2021. február 13.

Gomolyás-köménymagos sörkifli

 

 



Tavaly a baráti társaságunkban szóba került a sajt, és ezzel elindult a lavina. :D Amúgy is sokat fogyasztunk ebből a tejtermékből, de a házi sajt-evészet tényleg veszélyes méreteket öltött nálunk az év legvégén. Megkaptuk ui. egy helyi sajtkészítő elérhetőségét, akitől már elsőre annyit vásároltunk, hogy a szatyorból kipakolva, a gurigák elfoglalták a fél konyhapultot – van róla fotóm, de nem merem megmutatni. :D Fantasztikusan finom – ezt meg kellett állapítanunk, és pár nap leforgása alatt felfaltuk az összeset. A következő alkalommal is jelentős mennyiséget vettünk, de akkor már csak a számunkra legízletesebbekből. Persze azt is gyorsan elpusztítottuk. Nem lesz ez így jó! – mondtuk ki hangosan a gondolatot, és a 3. vásárlás mennyiségét már tudatosan mérsékeltük. Mostanra persze megszelídült bennünk az első fellángolás, de azt elmondhatjuk, hogy végre rátaláltunk arra a fajta házi sajtra, ami valóban nekünk lett kitalálva: ízletes, reszelhető, olvasztható, és ami még nálunk fontos szempont: adalékanyagoktól mentes, és lefölözetlen tejből készül.
Köszönet érte Jakó Gabriellának, aki a sajtkészítés szép mesterséget űzi és egyúttal őrzi is! Más városokból is jönnek hozzá, ami azt mutatja, hogy értékes és minőségi munkát végez. És ha már az „érték” szót használom, meg kell jegyeznem, hogy árban is abszolút barátiak a – többféle ízesítéssel készülő – termékei, számunkra legalábbis mindenképp, akik a boltiéhoz vagyunk szokva.
Egyik kedvencünket, a gomolyát most ezekhez a szintén szeretett, falatnyi kiflikhez használtam, amik olyan gyorsan elkoptak a fogunk alatt, hogy másnapra alig maradt belőlük. :)

 




Hozzávalók 48 darabhoz:

Tésztához:
45 dkg finomliszt
5 dkg Graham-liszt
15 dkg (nálam füstölt, köménymagos) gomolya sajt
3 dkg cukor
1 ek. só
1 ½ ek. köménymag
6 dkg vaj
3 dkg friss élesztő
15 dkg natúr joghurt
1,5 dl tej

Töltelékhez:
4 dkg olvasztott vaj

Kenéshez és a szóráshoz:
1 kis tojás vagy tojásfehérje
köménymag

elkészítés:
  1. Az élesztőt egy kevés cukorral és liszttel simára keverjük a langyos tejben, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A többi lisztet elvegyítjük a cukorral, a sóval, elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a reszelt gomolyát, a köménymagot, és se nem túl lágy, se nem túl kemény tésztává dagasztjuk. Vajjal kikent tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. A megkelt tésztát négy részre osztjuk, mindegyiket meggömbölygetjük, és negyedórát letakarva pihentetjük.
  4. A tésztagombócokat 25 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk, és közülük kettőt megkenünk olvasztott vajjal úgy, hogy a tészta szélét körben egy ujjnyi széles sávban szabadon hagyjuk, majd mindkettőt befedjük 1-1 tésztalappal. Letakarva újabb 15 percet pihentetjük.
  5. A két körlapot 45 cm átmérőjűre nyújtjuk, vékonyan lekenjük a megmaradt vajjal, majd mindkettőt 4 cikkre vágjuk, amiket további 6 cikkre szelünk.
  6. A laponként kapott 24 db tésztaháromszöget nem túl szorosan feltekerjük, a csücskeinél foga kissé megnyújtjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük. Negyedórát letakarva kelesztjük.
  7. A tetejüket lekenjük felvert tojással (vagy lágy habbá vert tojásfehérjével), megszórjuk köménymaggal, és előmelegített sütőben készre sütjük.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 15 perc

 


 


 

2 megjegyzés:

  1. Nincs bocsánat, még akkor sem, ha szép és főleg ínycsiklandó a tálalás.

    VálaszTörlés
  2. Hááát akkor nincs mese, mihamarabb sütnöm kell egy újabb adagot, nehogy örökre berágj rám! :D

    VálaszTörlés