2015. október 29.

II. Vörös lencsék és a Sümegi vár



Vörös lencsék:
Másnapra 3 látnivalót terveztünk be. Az első a Csabrendek határában található, rég elhagyatott bauxitbánya volt. Különleges élmény a vörös színben játszó talajon sétálni, mintha csak a Marson rúgnánk a port. :D A kora délelőtti párás napsütésben sajnos csak kevés részletet sikerült úgy lencsevégre kapni, hogy értékelhető fotók szülessenek belőle. Az egykori bánya helyét mára szépen benőtte a természet, és a vörös lencsék között vígan nőnek a gombák, amiket Németországból áttelepült, lelkes német nyugdíjasok gyűjtögetnek. Mi legalábbis itt találkoztunk 2 szimpatikus bácsival, akikkel szóba is elegyedtem.













 
 
Területe már a római korban is lakott volt. Vára a 13. század óta áll a síkságból magányosan kiemelkedő Vár-hegyen. A 15. sz. közepén a város mezővárosi rangot kapott, és amikor 1552-ben a törökök elfoglalták Veszprémet, a veszprémi püspökség Sümegre költözött. A helység ezután 200 évig püspöki székhely maradt. A város és a vár a 17. sz. közepén élte virágkorát, sőt e század végén egy darabig kulturális központ is volt. Több hatalmas tűzvész is elpusztította, de mindig újjáépült.

A város legfontosabbakat látnivalói:

  • a vár,
  • a Franz Anton Maulbertsch freskóival díszített Plébánia templom,
  • Kisfaludy Sándor szülőháza és múzeuma,
  • a barokk stílusban épült Püspöki Palota,
  • a régi kanyargós utcák barokk házai,
  • a több száz éves vadgesztenyefák,
  • a város határában egy őskori kovakőbánya, római kori település és egy ókeresztény bazilika maradványai

Az aznapi 2. látnivalónak szánt Sümeget nem értékeltük különösebben érdekes városnak, sehogy sem tudtuk felfedezni a hely szebbik arcát. Viszonylag jellegtelen településnek tűnt, és bár nem jártuk be a régi, kanyargós utcáit, összességében nem nyújtott maradandó élményt. A Szent István téren megnéztük kívülről a Püspöki Palotát, a Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostort és Kisfaludy Sándor szülőházát; ez a rész volt a leghangulatosabb. Ezen kívül itt néhány barokk házat láttunk csak.



Püspöki Palota



Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom

Kisfaludy Sándor költő szülőháza



A vár a mi családunkban hírhedt emlékű építmény, ui. gyerekkorom óta fel-felbukkan nevelőapám elmeséléseiben a kirándulásos témák között. Én valószínűleg már azt is elfelejtettem volna, hogy egyáltalán láttam ezt a középkori erődöt, ha ő nem hozná fel időről-időre, hogy micsoda rettenetes dolog volt, hogy unokatesómmal meg mertük mászni a meredek Vár-hegyet. Most, hogy ott jártunk, majdnem lefotóztam egy kislányt, aki a kb. 10 éves énemhez hasonlóan ugyanezt művelte, és ugyanúgy botladozott a sziklák között. De megmászta – ő is! :D

A sümegi látnivalók közül számunkra a vár volt a legérdekesebb. Bár szerintem még most is a romos jelleg dominál, de a felújításoknak köszönhetően nagyon is élvezhető programot nyújt. Mi 3 órahosszát töltöttünk itt, végigsétáltunk a falai mentén, a várudvar barátságos szőlőlugasa alatti kávézóban finom feketét ittunk, szagolgattuk a kürtöskalács csábító illatát, és kipróbáltam, milyen lehet a The Walking Dead c. tévésorozat Daryljéhez hasonlóan íjjal lőni. Meg kellett állapítanom, hogy ha az életemet ne adj Isten rothadó járkálók ellen nyíllal kellene megvédenem, akkor sajnos nem húznám sokáig, ui. jó bénán célzok. :D Egyébként 300 Ft-ért 4 lövési lehetőség vásárolható, és ha valaki velem ellentétben hamar felfogja, hogy mit jelent a nyújtott kar, akkor biztos több eséllyel indul egy gyorstalpaló íjászati tanfolyam után a zombik ellen. :D


kőhajítógépek



állatsimogató





Várcsárda



























































Reszkessetek zombik, jövök... vagyis lövök! :D




 

A romhoz elvileg 3 irányból lehet feljutni: ha autóval/biciklivel jövünk, a főútról letérve az erre kiépített parkolóban letehetjük a járművünket, és a Várcsárdához vezető sétaútról megközelíthetjük a várat. Mi is így tettünk, és gyalogosan (vártaxival is lehet) indultunk felfelé. A Várcsárdához vezető sétaúton egyébként kocsimúzeum, állatsimogató (kecskék, juhok), múzeumok, kiállítások színesítik a látnivalókat, ill. a várjátékok terepei, azaz az I. Történelmi Élménypark is itt látható.
A belvárosból a Püspöki Palota mellett vezető sétaútról is feljuthatunk, ill. a csárda mellett bal kéz felől az ajándékboltok és a street foodos bódék mellett elhaladva.

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)


Forrás: internet

4 megjegyzés:

  1. Ó, de klassz volt megint kirándulni egyet! :) Jót nosztalgiáztam a várnál... ;) ♥
    Megyek is és még csodálom kicsit (sokat) a szuper fotókat. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elvihettelek egy virtuális vártúrára. :) És köszönöm a dicséretet, jó érzés, hogy tetszenek a fotók. ♥ :)

      Törlés
    2. Ó, nagyon! Olyan hangulatosak. :)

      Törlés