I. Megérkeztünk Kuala Lumpurba

Januárban mindössze 5 perc alatt eldőlt, hogy hová megyünk nyaralni. :D Az úti cél kitalálása kapcsán kedves barátunkat és feleségét illeti a dicséret, ui. ők hívták fel a figyelmünket az igen kedvező áron hirdetett malajziai útra. Mivel korábban már kölcsönösen példálózgattunk egymás felé, hogy milyen klassz lenne egyszer négyesben nyaralni, ők a szavunkon fogtak, és komolyan is gondolták, hogy együtt menjünk. Nem ijedtünk meg a hívástól, és bár Malajzia nem szerepelt az utazásos álmaink között, mégis egyértelmű volt, hogy ezt nem hagyhatjuk ki. A rábólintást követő órákban pedig nem bírtuk abbahagyni a vigyorgást, annyira hihetetlennek tűnt, hogy hamarosan ilyen messzire juthatunk az otthonunktól.
Csak később vált világossá, hogy a főváros, Kuala Lumpur körzete bizony nem pont azt a fajta élményt nyújtja, amilyenre mi, akik a természet közelségét annyira fontosnak tartjuk, eredetileg vágytunk volna. Hiszen ez a város főleg a felhőkarcolókról szól.
Google Earth barátunkat a nyaralásaink szervezésekor mindig beizzítjuk – így tettünk most is, és az ott látott képek azért megnyugtattak, hogy a Dél-kínai-tengeren elterülő szigetecskék valamelyike biztosan kínál majd számunkra olyan élményeket, amilyenről álmodunk.
Elkezdődött hát az agyalás, hogyan is juthatnánk el a Malajzia közepén lévő Kuala Lumpurból az ország keleti partjára. A lehetőségként felmerülő buszos utazás túl hosszú lett volna, az autóbérlés ötletét pedig szerencsére hamar elvetettük. Egyik fiú sem vezetett még jobb oldalt, és a számunkra ismeretlen közlekedési kultúrájú autósok között nem is lett volna tanácsos nekiindulni. Úgyhogy a szigetek kilőve. Csöppet el is szomorodtunk, de amikor a Kutyafül olcsó repjegyet talált Kambodzsába, Angkorba, ahol a híres Angkor Wat hatalmas, fél Budapestnyi területet lefedő templomegyüttese látható, akkor felcsillant a szemünk, hogy a szigeteket örömmel felcserélnénk erre a látványosságra, és Kuala Lumpurból inkább ide tennénk egy kis 1-2 napos kiruccanást. A Kutyafül Angkort távolságban közelinek tartotta Kuala Lumpurhoz, bár valójában közel 1200 km van köztük, de úgy gondoltuk, sosem leszünk ennél közelebb hozzá, tehát megérné átmenni. Sajnos épp akkor, amikor lefoglaltuk volna a jegyeket, valami bibi volt a repülőtársaság honlapján, és a fizetés már nem volt lehetséges. Másnap pedig már jóval többe került az út, így aztán fájó szívvel lemondtunk róla.
Ráadásul akkor már megvettük a repülőjegyet Szingapúrba is, ami Kualához valóban közelinek mondható, hiszen mindössze 310 km-re van, ami 45 perces repülőutat jelent. Ezt valóban nem hagyhattuk ki, hiszen egyrészt nem távolság, másrészt érdekes programokat kínál.

Május 31., az utazás napja nagyon hamar eljött, és miután mi a Kutyinyekkel vonattal megérkeztünk Budapestre, ill. a reptérre, onnan már négyesben folytattuk az utat előbb Dohába, majd onnan Kuala Lumpurba. A legelején nagy izgalomba jöttünk, amikor a repülőről letekintve felfedezni véltük Szeged és Hódmezővásárhely körvonalait, ui. éppen fölötte haladtunk el. A poén az, hogy pár nappal korábban, amikor a telkünkön épp a füvet nyírtuk, az égen lévő repülőgépet kémlelve azt latolgattuk, vajon épp Doha felé repül-e. És most kiderült, hogy lehet, hogy valóban így is volt. :D
A repülés a Kutya számára egyébként különösen izgalmas volt, hiszen életében most először utazott a talajtól elrugaszkodva, de én is örültem, hogy újra repülhetek, mert az első ilyen élményem óta szinte kereken 19 év telt el. Az út természetesen nagyon fárasztó volt, mind Dohába, mind Kualába, hiszen 5, ill. 7 órát kellett szenvednünk a repülőgép üléseiben, és csak az a kis 45 perces átszállási idő enyhített csak a végletekig elnyomorgatott ülőgumóink elgémberedettségén.
Az utazással, ill. a bőröndökbe való pakolással kapcsolatban is értékes tapasztalatokra tettünk szert, ui. kiderült, hogy a gépre felvihető kézipoggyászok számát, súlyát és méretét tekintve a Qautar Airways és a Jetstar légitársaság is elnéző. A személyenkénti 1 poggyász helyett simán felvihető 2-3 is, és ha a súlyuk meghaladja a 7 kg-ot, azért sem szólnak. Egyedül a kézipoggyászba tett folyadékmennyiségre kell figyelni – az valóban csak 100 ml/fő lehet.
Ha minimum két személy utazik 1-1 bőrönddel, és ez a két személy férfi és nő, akkor érdemes úgy bepakolni, hogy mindkét bőröndben legyenek férfi/női fehérneműk, ruhák, cipők és pipere, mert ha az egyik bőrönd véletlenül eltűnik, akkor legalább marad valamennyi ruhánk, amíg a másik bőrönd is megkerül.

A hazai időhöz képest 6 órával előrébb és tőlünk légvonalban 9972 km-re lévő Kuala Lumpurban reggel 8 óra körül szállt le a gép, és ott azonnal pofán vágott bennünket a trópusi klímára jellemző fülledt meleg. Akkor még halvány lilánk sem volt arról, micsoda kalandra vállalkozunk az elkövetkezendő napokban csupán azzal is, ha elgyalogolunk a hoteltól pl. a közeli madárparkig.
A reptérről a KLIA Ekspresszel fél óra alatt tettük meg az utat a központi állomásig, a KL Sentralig, ahol jegyet vettünk egy másik szerelvényre, ami a hotelunk közelében lévő állomáson tett ki. Innen pedig egy nem éppen tetszetős területen gyalog, a Klang folyó fölött átkelve vezetett az út a hotelig.

 

Egyébként már a megérkezésünkkor örvendeztünk attól a ténytől, hogy a tömegközlekedés a metróvonalak kapcsán abszolút átlátható, egyszerű, még csak nem is kerül sokba (kivéve a transit vonatot, ami kettőnknek 110 ringit kiadást jelentett – ezt 80-nal kell felszorozni), és tényleg egyszer sem tévedtünk el. Az állomásokon jegyautomaták segítségével, ill. pénztárakban történik a jegyvásárlás, ami szintén semmiféle problémát nem okozott számunkra, mert pillanatok alatt meg tudtuk így venni a jegyet, ami hol egy kis kártya, hol pedig műanyag pénzérme formájában segítette az átjutást a beléptető rendszereken.
A hotelunk abból a szempontból tökéletes helyen volt, hogy szinte az összes érdekesebb látnivaló viszonylag közel volt hozzá, és pontosan szemben helyezkedett el a központi piac, a Central Market, mellette a Kasturi Walk nevű sétálóutcával, ahova később majd' minden nap lejártunk.

A Hotel Geo névre hallgató 3 csillagos, 10 emeletes szállásunk tökéletesen megfelelt annak a célnak, hogy csak aludjunk benne, de ilyen kedvező áron nem is vágytunk luxus körülményekre. Bár a standard szoba berendezése kissé kopottasnak hatott, de tisztának tűnt, és az ágy is kényelmes volt. A takarításra sem lehetett panaszunk, naponta ürítették a szemetest, cserélték a törölközőket, rendbe tették az ágyat, sőt az egyik szobafiú olyan kedves volt, hogy azonnal szerzett nekem vasalót és vasalódeszkát, ami eredetileg a szoba tartozéka lett volna, ám igazából mégis hiányzott onnan. Kapott is borravalót érte. Egyedül a zaj volt csak kellemetlen, ami a közeli építkezésről szűrődött be, ráadásul az egyik ablakunk nem záródott, így még hangosabban élvezhettük a légkalapács éjjel 1 órakor való használatát egészen addig, amíg egy papuccsal ki nem ékeltük a zárat. A szomszéd szobában mindig épp akkor ordított egy kisgyerek, amikor már aludtunk volna, ill. a folyosón is sokszor hangoskodtak az esti órákban, de a 3. nap már simán el tudtunk aludni ilyen körülmények között is, annyira fáradtak voltunk. :D

 

A hotelba való becsekkolást követően szinte azonnal útnak indultunk, ui. bár baromi fáradtak voltunk, nem akartunk aludni, hogy ilyen módon át tudjunk állni az ottani időre. Persze csak a közeli utcákban sétáltunk, és ekkor tekintettük meg a Sri Mahamariamman hindu templomot is, ahová ingyenesen, de szigorúan csak mezítláb szabad bemenni. Érdekes és elképesztő, hogy mennyi kis színes szobrocska díszíti az ilyen típusú épületeket. Én személy szerint mégis jobban kedvelem a vén Európa román kori, gótikus és reneszánsz templomait, de az európai szemnek kétség kívül különleges látványt nyújtanak ezek a színességek is.

Az utunk ezután a már említett Central Markethez vezetett, ahol a színes forgatag közepette kifigyeltük, mit és hol lehet vásárolni. Ez a bazár jellegű fedett utca bennünket nem igazán hozott lázba, mert nem vagyunk túlzottan vásárlásmániások, de mégis jó, hogy a hotelhoz ilyen közel be tudtuk szerezni az összes ajándékot, amit az otthoniaknak és magunknak szántunk.

 

A piacról a Merdeka Square-re mentünk, amit Independence Square-nek, azaz a Függetlenség terének is neveznek, mert itt hirdették ki 1957 aug. 31-én Malajzia függetlenségét. Ezen a javarészt füves területen minden évben nagyszabású parádét tartanak a történelmi esemény megünneplésére. A tér egyik fele a gyarmati jegyeket viseli magán, hiszen az itt látható Royal Selangor golfklub brit stílusban épült.

Merdeka tér

Abdul Samad Szultán Palota

Vele szemben helyezkedik el a nekünk leginkább tetsző épület, az Abdul Samad Szultán Palota (Sultan Abdul Samad Building). Selangor szultánjának uralkodása idején kezdték építeni az 1890-es évek közepén/végén mór stílusban, amikor Malajzia még brit gyarmat volt. Az épület ma Malajzia információs, kommunikációs és kulturális minisztériumának ad otthont, de korábban a fellebviteli bíróság működött itt. Az épület mögött a Klang és a Gombak folyók találkozásánál látható a Jamek mecset, Malajzia egyik legrégebbi mecsetje, ami csak kicsivel több 100 évesnél. A piszkos vizű Klang folyót egyébként mi a hotelszobánk ablakából is naponta láthattunk.

A tér közelében emelkedik a világ egyik legmagasabb zászlórúdja a maga 95 méterével, ill. a Nemzeti Textil Múzeum (National Textiles Museum) tetszetős épülete zárja a tér másik végét.

a Nemzeti Textil Múzeum

a Jamek mecset a két folyó találkozásánál

A séta a térre és vissza a hotelhoz annyi utazás után és az elcsigázottságunk miatt is fárasztó volt, és a páradús klímát ekkor tapasztaltuk meg először Isten igazából. Délután 6 óra körül már a hotelszobánk nyújtotta hűvöset élvezhettük, ahol sajnos a 3 hűtési fokozat közül a legalacsonyabb is túl erősnek bizonyult. Hamar lefeküdtünk aludni, hogy másnap bírjuk a tempót.

(További infók a térről és látnivalóiról itt olvashatók.)