2020. október 6.

Körtés zellerkrémleves kecskesajttal, karamellizált körtével


 



Nem rajongok a zellerért, pláne akkor, ha hangsúlyos az íze a vele készült ételben. Hát ez a leves most hangsúlyosan zellerízű, mégis megfőztem. :D
Bár az elmúlt időszakban már csináltam zellerkrémlevest, de abba nem tettem körtét. Ez a gyümölcs most azért került bele, mert nemrégiben az egyik helyi csárdában ettünk ilyen levest, amikor a barátainkkal együtt ültünk be oda vacsorázni. Az a leves brutálisan édes volt, alig bírtam megenni. Már akkor eldöntöttem, hogy én ezt biza megfőzöm itthon, és juszt sem lesz olyan édes.
Igaz, a csárdában kóstolt levesben lévő kecskesajt grillezve volt, de én ettől most kényszerűségből eltekintettem. Sokkal lágyabb fajta sajtot sikerült ui. vásárolnom, ezért épp csak megforgattam a körte karamellizálásából visszamaradt édes löttyben. Az élvezeti értékéből ez mit sem vont le, szerencsére. :) A Kutyafül nagyon díjazta a levesemet, és bár én kevésbé voltam oda érte (még így nem túl édesen sem), azért jóllaktam vele én is. :)

 


 


Hozzávalók 4 személyre:

a leveshez:
1 zellergumó (tisztítva kb. 15 dkg)
25 dkg körte (magházától megfosztva)
10 dkg póréhagyma
3 dkg vaj
őrölt fehér bors
szerecsendió

2 dl zöldségalaplé
6 dl víz
1 dl habtejszín

a tálaláshoz:
20 dkg kecskesajt
1 körte
1 púpozott ek. kristálycukor
1,5 dkg vaj
1 ek. citromlé
pirított zsemleszeletek (elhagyható)

elkészítés:

  1. A felkarikázott pórét a felhevített vajon megpároljuk, rátesszük a vékonyra szelt zellert, sóval, borssal ízesítjük, és néha megkeverve, pár perc alatt megdinszteljük.
  2. Héjastól hozzáadjuk a magházától megfosztott, feldarabolt körtét, belereszeljük a szerecsendiót, és felöntjük a vízzel hígított alaplével. Fedő alatt puhára főzzük.
  3. A levest turmixgépbe öntjük, és addig kevertetjük a géppel, amíg a leves teljesen pépessé és habossá nem válik. Visszaöntjük a lábasba, hozzáadjuk a tejszínt, és épp csak összeforraljuk.
  4. A tálaláshoz a cukrot serpenyőbe szórjuk, világosra karamellizáljuk, majd belekeverjük a vajat, és rátesszük a 3-4 mm vékonyra szelt, citromlével meglocsolt körtét. 2-3 perc alatt mindkét oldalukon megkaramellizáljuk. Félretesszük.
  5. A karamellizálásból visszamaradt édes lében egy pillanatra megforgatjuk a kecskesajtot, felkockázzuk és elosztjuk 4 mélytányérban. Rámerjük a levest, és díszítésül ráhelyezzük a karamellizált körteszeleteket. 

 


2 megjegyzés:

  1. Érdekes összeállítás. Nem tudom
    nekem ízlene-e. A tálalás szép, a színes körték jól mutatnak a kékesszürke alapon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem sem mindennapi, de a körte és a zeller mégis remek párost alkotnak. Főleg akkor, ha nincs agyonédesítve. Nekem alapvetően a zellerrel van a bajom, nem tartozik a kedvenceim közé, de a Kutyafül szerencsére nagyon kedveli, ezért neki különösen ízlett ez a leves. :)

      Törlés