2015. február 2., hétfő

Batátafánk






A spájzszekrényemben már legalább 3 hónapja ott figyelt 3 szem édesburgonya. Azt is tudtam, mi lesz belőle, de valahogy eddig még nem került sor arra az ételre, amihez eredetileg vettem őket.
Szerencsére a burgonyáknak semmi bajuk, pont olyan szépek, mint amikor elhoztam őket a zöldségestől. Mégis hetek óta piszkálta a fantáziámat, hogy csak kéne már belőlük készíteni valamit, amit eddig még soha.
Mivel nyakunkon a farsangi időszak, úgy gondoltam, kipróbálom, milyen lenne fánk tésztába rejtve. A poén az, hogy igazi, nagymamaféle szalagos fánkot még sosem sütöttem - nálam a fánksütés kimerült nagy kedvencemben, a sós túrókarika készítésében. Egy ideje viszont ki akartam próbálni a krumplifánkot is, úgyhogy ezzel a batátással két legyet ütöttem egy csapásra, hiszen a fánkom krumplis - nem is akármilyen: édeskrumplis. :D
Nekem nagyon ízlett, de ez nem is csoda, hiszen eleve imádom a fánkot. Az örömöm pedig akkor vált teljessé, amikor a Kutyinger kijelentette, hogy ilyet máskor is süssek, mert bár ő nem rajong a fánkért, de ez nagyon tetszik neki. Anya, aki szintén nem nagy fánkpusztító, ugyanezt mondta. :)
Utólag bevallom, nagyon izgultam, hogy mi sül ki belőle, azon kívül, hogy fánk. :D Nem csak amiatt aggódtam, hogy milyen állaga lesz a tésztának a batáta miatt, hanem magától a sütéstől is tartottam, hiszen nagyon nem mindegy az olaj hőfoka. Szerencsére semmilyen malőr nem történt, és amikor beleharaptam az első kész fánkba, madarat lehetett volna fogatni velem. Igaz, nem lett szalagos, de ez talán épp a batáta miatt lehet.
Tényleg jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a receptet. :)






Hozzávalók 14 darabhoz:

30 dkg édesburgonya (megtisztítva, áttörve 23 dkg lett)
kb. 38 dkg finomliszt
1 tojás
3 dkg cukor
1 mk só
10 dkg tejföl (20%-os)
2 dkg friss élesztő
2,5 dkg olvasztott vaj
kókusz- vagy napraforgóolaj a sütéshez


elkészítés:

  1. Az édesburgonyát héjában megfőzzük, leszűrjük, meghámozzuk, még melegen villával pépesítjük, langyosra hűtjük, majd elmorzsoljuk a liszttel, amihez előzőleg 2 dkg cukrot és a sót is hozzáadtuk.
  2. A tejfölt szobahőmérsékleten hagyjuk, amíg átmelegszik, majd elkeverünk benne 1 dkg cukrot és az élesztőt, majd letakarva felfuttatjuk.
  3. Az édesburgonyás liszthez adjuk a villával felvert szobahőmérsékletű tojást, és a felfuttatott tejfölös élesztővel együtt összeállítjuk a tésztát. (Ha szükséges, kis adagokban belegyúrunk még egy kevés lisztet.) Végül a vajat is hozzádagasztjuk, és letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük.
  4. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, 8 cm átmérőjű fánkszaggatóval kiszaggatjuk, közepüket fakanál végével benyomjuk, majd letakarva 10 percet pihentetjük, vagy legalább addig, amíg az olaj felmelegszik.
  5. A közepükön lévő mélyedést fakanállal kiszélesítjük, majd az eddig felül lévő felükkel lefelé, bő, de nem túl forró olajban egyik oldalukat fedő alatt, másikat fedő nélkül pirosra sütjük.
  6. A kész fánkokat papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot, majd meghintjük porcukorral, és valamilyen lekvárt kínálunk hozzá.















A recept a Kifőztük magazin februári számában is megtalálható. :)




4 megjegyzés:

  1. Annyira nagyon csinosak ezek a fánkok! :) Nagyon szép kívül, belül! ...és micsoda színe van! Ennél már csak az íze lehet jobb! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, köszönöm! :) Úgy örülök, hogy tetszik.
      Igen, én is rácsodálkoztam a színére, nem hittem volna, hogy ennyire hangsúlyosan sárga lesz. Tényleg nagyon jól sikerült, és a Kutyafül úgy ette, mintha mindig is fánkimádó lett volna. :D

      Törlés
    2. :D Az a jó! Ennél nagyobb dicséret nem is kell! ;)

      Törlés