2016. május 23., hétfő

Húsos-mozzarellás zsemlék










Szegény Kutyinyeknek megint messzire kellett utaznia, és előző este reménykedve kérdezte, hogy van-e valami ötletem útravaló ételnek. Valahogy azonnal a darált husi ugrott be, de először teljesen más formában képzeltem el. Nem árulom el, mire gondoltam, mert az egy másik recept lesz. ;)
Amint elvettetem magamban az első ötletet, rögtön eszembe jutott a töltött valami. Először kiflit gondoltam, de aztán a zsömle mellett maradtam, mert az talán egy kicsivel könnyebben kivitelezhető.
Másnapra el is készültem vele, de mivel a Kutyánszkiak harmadnap hajnali 3-kor kellett kelnie, így esélytelen volt, hogy aznap süssem. Persze leteszteltük frissen kisülve is. :D Állítólag – szerencsére – a másnapos töltött zsömle is finom volt. :) A Kutya csak annyit jegyzett meg, hogy jobban örült volna, ha nem egy munkával kapcsolatos út miatt, hanem inkább kirándulásra vihettük volna magunkkal. Ami késik, nem múlik. :)









Hozzávalók 10 darabhoz:

Tésztához:
30 dkg fehér tönkölybúzaliszt
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg teljes kiőrlésű zabliszt
1 nagy hagyma megpirítva vagy 8 dkg konyhakész pirított hagyma
2 ek. olívaolaj
1 ek. méz
1 csapott ek. só
3 dkg friss élesztő
1,5 dl tej
1,5 dl víz

Töltelékhez:
50 dkg darált sertéshús
25 dkg mozzarella
1 cs. (20 g) mexikói fűszerkeverék (vagy grill fűszerkeverék)
3 nagy gerezd fokhagyma
kevés kókuszolaj a sütéshez

elkészítés:

  1. A megtisztított, felaprított hagymát az olajon megpirítjuk, majd teljesen kihűtjük. A mozzarellát felszeleteljük, és ha szükséges, a szeleteket félbevágjuk.
  2. A tésztához a háromféle lisztet tálba mérjük, közepébe mélyedést készítünk, a belemorzsolt élesztőt simára keverjük a mézzel és 1,5 deci langyos, vizes tejjel. Letakarva felfuttatjuk.
  3. Hozzáadjuk a sót, (ha kész pirított hagymát használunk, akkor az olajjal együtt azt is), és a többi vizes tejjel együtt lágy tésztává dagasztjuk. Kiolajozott tálban, letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  4. A darált húst összedolgozzuk a fűszerkeverékkel és az áttört fokhagymával, 10 db nagyobb golyóvá formázzuk, amiket kb. 7 cm átmérőjű pogácsává lapítjuk.
  5. Rostlapon, kerti grillen vagy serpenyőben kevés zsiradékon mindkét oldalukon kisütjük, majd hűlni hagyjuk.
  6. A megkelt tésztát 10 egyenlő részre osztjuk, mindegyiket meggömbölygetjük, majd enyhén lisztezett felületen 15 cm átmérőjű körökké kinyújtjuk.
  7. A közepükre helyezünk fél-fél szelet mozzarellát, amire egy-egy húspogácsa kerül, majd mozzarellával zárjuk a sort. (A kisebb méretű sajtszeleteket nem kell elfelezni, és így csak a hús alá vagy fölé helyezünk egyet-egyet.)
  8. A sajtos hús fölött összecsippentjük a tésztát, megformázzuk, majd megfordítjuk, hogy a sima fele legyen felül. Letakarva kelesztjük fél órát.
  9. A töltött „labdák” tetejét megkenjük langyos vízzel, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 210°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 25 perc








































A recept a Kifőztük gasztromagazin májusi számában is megjelent.



2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták ezek a töltött zsemlék! Azt hiszem kirándulásra én is szívesen vinnék magammal párat. :) Igazából egyet már el is emeltem, mert muszáj volt megkóstolnom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszi! :) Örömmel küldöm akkor is, ha épp nem kirándultok, hátha jól jön uzsonnára is. ;)

      Törlés