IV. Béke-sztúpa, Rezi vár, Festetics-kastély

Zalaszántó – Béke-sztúpa:

A délkelet felé néző, 30 m magas, 24 m széles építmény a 316 méter magas Kovácsi-hegyen, a Világosvár nevű helyen áll. Ez Európa egyik legnagyobb sztúpája. 1992-ben azért épült, hogy hozzájáruljon a világbékéhez. Személyesen a 14. Dalai Láma, Tendzin Gyaco avatta fel. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. A belsejében Buddha tanításai, ereklyéi (pl. földi maradványának néhány darabja, díszes tartóban lévő apró csontszilánkok) és egy 24 m-es életfa található. A szentély belsejébe nem lehet bejutni, zárt építmény, két szerzetes vigyázza. A hegynek ezt a részét, amin a sztúpa áll, az Emberi Jogok Parkjának nevezik.
A csúcsában látható Buddha szobor Dél-Koreából származik. A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét is jelképezi.
A szentély a magyarországi Buddhista Béke-Sztúpa Alapítvány elnökének,Tiszteletreméltó Bop Jon (Sunim) koreai buddhista szerzetesnek a kezdeményezésére jött létre, amihez a tibeti buddhista szerzetesek jelentős segítséget nyújtottak.

Az utolsó napra szánt útitervünkben eredetileg nem szerepelt a sztúpa megtekintése, mivel így is annyi látnivalót gyűjtöttem össze, hogy ez már nem fért volna bele. Mivel azonban menet közben úgy döntöttünk, hogy Tátika várát mégsem másszuk meg, ezért ez a szentély került a helyére. Szerintem jól döntöttünk. Szép, erdei út vezetett a sztúpához, majd pedig annak rendje és módja szerint lentről felfelé haladva végigsétáltunk a falai mentén, miközben a világbékére koncentráltunk, ill. mi a Kutyafüllel arra is, hogy az ember ne szennyezze tovább ezt a csodálatos bolygót, és ne bántsa az állatokat sem. A csúcsán pedig füstölőt gyújtottunk, majd pedig az ajándékboltos vásárlást mellőzve tovább indultunk Rezi felé.

Rezi vár:
Rezi település határában a Keszthelyi-fennsík egyik 427 méter magas sziklaormának kiugró részén áll Rezi várának néhány romos fala. Ez ma a Keszthely-vidék egyik legősibb történelmi emléke. A várat a Meleg-hegy északi részén lévő dolomitsziklára építették a 13-14. században. Mára csak a lakótorony keleti, a vár keleti és nyugati fala, néhány ablak és dongaboltozat nyomai maradtak hírmondónak. Megtalálhatjuk a vizesárok maradványait is. A hosszan elnyújtott, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos hegyi vár falainak vastagsága 120-180 cm, magasságuk 8-10 m. A várat az utóbbi években bővítették.
A távolban szépen kirajzolódik Zalaszántó, Várvölgy és a szomszédos Tátika vára, és állítólag a sümegi vár is látható tiszta időben.

úton a vár felé

a parkoló

a 300 m-es meredekebb útszakasz

A várromhoz vivő, gyalogosan is kényelmesen járható úthoz makadámút vezet, és innen kocsival lehet feljutni a parkolóig. Érdekes, de a makadámút végén egy nem túl jól látható tábla jelezte, hogy a hely természetvédelmi terület, és felhajtani tilos, ezért mi becsületes állampolgárokhoz méltón itt parkoltuk le az autót, tekintve, hogy előttünk is így tett valaki. Aztán a hitünk szerint nem annyira becsületes állampolgárok egyre-másra húztak el mellettünk autóval. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy jó hülyék vagyunk, hogy gyalog megyünk oda, ahova kocsival is lehet. Fent pedig kiderült, hogy a nem annyira becsületesnek hitt állampolgárokkal végül is nincs semmi baj, mert fent rendes parkoló van, vagy legalábbis olyan, ami egy hegyen rendesnek számíthat. Persze a kb. 40 perces sétától senki sem lesz beteg, hiszen a jó levegőn tán csak nem árt egy kis gyaloglás.
Úgy sütött a nap, hogy az őszi szerkóban alaposan leizzadtunk mindketten, és picit morcosabban meneteltünk, miközben arra gondoltunk, hogy „na, ide soha többet...!”. Szóval ez a kis séta a kedvünket egy picit elvette, mert ahhoz képest sokat kellett gyalogolni, mint amit a vár látványban nyújtani tudott. De a látkép miatt mégiscsak megéri ide feljönni, és ha kocsival tesszük meg az út legnagyobb részét, akkor az a 300 m-es meredekebb szakasz tényleg smafu.
A parkolóban ui. valóban le kell tenni a kocsit annak is, aki elég okos volt ahhoz, hogy nem gyalog ment fel odáig. Innen még 300 m-t csak lábon lehet megtenni egy viszonylag meredek és köves úton. Aztán még egy kis séta az erdőben, és máris elénk tárul egy fákkal körülvett füves terület telis-tele padokkal, asztalokkal, bográcsozó hellyel. Mondjuk nekem tuti nem igazán lenne kedvem odáig felcipelni a bográcsot. :D Ezen a parkon átsétálva már el is érjük a várromot, ami tényleg csak 3 falból áll, ill. a későbbiekben hozzáépített részből.
A kilátás itt is szép, a távolban a Béke-sztúpa fehérlik, de ennél többet sajnos nem tud nyújtani a hely, hacsak nem akarjuk felfedezni az egyéb turistaútvonalakat – mert túrázni azt lehet.

Így nézhetett ki egykor a vár.

Reziben egyébként dino- és kalandpark van, de ez bennünket nem hozott lázba.

Keszthely:
Az oda-vissza gyalogút fáradalmait a kocsiban pihentük ki Keszthelyre menet. A városban ezúttal nem akartunk már sétálni, mert úgy gondoltuk, a Festetics-kastély megtekintése éppen elég időt vesz majd igénybe, és 4 órakor már hazafelé akartuk venni az irányt.

Festetics-kastély (Helikon kastélymúzeum):

 

Ottjártunkkor láttuk, hogy komoly felújítási munkálatok folynak. Szerencsére a kastély ugyanúgy látogatható most is. Végigjártuk a termeket, azaz a Főúri életforma nevű állandó kiállítást, a Helikon könyvtárat, és sajnos a keleti szárnyra is befizettünk, ami kimerült a tükörterem és pl. színészek és esküvői násznép elszállásolására is alkalmas szobák bemutatásában. Ez az utóbbi elég érdektelen látvány, nem is értem, miért kérnek érte plusz 500 Ft-ot. Attól pedig igencsak nagyot néztünk, hogy ha mindezt még le is akarnánk fotózni, azért külön 1500 Ft-ot gombolnának le. Kösz, inkább nem fényképezek, tök jó fotók vannak a neten!

Természetesen időszakos kiállítások is megtekinthetők a kastélyban, de az állandó kiállítások közül számunkra a park jobb oldalában lévő hintókiállítás tűnt a legérdekesebbnek. Jócskán elidőztünk itt a különböző évszázadok szállítóeszközeit szemlélve, és megállapítottuk, hogy a szekerek és hintók korában nyilván soványabbak voltak az emberek. :D

Idő hiányában most nem tettünk sétát a parkban, és a Pálmaházat sem néztük meg, ill. a Vadászati kiállítást is mellőztük, de azt csak azért, mert nem akartunk belefutni a sok kitömött állattrófeába. A Történelmi modellvasút kiállításról is lemaradtunk, nem beszélve az időszaki kiállításokról, mivel nagyon elszalad már az idő.

A kastélyban működő kávézóba eredetileg be akartunk ülni, de az árakat látva és korgó gyomrunkat hallva jobbnak láttuk, ha a hazaút előtt inkább keresünk egy éttermet.

Keszthely déli részén, a Helikon strand mellett található Halászcsárdában fogyasztottuk el korai vacsoránkat, és közben cigányzenekar húzta a fülünkbe a talp alá valót. :D Ez az étterem sem lett a szívünk csücske, pedig a kiszolgálás korrekt, az ételek pedig rendben voltak. Sebaj, itt legalább közelről láthattuk a párába vesző Balatont.

A hazaúton azon mosolyogtunk, hogy direkt Sárvár miatt jöttünk el erre a vidékre, mégsem mutattuk be a fürdőruháinkat az itteni fürdővíznek. Valahogy nem volt kedvünk órákig áztatni magunkat a gyógyvízben, nehogy lemaradjunk a Balaton-felvidék nyújtotta egyéb örömökről. Néhány betervezett látnivalóra sajnos nem jutott időnk, de legalább lesz mit nézni, ha legközelebb erre járunk. Márpedig tuti, hogy megyünk mi még oda, mert beleszerettünk a tájba.

Összegezve: ezt a pár napot még sokáig fogjuk emlegetni, annyira jól sikerült. Az idő is végig példaértékűen kellemes és napsütéses volt. Régen éreztük magunkat ilyen jól, és totálisan leengedtünk. :)

Természetesen sok egyéb látnivaló is van a környéken, de ezekre már nem jutott időnk. Majd legközelebb, mert az biztos, hogy nem utoljára jártunk ezen a vidéken. :)

Egyéb látnivalók:
Balatoni tanúhegyek
Tátika vár vagy itt
Somlói vár vagy itt
Hévíz
Sárvár:

• Nádasdy vár vagy itt
• Arborétum
• Gyógyfürdő
• Kalandpark

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)

 
Forrás: internet

III. A Szigligeti vár

Szigliget:
Aznapra nem volt elég egy vártúra, kellett egy második is, úgyhogy elgurultunk Szigligetre (Csabrendektől kb. 35 km-re). A szállásadónk előző nap említette, hogy ott ilyenkor tartják a Süllőfesztivált, ahova mindenképp érdemes ellátogatni. Ez számomra csak azért volt érdekes, mert csak egyetlen egy hal van, amit megeszek – mégpedig nagy örömmel – és az a süllő. Először nem is a várat céloztuk meg, hanem az eme hal köré épített rendezvényt, ám akkora volt a tömeg, hogy képtelen küldetésnek tűnt parkolóhelyet találni. Részünkről így mindössze annyiban merült ki a fesztiválozás, hogy csigatempóban, beragadva az autóáradatba, végiggurultunk a Balaton partján, láttuk a bódékat, kicsit a vízpartot is, sőt 1-2 helyen megvillant az éppen sülő süllő. Visszafordultunk, hogy akkor irány a vár, de közben eldöntöttük, hogy mégis szeretnénk közelről látni és megízlelni a nevezetes halacskát + elveszni a vásárfiás bódék között, de a fizetőparkolóban épp akkor fogyott el az uccsó szabad hely, amikorra odaértünk. Úgyhogy tényleg csak a vár maradt, mert eszünk ágában se volt letenni a kocsit a város határában, hogy aztán kilométereket gyalogoljunk a hal irányába. 

 

Szigligeti vár:
Az autónk város határában való letétele mégis valóra vált, de onnan még pár száz métert kellett gyalogolni a várig, ahol hogy, hogy nem, mégis volt egy parkoló, csak mi ezt nem vettük észre, mert idiótán volt kitáblázva. Viszonylag meredek, bazaltköves úton baktattunk föl, hogy aztán másfél órás nézelődés lehessen a jutalmunk. A sümegihez hasonlóan egy szépen rendben tartott várromról van szó, ahol kisgyerekes családok is kényelmesen kikapcsolódhatnak. Itt jóval kevesebb belső teret állítottak helyre, maga az erőd is kisebb, de a látkép - az ősz színeiben pompázó táj fentről nézve még inkább lélegzetelállító. Megcsodálhattuk a távolban magasodó Badacsonyt, a Szent György-hegyet, a Gulácsot, a Tóti-Hegyet, és nem utolsósorban a Balaton őszi napsütésben szikrázó vizét. A látványról eszembe jutott a Schafberg, na nem mintha az itteni táj hasonlítana az ott látottakra, mégis legalább olyan szépnek tűnt. Úgyhogy 2015. okt. 23. óta I love Balaton-felvidék. :)

Török Bálint Kapu

Szent György-hegy

balról jobbra: Szent György-hegy, Csobánc, Gulács

balról jobbra: Csobánc, Gulács, Badacsony

Badacsony

Balaton

 

Miután bejártuk a várat és kigyönyörködtük magunkat, lent, a várhoz vezető út melletti üzletkében megálltunk egy kis borkóstolásra. Jobban mondva én bort, a Kutyafül pedig mustot kóstolt. Bár ez a vidék elsősorban a száraz fehérborairól híres, mivel mi azt nem szeretjük (és úgy általában nem is vagyunk borkedvelők sajnos), sikerült szert tennünk a Szászi Endre Borászat egyetlen félédes borára, egy 2013-as olaszrizlingre. Úgyis régóta terveztük, hogy egyszer tényleg veszünk valahol egy üveg jófajta bort.

A nagy vártúra után éhesen indultunk „haza”, és mivel a sümegi Várcsárda kínálata és a helyiség belső atmoszférája nem volt túl szimpi, ezért a csabrendeki szállásadónk tanácsát követve egy másik sümegi étterem mellett tettük le a voksunkat: az olaszos hangzású, mindenben extra jónak titulált Scotti Udvarház étteremben vacsoráztunk. Ebben a pár napban olyan jó kedvünk volt, hogy még az sem szomorított el, hogy ez az étterem a berendezés szempontjából a mi ízlésünknek nem éppen tűnt extra jónak, de legalább az ételek, amiket rendeltünk, valóban finomak voltak. Kivétel a házi túrós, almás és meggyes rétes, amit semmilyen szempontból nem érzékeltünk szupernek.

Így nézhetett ki egykor a vár.

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)

 

Forrás: internet