2017. október 2.

Paradicsomos mártogató








A paradicsomot kimondottan szeretem, ha meg van főzve, és elsősorban főtt tésztával szoktam összekeverni. Főleg bolognai ragunak készítem, de újabban a húsmentes változatát is sűrűn szoktam csinálni, szintén bolognai módra. Ezt a mártogatót quesadillas mellé tálaltam fel, de tortilla csipszhez is tökéletes, ahogy most a képeken is látható. :)




 

Hozzávalók 2 személyre:

40 dkg darabolt paradicsomkonzerv
1 kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 tk. morzsolt korianderlevél
őrölt római kömény
őrölt fekete bors

1 tk. cukor (elmaradhat, ha a paradicsom elég édes)
pár csepp frissen facsart zöldcitromlé

elkészítés:

  1. A vöröshagymát finomra vágjuk, a felforrósított vajon pirulásig sütjük, majd az aprított fokhagymát is hozzáadva, további 1 percig sütjük.
  2. Rátesszük a paradicsomot, hozzáadjuk a koriandert, a római köményt, a borsot, a sót, és kb. 5 perc alatt puhára főzzük.
  3. A paradicsomdarabokat egy evőkanál hátával szétnyomkodjuk, és ha szükséges, cukorral utánaízesítjük.
  4. A mártást hagyjuk langyosra hűlni, majd tortillacsipsz vagy quesadillas mellé kínáljuk.

Tipp:

  • Konzerv paradicsom helyett friss paradicsommal is elkészíthetjük. Ebben az esetben 3 nagy paradicsomot számoljunk – meghámozva és kivéve belőle a magokat, ill. a lében gazdag részét –, és adjunk hozzá 1 kis doboz sűrített paradicsomot is.
  • A mártogatót főtt tésztával is elkeverhetjük, vagy meleg szendvicsre is tehetjük.











4 megjegyzés:

  1. Hmmm... nagyon guszta. :) Szeretem az efféle mártogatókat. Kaphatnánk estére egy kis kóstolót? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Már nincs olyan sok idő estig, addigra frisset csinálok neked, és mellépakolok egy szép nagy adag nachost is. ;)

      Törlés
  2. Kedves sünis kanál!

    Receptjeid, fotóid csodálatosak! Gratulálok!!
    Jelöltelek a ONE LOVELY BLOG AWARD https://izek-es-izlesek.com/2017/10/07/one-lovely-blog-award/

    Üdvözlettel: Balázs Èva (Ìzek és ìzlések)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva! Nagyon köszönöm, igazán kedves tőled, hogy méltónak tartasz a díjra. :) Örülök, ha tetszik a blogom. :)

      Törlés