2016. november 29., kedd

Fűszeres kecskesajttal töltött csirkemell tejszínes-pórés rakott burgonyával











A kecskesajt ritka vendég a konyhámban, nem is tudom, miért. Nemrég azonban kedvem támadt újra megkóstolni. Anno érettebb, házi kecskesajtot kóstoltam, most viszont boltban vettem, és sokkal inkább emlékeztetett a krémes állagú túróra, mint arra, amit először ettem, az ui. pont úgy volt szeletelhető, mint a keményebb sajtok. Ebben a krémes formájában alkalmasnak láttam hús töltésére, és ezt hoztam össze belőle. Mindkettőnknek nagyon ízlett. Akár az ünnepi asztalon is helye lehet. :)













Hozzávalók 4 személyre:

Töltött húshoz:
2 egész (kb. 80 dkg) csirkemellfilé
24 dkg kecskesajt
1 ek. sajt és túró fűszerkeverék
80 dkg pácolt, füstölt császárszalonna
őrölt fekete bors


Rakott burgonyához:
60 dkg főzni való krumpli
1 szál póréhagyma (tisztítva kb. 10 dkg)
1 pritaminpaprika
1 cs. (8 dkg) mini mozzarella
2 dkg + 1 tk. vaj
3 dl tejszín
2,5 dkg kukoricakeményítő
½ mk. őrölt szecsuáni bors
½ mk. őrölt csili Ancho
½ mk. őrölt mustármag
1 mk. fokhagymapor
1 csapott mk. őrölt kurkuma
1 csapott mk. finomra őrölt kala namak (indiai finom só)
konyhasó

elkészítés:

  1. A kecskesajtot alaposan összedolgozzuk a fűszerkeverékkel, majd 4 egyenlő adagra osztjuk.
  2. A fél mellfiléket 2 ív folpack között kiklopfoljuk, majd mindkét oldalukon meghintjük sóval és borssal.
  3. Az egyik felükön elosztjuk a fűszeres kecskesajtot, kissé lenyomkodjuk, és ráhajtjuk a szabadon maradt húsrészt. Mindegyiket körbetekerjük szalonnával, és zsiradékmentes tepsibe fektetjük. Szoba-hőmérsékleten hagyjuk, amíg a köretet elkészítjük.
  4. A rakott burgonyához a külső leveleitől megfosztott pórét hosszában félbevágjuk, az így kapott darabokat hosszában is megfelezzük és feldaraboljuk. A pritaminpaprikát felaprítjuk, a póréval együtt a felforrósított vajon 2-3 percig dinszteljük, majd hozzákeverjük a kukoricát.
  5. A meghámozott krumplit 2-3 mm vastag karikákra szeljük, körkörösen lerakunk egy réteget a vajjal kikent sütőtálba, enyhén megsózzuk, majd rászórunk egy adag zöldségkeveréket. A rétegezést addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak, miközben minden réteg krumplit sóval ízesítünk. Az utolsó réteg krumpli tetején elosztjuk a kétfelé vágott mozzarellagolyócskákat.
  6. A keményítőt kevés tejszínnel csomómentesre keverjük, a fűszerekkel ízesítjük, majd hozzáadjuk a többi tejszínt, és meglocsoljuk vele a rakott burgonyát.
  7. Hideg sütőbe toljuk, a hőmérsékletet 200°C-ra állítjuk, és kb. 45 perc alatt készre sütjük a burgonyát. Sütés közben ellenőrizzük, hogy megfőtt-e. A kész köretet lefedjük alufóliával, és melegen tartjuk.
  8. A húst a már forró sütőbe tesszük, kb. 30 perc alatt megsütjük, ill. amíg a szalonna meg nem pirul rajta.
  9. Kivesszük a sütőből, a húsdarabokat rézsútosan kettévágjuk, és a rakott burgonyával együtt tálaljuk.










4 megjegyzés:

  1. Azt a mindenit! Nekem ez a klassz rakott krumpli is komplett ebéd lenne, de semmi pénzért nem hagynám ki a finom kecskesajtos húst sem. :D Nagyon guszta mindkettő! Kérhetek egy kis kóstolót? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Bizony, nem is ettünk belőle sokat, és én is szívesen eszem egytálételként, de ez inkább egy gazdagon rakott burgonya gratin, csak póriasítottam az elnevezést. :D
      Úgy örülök, hogy így együtt is tetszik neked, ezért ma ebédre küldök egy nagy tányér kóstolót belőle. :)

      Törlés
    2. ♥ Isteni volt, köszönöm szépen! :)

      Törlés
    3. Úgy örülök, hogy ízlett! :)

      Törlés