2013. április 8.

Metélőhagymás-csilis csavart kenyér



 

Apjukom megkérdezte, ma milyen kenyeret fogok sütni – „Hmmm, még fogalmam sincs, majd kitalálok valamit.” - hangzott a válaszom. Aztán gyorsan megszületett az ötlet – teszek bele egy kis ezt meg azt, de mégis olyat, ami eltér az eddig sütöttektől. Így került bele ezúttal csili és metélőhagyma, és közben kitaláltam a formáját is, amihez egy újonnan vásárolt zománcos sütőforma adta az ötletet. Amikor megsült a kenyér, nagy izgalommal szegtem meg, de aztán csüggedten nézegettem a kenyérszelet mintázatát, ui. az nem is lett olyan különleges, mint amire számítottam. Az íze és az állaga viszont... huhuhúúú, azt hiszem, sosem sütöttem még ennél finomabb kenyeret, pedig ez már a sokadik dagasztás eredménye. A héja csak úgy ropog, a tésztája ruganyos, és a csili kellemesen érződik benne. A Kutyafül igen jót reggelizett belőle.
Az új sütőforma pedig nagyon jól vizsgázott – hiába, a régi típusú zománcos cuccoknál nincs is jobb!





 
Hozzávalók 35 cm-es kenyérsütőformához:

40 dkg fehér kenyérliszt
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 ek. aprított metélőhagyma
1 csapott ek. só
1 mk. őrölt csili
10 dkg tejföl
1 ek. olívaolaj
2,5 dkg friss élesztő
kb. 3 dl langyos víz
1 ek. méz
napraforgóolaj a kenéshez

elkészítés:
  1. Az élesztőt 1 dl langyos, mézes vízben simára keverjük és letakarva felfuttatjuk. A tejfölt a többi vízzel együtt megmelegítjük, majd elkeverjük az olajjal.
  2.  A sóval, fűszerekkel vegyített lisztkeverékhez adjuk a felfutott élesztőt, a tejfölös-olajos vizet, és lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát finoman átgyúrjuk, majd téglalap alakúra nyújtjuk úgy, hogy a hosszabbik oldala 35 cm hosszú legyen.
  4. A tésztalapot letakarjuk, és 15 perc pihentetés után a hosszabbik oldalainál fogva mindkét irányból feltekerjük, mintha pávaszem süteményt készítenénk, de a széleket egészen a tészta közepéig tekerjük.
  5. A kenyértésztát óvatosan átfordítjuk, hogy a hajtás alulra kerüljön, és kicsit elegyengetjük, hogy takarosabb legyen.
  6. A kenyeret a sütőpapírral bélelt sütőformába fektetjük, ollóval mintákat vágunk a tésztába, és letakarva további 20 percig kelesztjük.
  7. A tetejét lekenjük olajjal, és előmelegített sütőben készre sütjük. A formából kivéve rácson hagyjuk kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc








4 megjegyzés:

  1. Juhúúúúúú! Nem hiszed el, de "sütőforma-tesók" lettünk! :D Nekem is van ilyenem, és imádom. Nagyon fogod szeretni, az biztos! Főleg, hogy ilyen jól sikerült a felavatása!:) Tuti nagyon finom lett a kenyér... Biztos vagyok benne, hogy már tudod, hogy hozd ki még jobban a mintáját. :D Amúgy a fotón klasszul látszik, hogy szét lehet tekergetni a tésztáját. Ügyi vagy!

    VálaszTörlés
  2. De aranyos vagy, köszi! :) És hogy neked is ilyen formád van - tök jó! Én máris megszerettem, szóval biztos vagyok benne, hogy a jövőben is igazad lesz vele kapcsolatban. Egyébként nem próbáltam széttekerni a szeletet, de ha kennék közé valamit, akkor tuti meg lehetne tenni, mert akkor nem kelne össze.

    VálaszTörlés
  3. Az az igazság, hogy nálunk a forma sokszor nem fedi a beltartalmat. Mert ez utóbbi sokkal finomabb! Szerintem a kenyér formája csodás, a sütőformát irigyelem, a kenyeret megkóstoltam volna! :-)) Ma nekem is sütnöm kell, s még én sem tudom mit, de az biztos, hogy most simán élesztős lesz. Tegnap este nem volt erőm még öregtésztát készíteni, annyit kertészkedtünk. :-))

    VálaszTörlés
  4. :))) Örülök, hogy tetszik, kedves Gionetta! Én még sosem készítettem kenyeret öregtésztával, de régóta kacérkodom a gondolattal.
    Ha tegnap kikertészkedtétek magatokat, akkor itt az idő a pihenésre, dagassz be egy kis kenyértésztát! ;) Majd figyelem a blogon, hátha fel is teszed.

    VálaszTörlés