Találkozás a busókkal – Farsangvasárnap Mohácson

Húshagyókedd van. Ideje búcsúzni a téltől, és magunk mögött hagyni a farsangi időszakot!

Még mielőtt azonban búcsút intettünk volna a hideg évszak utolsó hónapjának, a Kutyafüllel előbb jól belevetettük magunkat a farsangolás kellős közepébe, vagy legalábbis ebben az időszakban hazánk legérdekesebb és leglátványosabb programjába. Farsangvasárnap ui. Mohácsot tűztük ki úti célul, ráadásul a nap is olyan szépen sütött, hogy úgy éreztük, bolondság lenne itthon maradni.
Emlékezetem szerint sosem jártam még Mohácson, de lehet, hogy tévedek, hiszen annyi településen voltam már, hogy biztos van olyan közöttük, ami a feledés homályába veszett.
A búsójárás volt az, ami miatt kocsiba ültünk. Bár ez a népszokás állítólag sokat vesztett az eredeti hagyományokból, mégis érdekes látványosságnak ígérkezett, és nem véletlen, hogy 2009-ben az UNESCO a Világörökség részévé tette.

Idén február 12-én vette kezdetét Mohácson a farsangolás, és 17-én, azaz ma (húshagyókedden), a farsang temetésével ér véget.
Az ünnepléssel teli napok közül a farsangvasárnap a legérdekesebb: a busók csónakkal kelnek át a Dunán, a Kóló téren más farsangi csoportokkal együtt gyülekeznek, majd a Széchenyi térre vonulnak. Ezután a Duna-parton a kompról vízre bocsájtják a farsangi koporsót, majd a Széchenyi téren máglyát gyújtanak, és körbetáncolják azt.
Másnap, azaz hétfőn a busók házról-házra járnak a Kóló téren és a szomszédos utcákban.
Húshagyókedden a busócsoportok ismét a Kóló téren gyülekeznek, majd a főtérre vonulnak, ahol szabad farsangolás veszi kezdetét, végül ismét máglyát gyújtanak, és elégetik a koporsót.
Röviden így lehetne összefoglalni az eseménysorozatot.

A busókkal kapcsolatos információkat fölösleges lenne ebben a bejegyzésben taglalnom, hiszen a mohácsi busójárásnak van ám hivatalos oldala, ahol sok érdekes tudnivalót olvashatunk. Sőt még mobilos alkalmazás is létezik „Busó Guide„ néven, ami számomra picit vicces, de hát a busóknak is haladni kell a korral, a mai világban ez elengedhetetlen, sőt igazából hasznos is, hiszen így mindig kéznél lehetnek a rendezvénnyel kapcsolatos aktuális infók.

Ha már a busókról nem írom le a fontosabb tudnivalókat, arról azonban mindenképp be kell számolnom, hogy fantasztikus élményben volt részünk, és meg kellett állapítanunk, hogy ez a szép hagyományokon alapuló eseménysorozat igazi turistabarát rendezvénnyé nőtte ki magát.
Bár a Kutyafüllel kifejezetten utáljuk a tömeget, de érdekes módon ez most egy cseppet sem zavart. Egyébként az egész rendezvényre 80-100.000 embert vártak, és ebből vasárnap tuti, hogy voltak vagy ötvenezren. Nem volt egyszerű, de minden gond nélkül ellavíroztunk egyik látnivalótól a másikig, és vidám beszélgetésbe elegyedtünk néhány embertársunkkal.
A busók kedvesen ijesztgették elsősorban a gyerekeket, pár pillanat erejéig elrabolták a nőket – köztük engem is –, és úgy összességében szuper hangulatot varázsoltak.
Lehet, hogy csak nekünk tűnt így, de mindenkinek felhőtlen jókedve volt, a közönség tagjai bátran táncoltak, nyoma sem volt a feszengésnek. Nekem ez kifejezetten tetszett, mert nem csípem, ha a publikum csak áll málé szájjal, nem adja át magát a fílingnek, és nem mer se tapsolni, se nevetni, nehogy az a szegény előadóművész is jól érezze már magát, saját magukról pedig már nem is beszélve.
A busók bizony nem csak a telet képesek elkergetni, hanem a rossz kedvet is. Mi pl. olyan szintű örömállapotba kerültünk – nem mintha annak előtte rossz passzban lettünk volna –, hogy órákon át fülig ért a szánk, folyamatosan szívtuk magunkba az élményt, és mindenféle zavaró gondolattól mentesen bámészkodtunk, vagy a tömeggel „meneteltünk” ide-oda.
Csak azt sajnálom, hogy ellentétben a gyerekekkel én nem vettem kereplőt, pedig itthon, a társasházban igen nagy hasznát tudtam volna venni. :D

Említettem, hogy a busók csónakokkal jönnek át a Dunán. Mi úgy időzítettük az érkezésünket, hogy ezt az eseményt láthassuk. A Duna-parton a Sokac-révben ekkor már nagy volt a tömeg, és éppen egy dudás zenekar készülődött a műsorhoz. Fél órás várakozás és néhány busó le s föl járkálásának nézése után azonban úgy döntöttünk, inkább nem időzünk itt tovább, mert úgy ítéltük meg, hogy éppen a lényeget, magát a csónakos átkelést nem fogjuk látni. Elindultunk hát a Kóló térre, ahol a busók azután gyülekeznek, hogy átkeltek a Dunán. Útközben Pí vízzel készült házi birslevet ittunk, amit egy helyi lakostól vásároltunk.

a sorsára váró farsangi koporsó

Pí vízzel készült gyümölcslevek

Utóbb kiderült számomra, hogy a Kóló tér igazából egy kis kereszteződés, ahol egy Busó oszlop nevű totemoszlopszerű bronz szobor látható. Bizonyára valóban át is mentünk itt, hogy aztán a Fő utcán (Szabadság utca – Dózsa György utca) belefussunk a sátor- és bódésorba, ahol a különböző és sokszínű kézműves termékeken kívül házi készítésű élelmiszerek egész sorát láthassuk: hústermékeket, sajtokat, lekvárokat, mézet, aszalt gyümölcsöket, gyümölcsleveket, borokat, gyümölcspárlatokat és egyebeket. Természetesen a sajtkóstolást nem hagytuk ki, és vettünk is a nekünk legjobban tetszőkből.
A sátrak mögött pedig csodás látvány tárult elénk - frissen készülő, finomabbnál-finomabb ételek hada. Volt itt minden, amit csak a magyar ember kívánhat: pecsenyesütő, és egyéb disznótoros étkeket kínáló bódé, lángosos, palacsintás, lepényes, házi hamburgeres, stb. Mind a magyar, mind a szerb ételekre éhezők igényei ki voltak elégítve. A felhozatal szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, és a bécsi karácsonyi vásár kínálatát ételek terén a mi megítélésünk és ízlésünk szerint mindenképp kenterbe verte. Csupán a Fornettis és amerikai hot dogos stand tűnt értelmezhetetlen szigetnek a színvonalas étkek tengerében, kakukktojásként éktelenkedve ott.

 

Fő utca

glutén, cukor, tojás, liszt és színezékmentes termékek

a helyi cukrászdák is felkészültek az ünnepségre

Délután 2 óra körül már mi is éhesek voltunk, és nem is mi lennénk, ha nem valami tésztás ételt választottunk volna. A Kutyafül csirkemellel és háromféle kaliforniai paprikával töltött lepényt evett, én pedig ugyanezt, de csülökkel és póréhagymával töltve. Sajnos jól éreztem, amikor a sülő lepényt néztem, hogy ez bizony nem fog teljesen átsülni, és bizony csöppet nyers maradt a tészta. A csülök csak azért nem bizonyult jó választásnak, mert az én adagomba több cupák került, mint hús. Szerencsére nem maradtam éhes egy fél lepénytől sem, és később sem ettem helyette semmi egyebet. Jól laktam a látvánnyal. :D
Persze sem a kézműves termékek, sem az ételek nem voltak olcsók - konkrétan a mi lepényünk darabja 1300 Ft volt, egy házi hamburger azonban már 2000 Ft-ot kóstált. Az árak elég magasak, de ez mindig így van, ha az ember vásárba megy. Azért a 23.000 Ft-os busóálarcot, vagy a 9000 Ft/kg-os sajtot már kicsit soknak éreztem. :D

készül a lepény

Épphogy elköltöttük az ebédünket, máris meghallottuk a Duna-partól érkező busócsoportok zaját, és beálltunk az utca két oldalán, tömött sorokban bámuldozó emberek közé, hogy megcsodáljuk az előttünk elhaladó, meglepően sokféle arcú „rémségeket”, akik közül páran a Kiss zenekar tagjaira hajaztak, de volt köztük egy-két Chewbacca szerű jól megtermett „példány” is. Feledhetetlen kaland volt ez a szemünknek, és még biztosan sokáig fogjuk emlegetni. Az álarcok félelmetesen jók, és a busókat kísérő népviseletbe öltözött lányok mellett, krampuszhoz hasonló és más alakok is feltűntek. A busók járgányai is ötletesek, a rajtuk olvasható rövid szövegek pedig viccesek.

 

Mivel a téltemetés egyben a sarjadó természet köszöntéséről és a termékenységről is szól, ezért nem szabad csodálkozni, hogy a busójárásnak van egy kis szexuális töltete is. Ez leginkább a fából faragott hatalmas péniszekben nyilvánul meg, amit hol a járgányukra szerelve, hol botként a kezükben cipelve láthatunk, illetve abban is, hogy esetenként két busólegény teste közé von egy tömegből kikapott lányt/nőt, és félreérthetetlen táncba kezdenek vele. Mindez nagyon mulatságos, és csak még inkább színezi az ünnepséget.

a busók épp egy gyanútlan "áldozatot" tepernek le

Egyik-másik busó kezében kereplő, buzogány, favella, fonott bot vagy egyéb, termékenységgel kapcsolatos tárgy látható. Egyikük-másikuk a nők haját húzgálja-borzolja, vagy fűrészport szór rá.
A népviseletes lányok és a félénkebb kis busók pedig cukrokat osztogatnak a gyerekeknek. De lehetne még sorolni, mi mindent művelnek ezek a bolondos, kedves alakok.
Némelyik busó - igen helytelen módon - elárulta magát, levette a bizonyára iszonyú meleg maszkját, és látni engedte az arcát, amint épp levegő után kapkod, telefonál, vagy kólát iszik. De ezt nézzük el nekik, hiszen aznap nagyon meleg volt. A busók jó munkát végeztek, hamar elűzték a telet, ezért jutalmul szigorúan titkosak maradnak a fedetlen arcokról készült fotók. :D

 

Miután az utolsó busócsoportot is megszemléltük, a tömeggel továbbhömpölyögtünk a Széchenyi térre, ahol egy hatalmas máglya várta az esti 5 órás meggyújtást. Ezen a téren csak kis időt töltöttünk, de ez idő alatt meggyőződtünk róla, hogy itt is rendületlenül folyik a mulatság, a színpadon zenekarok, valamint tánc- és népdalcsoportok szórakoztatják a nagyérdeműt.

 

a Városháza a Széchenyi téren

a még érintetlen máglya

Mehettünk volna egyéb helyszínekre is, pl. a „Nyitott műhely, élő udvarban” ízelítőt láthattunk volna népi iparművészek munkáiból, de a Busóudvart is megtekinthettük volna, vagy közelebbről is megismerkedhettünk volna egy-egy busócsoport tagjaival, sőt láthattuk volna a busóavatást és a busók busója választást is. Mi azonban ezzel ellentétben kávéra vágytunk, és egy kisebb túrának is beillő menet után beültünk egy kávézóba, ahol iszonyú hangos szerb (?) népzene közepette, egy kedves, idősebb házaspárral egy asztalhoz kerülve végre elfogyaszthattuk a hőn áhított feketét. Akkora volt a hajtás itt, hogy tiszta csésze már nem lévén, papír pohárban kaptuk az italunkat. De ez nem nagyon zavart, lényeg, hogy kicsit megpihenhettünk, hogy aztán újabb menetelésbe fogjunk a Duna-parti Millenniumi Emlékműhöz, ahol sajnos szinte semmit sem láttunk a farsangi koporsó vízre bocsájtásából. De ott voltunk! :D

 

a félig elsüllyedt farsangi koporsó a Dunában

Innen visszaevickéltünk a Széchenyi térre, meghallgattuk XY politikus és a polgármester lélekemelő beszédét, amiből megtudtuk, hogy itt bizony magyarok, szerbek, horvátok, cigányok és zsidók békében élnek egymással - ami tényleg egy tök jó dolog -, majd pedig nem túl sok várakozás után, a lényeghez elég közel állva a szalmabábu máglyára helyezését követően láthattuk, hogyan gyullad meg a máglya (érdekes módon nem a mellettünk álló, erőteljesen bagózó roma cigijétől), és részesei lehettünk a szalmabábu Mennybe menetelének drámai és hátborzongatóan szép pillanatinak. A látvány szinte egy apokaliptikus témájú festményével vetekedett. Ez volt a nap fénypontja, mindenki éljenzett és tapsolt, és biztosan arra gondolt, hogy most már semmi sem állhat a kikelet útjába.
Mi is pont így gondoltuk, és fülig érő szájjal, de határozott léptekkel megindultunk szeretett fekete paripánk irányába, visszanézve még láttuk a tűzijátékot is, majd pedig örömittasan, az élményektől kába fejjel, derekunkat és lábunkat pihenő helyzetbe téve, kereken 800 fotóval gazdagabban száguldottunk hazafelé.

A mohácsi busójárás nagyszerű élmény, és aki teheti, semmiképp se hagyja ki! :)

a szalmabábu máglyára helyezése és a máglya meggyújtása