2014. május 9., péntek

Epres joghurt eperdzsemből






Apukám tavaly készített eperdzsemet, és akkor kaptam tőle 2 befőttesüveggel. Külön felhívta a figyelmemet, hogy nem tett bele cukrot, mert az eper elég édes volt.
Az egyik adag nagyon hamar elfogyott, a másik pedig mostanáig várta, hogy felhasználjam. Nagyon örülök, hogy ilyen sokáig pihentettem a polcon, mert most pont jól jött ehhez a fogyókúrás édességhez. Éppen olyan ízt sikerült kreálnom, mint amilyen régen a bolti epres joghurt volt, csak az én joghurtomnak ízfokozó nélkül is eperíze lett.






Hozzávalók 2 személyre:

45 dkg natúr joghurt (1 nagy pohár)
25 dkg cukrozatlan, házi eperdzsem
4 dkg nyírfaporcukor
1 citrom reszelt héja
eperszemek és citromfű a díszítéshez

elkészítés:

  1. Az eperdzsemet botmixerrel pépesítjük. A citromot megmossuk, leszárítjuk, héját lereszeljük.
  2. A joghurtot simára keverjük a cukorral és a reszelt citromhéjjal.
  3. Az eperpürét elosztjuk 2 üvegpohárban, majd a joghurtot is kétfelé osztva rákanalazzuk.
  4. Behűtjük, fogyasztás előtt pedig eperszemekkel és citromfűvel díszítjük.














6 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretjük a gyümölcsjoghurtokat. Mindig van otthon, persze bolti.... Volt, hogy csináltam én is. nagyon jó az itthon készült is. Legalább nincs benne annyi nem odavaló dolog. Mennyei látvány!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én régen kilószámra képes voltam pusztítani, és vagy epres vagy erdei gyümiset ettem, a többit nem szerettem annyira. A házinál nincs jobb, az biztos, pláne akkor, ha majd a joghurtot is én magam fogom készíteni. Az sem utolsó szempont, hogy így az ára is talán kedvezőbb. Örülök, hogy tetszik neked Kriszti! :)

      Törlés
  2. De szeretem az ilyen joghurtos finomságokat! :) Azok a színek! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :) És köszi! Én is rá voltam kattanva régebben, aztán valahogy elmaradt. Asszem, túl sokat ettem. De most nagyon jól esett, főleg így, hogy félig házi készítésű. Tervben van a házi joghurt is. :)

      Törlés
  3. Gyönyörű fotók, nagyon ínycsiklandó! :) Házi eperdzsemem még van - bár kis cukor is van benne -, úgyhogy szerintem hamarosan sorra kerül nálunk is ez a finom gyümölcsös joghurt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de aranyos vagy, köszönöm! :) De jó, hogy neked is van házi eperdzsemed! Nem baj, ha van benne cukor, mert akkor a joghurtba kell csak kevesebbet tenned. Ha elkészíted, egészségedre váljék! ;)

      Törlés