezért is merem ajánlgatni itt a blogon. :D






Hozzávalók 4 személyre:

Palacsintához:
22 dkg finomliszt
1 nagy tojás
1 tk. napraforgóolaj
1 mk. vaníliás cukor
1 csipet só
3 dl tej
1 dl szóda- vagy szénsavas ásványvíz
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez

Töltelékhez:
20 dkg dióbél
15 dkg porcukor
1,5 dl tej
5 dkg mazsola
1 tk. reszelt, szárított bio citromhéj vagy 1 kis kezeletlen citrom vagy narancs reszelt héja
½ mk. őrölt fahéj
1 ek. Portorico rum
1 púpozott ek. (3 dkg) tejszínhab

Csokoládéöntethez:
15 dkg étcsokoládé (40-50% kakaótartalmú)
10 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 ek. holland kakaópor
1 csapott tk. finomliszt
2 tojássárgája
3 dl tej
1 dl habtejszín
30-40 ml Portorico rum

Továbbá:
kevés vaj a sütéshez
durvára darált dió a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A palacsintához a sóval, cukorral ízesített tojást felverjük, majd apránként, felváltva csomómentesre keverjük a liszttel és a tejjel. Vízzel hígítjuk és hozzáadjuk az olajat. Letakarva 1 órát pihentetjük.
  2. A palacsintasütő serpenyőben 1 teáskanál olajat hevítünk, eloszlatunk benne egy merőkanálnyi palacsintatésztát, és mindkét oldalán kisütjük. Így járunk el a többi tésztával is, miközben minden sütés előtt kevés olajat teszünk a serpenyőbe. (8 palacsintánk lesz.)
  3. A töltelékhez a diót zsiradékmentes serpenyőben kis lángon kissé megpirítjuk, és miután kihűlt, a felét finomra, a másik felét durvábbra daráljuk. (Késes aprítóval ez könnyen megoldható.)
  4. A tejet a porcukorral felforraljuk, hozzáöntjük a darált diót, majd a tűzről levéve belekeverjük a mazsolát, a reszelt citromhéjat, a fahéjat és a rumot. Teljesen kihűtjük, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
  5. A palacsintákat gazdagon megtöltjük a diókrémmel, háromszögletűre hajtjuk, és vajjal kikent tűzálló tálba sorakoztatjuk.
  6. Az öntethez a tojások sárgáját simára keverjük a porcukorral, a kakaóporral, a liszttel és 1 dl tejjel.
  7. A többi tejet a tejszínnel együtt lábasba öntjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a darabokra tördelt csokoládét, és addig melegítjük, amíg a csokoládé fel nem olvad benne.
  8. Amint felforrt, lehúzzuk a tűzről, és lassan hozzácsorgatjuk a tojásos elegyet. Visszatesszük a tűzre, és kevergetve addig forraljuk, amíg mártás sűrűségű nem lesz (ez kb. 3 perc). Lehúzzuk a tűzről, és hozzákeverjük a rumot.
  9. A forró csokoládéöntetet a palacsintákra öntjük, és 180°C-os sütőben 5 perc alatt épp csak átmelegítjük. 4 tányérra személyenként 2 palacsintát teszünk és megszórjuk durvára darált dióval.












2 megjegyzés:

  1. Igazán jól mutat ezeken a hangulatos képeken! Bizony, nem szabad lespórolni róla a csokoládéöntetet. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik neked. :) Szívesen küldök belőle kóstolót, természetesen sok öntettel. ;)

      Törlés