2013. március 3., vasárnap

Mezítlábas túrótorta







Tegnap, azaz szombaton csokis-mazsolás muffinnal leptem meg barátnőmet és a családját, és csak 4 darabot hagytam itthon magunknak. Még aznap meg is ettük a Kutyafüllel, de ha nem pusztítottuk volna el, akkor sem lett volna elég vasárnapi desszertnek 4 személyre. Mindenképp sütnöm kellett másik sütit, de ma reggel tanácstalanul álltam a konyhában – egyszerűen nem tudtam kitalálni, mivel kényeztessem a családot. Aztán agyamban fény gyúlt: túrótorta! Nagyon régen csináltam már alj nélküli túróst, úgyhogy hamar eldőlt a kérdés, ez lesz az ebéd utáni desszert. Már csak azért is, mert iszonyat hamar megvan, már ami az összeállítását illeti. Akár úgy is elkészíthetjük, hogy mindent egybeborítunk és alaposan összekeverjük a hozzávalókat. Csináltam már így is, úgy is, sőt volt, hogy a tojásfehérjét külön felvertem, és utolsó mozzanatként forgattam hozzá a túrós masszához. Ez a kis huncut mindenhogy jó, nem ronthatjuk el.
Ennek a tortának az oldala nálam általában elég barnára sül, akár alul-felül, akár hőlégkeveréssel sütöm, de ennek ellenére sosincs égett íze, hiszen épp csak egy vékony réteg lesz ilyen barna.
Kínálhatunk mellé savanykás ízű lekvárt is, úgy még finomabb szerintem. Megsüthetjük nagyobb tortaformában is, legfeljebb laposabb lesz.













Hozzávalók 20 cm-es tortaformához:

50 dkg túró
7,5 dkg puha vaj
5 ek cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 tojás
csipet só
2 púpozott ek búzadara
1 kis citrom reszelt héja
1 ek citromlé
1 púpozott ek liszt
1 mk sütőpor
½ mk szódabikarbóna (elmaradhat)
3 dkg mazsola
1 jó ek Portorico rum + kevés víz
vaj és zsemlemorzsa a forma kikenéséhez 

Tetejére: 
½ tojás
1 púpozott ek tejföl
1 púpozott tk liszt

elkészítés:

  1. A mazsolát kevés vízzel elkevert rumba áztatjuk és félretesszük, amíg megszívja magát.
  2. A vajat a kétféle cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a villával felvert tojásokat, a túrót, a búzadarát és a sót, és alaposan elkeverjük. (Ha a túró túlságosan száraz vagy morzsálódós, akkor keverjünk hozzá 2 ek 20%-os tejfölt is.)
  3. Belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját, hozzáöntjük a citromlét, hozzáadjuk a lecsepegtetett rumos mazsolát, és beleforgatjuk a sütőporral és a szódabikarbónával elkevert lisztet.
  4. Egy kis kapcsos vagy kivehető aljú sütőformát kivajazunk, megszórjuk zsemlemorzsával, és belesimítjuk a túrós masszát.
  5. A tojást felverjük, simára keverjük benne a tejfölt, majd a lisztet, a tészta tetejére öntjük, és előmelegített sütőben készre sütjük. (Ha a teteje nagyon pirulna, takarjuk le alufóliával! Hurkapálcával ellenőrizzük, megsült-e a közepe!)

sütési hőmérséklet: 180°C
sütési mód:alul-felül sütés
sütési idő: kb. 60 perc
















4 megjegyzés:

  1. Ez a torta még mindig nagyon szuper! Tuti nálunk is nyerő lenne! :) Kérek szépen kóstolót! :D A fotók = ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan aranyos vagy, köszönöm! ♥ No, ha ti is szeretitek, akkor máris elküldöm a fele tortát. :D

      Törlés
    2. Hogy te milyen rendes csaj vagy! :) Millió puszi érte!

      Törlés
    3. Hihihi! :* Azért kapsz ilyen sokat, mert te is rendes csaj vagy! ;)

      Törlés