2014. június 5., csütörtök

Tejespite banánnal






Ennél egyszerűbb édesség szinte nem is létezik azok közül, amiket sütni kell. Ez olyan tipikus vásárhelyi sütemény, legalábbis mifelénk elég gyakran készítik. A mi családunkban is szokás volt, de mivel Anya nem rajongott érte, én bizony kimaradtam a jóból. Mami pedig, mire én megszülettem, leszokott a készítéséről, így nála sem ettem soha. Már jócskán felnőtt voltam, amikor végre megkóstolhattam. Nagyon ízlett, de akkoriban még messzire elkerültem a konyhát. Bár már évek óta sütők-főzök, ez a desszert valahogy ezidáig kimaradt. Most sort kerítettem rá, mert a konyhapulton ott fonnyadozott 2 banán, és muszáj volt felhasználnom. Erre a minden bonyolultságot nélkülöző sütire esett a választásom, és nem bántam meg.
A sütőformát azonban jócskán alul méreteztem, ezért jó vastagra sikerült, de legalább vicces látványt nyújtott, és a „kövérsége” meg a repedezettsége cseppet sem vont le az élvezeti értékéből. Természetesen ennél jóval nagyobb tepsiben is meg lehet sütni, hogy ízlésesen vékonyak és sima tetejűek legyenek.










Hozzávalók 8 személyre (26 cm x 17 cm-es tepsihez):

2 érett banán
4 dl tej
3 nagy tojás
5-6 dkg nyírfacukor (attól függően, hogy teszünk-e bele vaníliás cukrot)
1 tk vanília esszencia vagy 1 cs. Bourbon vaníliás cukor
csipet só
0,5 dl olvasztott vaj
25 dkg finomliszt
vaj a forma kikenéséhez
nyírfa-porcukor a szóráshoz

elkészítés:

  1. A tojásokat tálba ütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vanília kivonatot/vaníliás cukrot, valamint a sót, és habosra kavarjuk.
  2. Elkeverjük a felolvasztott és langyosra hűlt vajjal, és felváltva adagolva simára dogozzuk a liszttel és a tejjel. Kivajazott sütőtálba öntjük.
  3. A banánt megfosztjuk a héjától, felkarikázzuk, pár szeletet félreteszünk a díszítéshez, a többit pedig szépen elosztva beleejtjük a tésztamasszába, és kissé rájuk nyomunk, hogy belesüppedjenek.
  4. Előmelegített sütőben pirulásig sütjük, a formában hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeleteljük, tányérra tesszük, megszórhatjuk porcukorral, és banánszeletekkel díszítjük.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc (a tészta vastagságától függ)
















6 megjegyzés:

  1. Én eddig csak simát készítettem, csak valahogy mindig elmarad a posztolása, de banánnal még istenibb lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor a tejespite kapcsán jóval előrébb vagy, mint én. Próbáld ki banánnal vagy egyéb gyümivel, sztem jól illik a tejespitéhez. :) Ja, és tessék csak posztolni a recidet! :D

      Törlés
  2. Imádom a banános sütiket, lehet, hogy kedvet kaptam általad a tejes pitéhez? :D Még sosem készítettem, de ezek a fotók meggyőzőek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy Dina, köszi! :) Örülök, ha kedvet kaptál hozzá. Szerintem nem fogsz csalódni, pláne, ha szereted a banánt. Javaslom azért, hogy egy kicsit nagyobb tepsiben süsd meg a pitét. ;)

      Törlés
  3. Nagyon jó ez a sütike így is, vastagon és rusztikusan repedezett tetővel! :) Csoda fincsi lehet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, köszönöm! :) Hát bizony, ez ilyen rusztikus lett, de szerintem is jópofa így, örülök, hogy neked is tetszik. :)

      Törlés