Valóra vált álom – a tigrisek és mi

Minden embernek vannak álmai. Némelyeknek kisebbek, másoknak nagyobbak, de akadnak olyanok is, akiknek szinte elérhetetlen egy-egy vágyuk. Bár nem szeretem azt a szót használni, hogy elérhetetlen, hiszen ha komolyan hiszünk valamiben, akkor az előbb vagy utóbb megadatik.
Nekem is voltak/vannak álmaim, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ezek közül néhány már teljesült. Az egyik legnagyobb álmom éppen október 5-én vált valóra.
Aki ismer, az tudja rólam, hogy őrült macskarajongó vagyok. Anyától tudom, hogy az első szavam is azt volt, hogy „tita”, szóval már zsenge gyermekkoromban tudni lehetett, hogy életre szóló barátságot kötöttem a cicákkal. Ráadásul a születési évem a kínai horoszkóp szerint a Tigris éve, így aztán muszáj tartanom magam ehhez. :D Az már csak ráadás, hogy a cicaimádatommal nem vagyok egyedül – ebben osztozik velem a Kutyafül, akivel együtt 4 macsek szülei vagyunk.

A macskatartás nem tartozik a nehezen teljesíthető álmok közé, hiszen ezt elég könnyű kivitelezni, de ha egy kicsit nagyobb cicusról van szó, akkor már nem kis dolog. De ne gondolja senki, hogy a cirkányaink mellé beújítottunk egy nagymacskát is! Sajnos erről szó nincs, de azért, ami a 2 héttel ezelőtti hétvégén történt velünk, az nem mindennapi esemény.
Na jó, ennyi bevezető után elárulom végre: a kezünkben tarthattunk egy szibériai tigriskölyköt!!! Pontosabban egymás után kettőt is. Felemelő, megható volt ez az élmény, és egyben feledhetetlen is marad.
Aki szereti a cicákat, az el tudja képzelni, mekkora dolog egy olyan nagymacskát simogatni, pláne a kezében tartani, aki ennek a veszélyeztetett fajnak az egyik élő példánya
Szívbemarkoló és elkeserítő a tudat, hogy a világon mindössze néhány száz példány él a vadonban. Az orvvadászatot nem sikerült megállítani, ezért ezek a nemes állatok a kihalás szélére kerültek, legalábbis a természetes élőhelyükön alig-alig látni már őket. Le se írom, mit kívánok azoknak a kegyetlen „embereknek”, akik legyilkolják ezeket a csodálatos állatokat. Számukra szerintem nem mentség a sok esetben nehéz megélhetés sem, ami miatt tigrisekre vadásznak.

Hogyan is válhatott valóra az én nagy vágyam?! Először is kellett hozzá egy szemfüles Kutyafül, aki a neten kiszúrta, hogy Abonyban van egy magánállatkert, ahol éppen kis tigrincseket lehet simogatni, másodszor, de igazából legfőképp pedig egy Tóth Tibor nevű nagyon szimpatikus és tiszteletreméltó ember, aki a családjával együtt gondolt egy nagyot, létrehozta ezt az állatkertet, és ilyen módon lehetővé tette az oda látogató vendégeknek, hogy közel kerülhessenek ezekhez a tökéletes külsejű vadállatokhoz. Az ő szívből jövő munkájának/munkájuknak köszönhetően ma már tízezreknek van lehetősége arra, hogy olyan élményben legyen részük, ami eddig csak nagyon keveseknek adatott meg. A Kedvesemmel együtt nagyon hálásak vagyunk nekik ezért, és köszönjük, hogy segítettek valóra váltani mindkettőnk életének egyik legeslegnagyobb álmát.

Ajánlom magamat - Sibír vagyok.

Új hobbim az őszi falevelek szemlélése.

Fincsi ez a csirkehusi, de egy kis lélekgyugtató cumizás se árt még,
főleg, ha Ádámtól kapom.

Apa, leharapom az ujjadat!

Nyugi, azért szeretlek!

Nyomhatok egy nagy cuppanóst az orrodra?

Még betankolok, aztán jöhet a színpad.

Tibor és Ussuri bemutatja a bio macskapóráz eredményes működtetését

Miután rábukkantunk az abonyi Magán Zoo nyújtotta ritka lehetőségre, nem volt kérdés, hogy megyünk. Nagy izgalommal keltünk útra, és egy napsütéses szombat délelőtt begurultunk az állatkert parkolójába. Még jó egy óránk volt a tigriskölykökkel való nagy találkozásig, és addig szemügyre vettük a többi állatot. Megcsodáltuk a tevéket, a lámákat, a juhokat, a lovakat, valamint az őzeket, és megsimogattuk a kecskéket. A zebra és a szamarak különösen kedvesen fogadtak, jól megnéztek minket maguknak. Bízom benne, hogy nem néztek bennünket is szamárnak. :D

Ne nézzél, tevézzél! :D

lám, a láma

Juh-héj, van sörényem!

Állj odébb, ez nem átkelőhely!

a két jó ló

Szamár, aki mondja!

Az emuk is érdeklődtek irántunk, de valószínűleg csak a potya kaja reményében, amit a bejáratnál lehet vásárolni. Bezzeg a ludak és a pávák szívesen fényképezkedtek, csakúgy, mint a valószínűleg törött szárnyú gólya, aki nem tudott most Afrikába repülni.

Nem okoz galibát, hogy van köztünk egy kakukktojás?

Páváskodom, tehát vagyok.

fent: a madár, akiről sört neveztek el,
lent: ez nem kamu, emu

Beszélgettünk a tengerimalacokkal, de a japán makákók tojtak a fejünkre, őket jobban érdekelte a diópörgetés. Hasonlóan érdektelen volt az ormányos medve, akit csak az almája hozta lázba. Persze azért benne is elgyönyörködtünk, csakúgy, mint a jópofán napfürdőző gyűrűs farkú makikban. A nyusziról pedig eszembe jutott az óvodai jelem.

napfürdő gyűrűsfarkú maki-módra

japán makákónak lenni jó

balra fent: koati, azaz ormányos medve, aki fura tásaságba keveredett

Röpke pillantást vetettünk a mangalicákra, és közben jót derültünk a bébi malackákon. Buborék, a víziló beinvitált minket a házikójába, ahol megmutatta, milyen klasszul el tud merülni a „habokban”. Sajnos nekünk jó a szaglószervünk, ezért kisvártatva kimenekültünk onnan, hogy aztán később megszemlélhessük ezt a nagyra nőtt állatot teljes valójában, a szárazföldön is, a friss levegőn.

bal profil, jobb profil,
közötte meg egy kis mangalica malac

Buborék, a víziló

A lényeg számunkra azonban mégis csak a macskafélék látványa volt: a kárpáti hiúznál már erőteljesen vigyorogtunk, aztán a gyönyörű állapotban lévő oroszlánok következtek, majd pedig ott állt előttünk teljes valójában 3 csodálatos szibériai nőstény tigris. Itt aztán fotóztunk és videóztunk veszettül. Az egyikük üdvözölt is bennünket, ui. később megtudtuk, hogy az a hang, amit produkált, pontosan az üdvözlő hang volt. Micsoda kitüntetésben volt részünk! :) 100%, hogy tudták, hogy macskafanok vagyunk. :)

kárpáti hiúz

Apci, a hím oroszlán

...és hű társa, Anci

Apci és Anci

Szagot fogtam - nálunk ez így megy.

Mungo és felesége

három a kislány... vagyis itt most csak kettő

...mert a harmadik épp idétlenkedik Tiborral

Apa, ugye szeretsz még?!

Megállapítottuk, hogy egytől-egyig mindegyik itt élő állatnak egészséges a bundája/tollazata. Egyértelmű, hogy jól vannak tartva. Elég nagy tér áll a rendelkezésükre, és tisztaság van. Tényleg jó látni, hogy kellemes helyük van itt. Biztosan boldogok is. :) Kifejezetten tetszett az is, hogy viszonylag közel lehet hozzájuk menni, csak táblákkal jelzik, hogy „veszélyes állat”, ahol ez szükségszerű. Bíznak az ide látogatók épelméjűségében, feltételezik, hogy mindenkinek van annyi sütnivalója, hogy nem dugja be oda a kezét, ahova nem kellene. Ez a közelség az állatokhoz nagyon szimpatikus, és családias hangulatúvá varázsolja ezt az állatkertet. Talán van ebben valamiféle nevelő célzat is, hiszen ha közel vagyunk hozzájuk, akkor talán mélyebben megértjük milyen nagyszerűek is ők, ill. az sem mellékes, hogy ilyen módon érzelmileg sem érezzük őket olyan távol magunktól. Mi persze soha nem érezzük magunkat távol tőlük, de bizonyára vannak olyanok, akik igen, és azok számára direkt jó ez a csekélyke térbeli távolság.

Miután mindent végignéztünk, beálltunk a sornak épp nem nevezhető tömegbe, és vártuk a csodát. Sajnos kifogtuk a sok embert, akik között volt 1-2 tolakodó is. Aztán pontban 11 órakor meg is jelent Tibor és családja a két kis szelíd tigrissel, Sibírrel és Ussurival. Azon nyomban elvarázsolódtunk, és így is maradtunk másnapig, meg még kisebb hullámokban mostanáig is. :)
Ez a két kis bolond össze-vissza rohangált, és állítólag aznap délelőtt különösen virgoncak voltak. Annyira macskák, hogy nagyon, felismertük bennük a mi cicáinkat.

Mindegy, hogy plüssnyuszi, rongy, flakon vagy Ussuri talpa, nekünk minden a játékról szól.

A vödör is nagy kedvencünk.

Hagyd azt a mackót, inkább engem pofozz!

Oké, kard ki kard!

Alig vártuk, hogy meg lehessen simogatni őket, pláne azt, hogy megfoghassuk, gyömöszölhessük. Úgy láttuk, erre elég kevés esélyünk van, hiszen a tömeg első fele lecövekelte magát a korláthoz, és eszük ágában sem volt átengedni a helyüket a mögöttük várakozó szerencsétlenebbül járt nézőknek.
Biztosan nem könnyű megoldani, hogy mindenki közel kerülhessen a tigriskölykökhöz, és mégsem állíthatnak fel egy nyitott folyosót arra a célra, hogy így egyenként részesülhessen mindenki a simogatás öröméből.
Egy ideig tehát ott álltunk, és távolabbról szemléltük a „cicákat”, miközben hallgattuk Tibor érdekes beszámolóját a kölykökről és úgy általában a tigrisekről. Közben párszor felemelték őket, és ekkor érhettünk hozzájuk először, egy kis simogatás erejéig. Nagyszerű ízelítő volt ez számunkra, mielőtt a kezünkbe adták volna a két kis csíkost.
Azután gondoltunk egyet, és odacsapódtunk egy másik embermasszához, ami egy emelvény köré csoportosult. Az emelvényen pedig ott csücsült vagy inkább izgágáskodott az egyik kis tünemény. Bevallom, elővettem az erőszakosabb énemet, és befúrtam magam a szélesen vigyorgó emberek közé. Ha nekik lehet, nekem miért ne! Tibor idősebbik fiát, Ádámot szépen megkértem, hogy adja a karomba a kis pupákot, és ő teljesítette a kívánságomat. És.... ott volt a kezemben, végre! Szó bennakad, könny kibuggyan... ...igeeen!!! Itt vagy, foglak... édes kis bogaram, te drága kis tigris! Amióta az eszemet tudom, szeretlek! Nem baj, hogy még csak 3 hónapos vagy, de én már az őseidet is szerettem. És most ölelhetlek, belefúrhatom az orromat a bundádba és abba a hatalmas gumicukor tappancsodba! Köszönöm, hogy létezel! Ilyen és ehhez hasonló szentimentális gondolatok kavarogtam a fejemben miközben egy-egy pillanatra magamhoz tértem a boldogságból. Alig 1 percig tarthattam a karjaimban, aztán kivették a kezemből.

Sibír és én

Később a Kutyafül is átélhette azt, amit én, mert megkértem a gondozót, hogy hadd foghassa meg ő is. Ekkor már jóval kevesebben várták, hogy nekik is részük lehessen az élményben. A Kutyánszkitty arcát látni kellett volna, olyan szinten belefeledkezett a tigrisölelésbe, hogy ki se nyitotta a szemét. Csak fúrta bele az arcát a kis pocok nyakába, oldalába, és hosszan simogatta a hátát, miközben ő a fejét nyalta veszettül. Megható másodpercek voltak.

Kutya-macska barátság

Hihetetlen, de később én is még egyszer a karjaimba vehettem a kis maflát. Akkor nem tudtam, ugyanaz a tigris volt-e, vagy a másik – ezt elég nehéz volt eldönteni, mert ránézésre nem igazán látszik a kettejük között lévő kb. 2 kilónyi különbség –, ui. nem a mancsa mintázatát figyeltem, ami alapján meg lehetett volna állapítani, hogy Sibír vagy Ussuri van-e a kezemben. De mit számít, hogy melyik, én mindkettőt csípem! A második alkalommal már kicsit tudatosabban simogattam, és aprólékosan megtapogattam a kis testét, ezt a kb. 20 kilónyi „kismókust”. Fura, de egyáltalán nem éreztem nehéznek, édes teher volt. :) Aztán tök egyedül átadtam egy férfinak, aki hasonlóan örömteli lelkiállapotba került, mint én.
A tény, hogy egy tigris lehet a kezünkben valóban könnyeket csalt a szemünkbe. Eddig is éreztük, de ezeknek az állatoknak a testi közelsége, az érintés még inkább tudatosította bennünk, hogy mit művel az ember a Földdel, azzal a nagyszerű bolygóval, amit otthonunknak nevezünk. Minden élőlénynek joga van az élethez, és ahhoz, hogy azt zavartalanul, békében élhesse. Nekünk embereknek pedig nagy a felelősségünk, jogunk viszont egy csepp sincs ahhoz, hogy ártsunk más élőlényeknek és élőhelyüknek.

Mi a Kutyánszkival minden állatot szeretünk, szívesen elmélázunk akár egy kismadár láttán is, hogy vajon hogyan élhet, és talán sokak számára viccesnek hat, de azon is, hogy mit gondolhat. Engem ez mindig nagyon érdekelt: mit gondolhat az az állat, akit éppen szemlélek?

A két hím tigrisgyerek, idén július 13-án született Németországban. A jelenlegi infók szerint október 23-áig talán még kézbe tudják adni őket, de utána már „csak” simogatásra van mód Tóth Tibor állat- és szabadidőparkjában. Mi repetáztunk, és egy héttel később újra ellátogattunk hozzájuk, mert a tigrisekből sosem lehet elég. Hiába no, aki bolondul a macskákért, legyenek azok kicsik vagyok nagyok, annál ez a minimum. :D

 

1 héttel és 2 kilóval nehezebben Sibírrel

"Nem lehet megunni, ez az, amit nem lehet megunni!"

Ussurival

Téged már ismerlek.

Az állatkert weboldalán tájékozódhatnak a részletekről és az aktuális hírekről. Aki teheti, mindenképp látogasson el Abonyba, hogy részesülhessen az élményből.

Az állatkert új helyre költözött, 2015. március 15-én Felsőlajoson nyitotta meg kapuit.

Magán Zoo facebook