VIII. Búcsú Kuala Lumpurtól

Anya azt szokta mondani, egy hét bőven elég a kirándulásból is. Én ezt a nézetét eddig nem osztottam, mert imádok utazni, de most mégis úgy éreztem, itt az ideje búcsút inteni. A Kutyinyek pedig talán még nálam is jobban vágyott már haza.

Egy, az indiai szomszédoktól jövő éjjeli, hangos zene mentes, nyugodt alvást követően június 8-ának délelőttjén, a korábbi taxis kalandon felbuzdulva, „teksi”-vel mentünk a világ egyik legnagyobb köztéri műalkotásához, az 1966-ban állított, 15,54 m magas maláj nemzeti emlékműhöz (Tugu Negara – National Monument).
A szoborcsoport azoknak a hősöknek állít emléket, akik életüket áldozták a maláj nemzet függetlenségéért a II. világháborúban a japán megszállókkal szemben, valamint a szükségállapot idején 1948-1960 között a kommunista felkelők elleni küzdelemben.
A 7 katonát ábrázoló alkotás egy-egy értékes emberi tulajdonságot testesít meg: a vezetőkészséget, az összefogást, az erőt, a szenvedés vállalását, az éberséget, a bátorságot és az önfeláldozást. (Forrás: Wikipédia)
Ezen emberi értékek közül majdnem mindegyiket felfedeztük magunkban is, hiszen mi négyen remekül összefogtunk, és kedves barátunk rátermett vezetésével bátran indultunk neki egy idegen országnak, minden erőnket összeszedve vállaltuk a klíma miatti mindennapos szenvedést, hogy mindeközben éber figyelemmel fedezzük fel a látnivalókat. Szerencsére egyikünknek sem kellett feláldoznia önmagát a kirándulás sikerességének érdekében. :D

A bronzból készült emlékmű körül először szerényen csak négyes szelfiket lőttünk el, de aztán valahogy sikerül kivetkőznünk önmagunkból – talán az aznap esedékes hazautazás ténye fölött érzett örömünk lehetett ebben a ludas – és mindenféle idétlenségekkel szentségtelenítettük meg eme magasztos helyet. A srácok átmentek háborús hősbe, amiben volt némi James Bondos áthallás, és valóban hősiesen pózoltak nem létező fegyverükkel a kezükben a tűző napon. Miután a Mr. & Mrs. Smith-féle pózt is felvették, gyorsan árnyékos helyre menekültünk, majd magunk mögött hagytuk a helyet. Aznap szerintem mindannyian nyugis programra vágytunk, és úgy gondoltuk, egy kis séta a Lake Gardens területén tökéletes választás lenne. A Perdana tavat nem volt egyszerű itt fellelni, bár az egész zöld övezet akörül lett kialakítva. :D Végül egy motoros rendőr segítségével megtaláltuk a helyes utat.

 

kenotáfium - az elesett katonák szimbolikus síremléke

 

Korábban már írtam, hogy ennek a 92 hektáros parknak az orchideakert is része, ill. a madárparkkal szomszédos. A terület teljes felfedezése nyilván 1-2 napba is beletelne annak, aki közelebbről is behatóan meg akarja ismerni az itt látható rengeteg gyönyörű növényt, de mi csak egy részét jártuk be, mert délutánra mást terveztünk.
A séta itt kimondottan kellemes volt, fura mód még a klímáról is sikerült közben elfeledkeznem, és megint csak azon kaptam magam, hogy – ha az állatok társaságát nem számolom –, tényleg a növények között érzem magam a legjobban. Remélhetőleg agyilag sosem leszek az. :D

A nemzeti szobor nyilván varázslatos hatással bír, mert a tövében sikerült magamba szívnom az általa képviselt egyik értékes emberi tulajdonságot, a vezetői készséget. Legalábbis szerintem csakis ennek volt köszönhető, hogy jó útra tudtam terelni a társaságot. A varázsige ez volt: „szerintem erre!”, mire a 3 muskétás megfordult, és bamba tekintettel azt felelték : „ja!”, és már követtek is némán. Nem sokkal később a KL Sentral központi állomásán mosolyogtunk a már ismerős tereppontontok láttán, és innen visszaszáguldottunk a hotelhoz.
A Kutyafüllel rettenthetetlenekké váltunk, mert azonnal elmerültünk a Central Market forgatagában és a Juceee-lé szivornyázásában. Ez volt az utolsó lehetőség a vásárlásra, hogy beszerezzük az ajándékokat az otthoniaknak.

A taxizás (mindkét alkalom!) úgy hozzá nőtt a szívünkhöz, hogy harmadjára is a vele való utazást választottuk. Miután a hotel előtt parkoló taxisok között sikerült rátalálni Kuala Lumpur szerintem legeslegjobb teksisofőrjére, akarom mondani taxisofőrjére, célba vettük Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb, ám meglepően fiatal, csupán 1989-ben nyílt kínai templomát.
Apropó sofőr! A szóban forgó illető szerintem a város, sőt az ország reklámarca lehetne, de nem a fizimiskája okán, hanem a hely népszerűsítésének vehemenciája miatt. Azon túl, hogy állati kedves volt, egyfolytában a nevezetességeket reklámozta, miközben a tudnivalókat megannyi nyálcseppecske kíséretében osztotta meg velünk.
A köpködve beszélést nem is, de ezt a fajta városnézést el tudtam volna képzelni a kirándulásunk egész időtartamára, és sajnáltam, hogy nem találtunk rá már korábban. Tuti remekül megtervezte volna nekünk mind a 6 Kuala Lumpurban eltöltött napot, és olyasmiket is láttunk, ill. megtudtunk volna, amiket így nem. A taxis mindezek mellett azzal is tanúbizonyságot tett a szolgálatkészségéről, hogy nem csak, hogy elvitt bennünket a megbeszélt helyre, sőt ott még le is fotózott bennünket, hanem 30 percet várt is ránk, hogy aztán visszavigyen a rajtvonalhoz, a hotel elé. Ennyi idő egyébként éppen elég volt a Thean Hou Templom gyors kívül-belüli megnézésére és körbefotózására.

A modern építészeti technikákat és a hagyományos, autentikus elemeket ötvöző templomot egyébként a vele azonos nevű Thean Huo-nak, a tenger istennőjének tiszteletére emelte a Malajziai Kínai Közösség.
Az imacsarnokban, ahová csak cipő nélkül lehet belépni, 3 oltár kapott helyet. A középsőn Thean Hou szobra látható, mellette jobbról és balról pedig más istennőké. Csak úgy tobzódtunk a pirosban és az aranyszínben!
A templom területén lévő kertben a kínai orvoslás gyógynövényei nőnek, de van itt tó is számtalan teknőssel, valamint szobrok, amik között a kínai asztrológiát reprezentáló 12 állatot is megtaláljuk.

A taxis által szabott fél órát egy perccel sem léptük túl, és miután érzékenynek éppen nem nevezhető, sőt inkább nagy nevetésekkel teli búcsút vettünk egymástól, néhány órára visszavonultunk a lakosz... cöhhh… a hotelszobánkba. Ekkor ismét bemutathattam a Kutyinyeknek, micsoda nagymestere is vagyok én a bőröndbe való pakolásnak. A hazautazás tényétől némileg izgatottan indultunk el Yusoof éttermébe az esti órákban, ahol ezúttal végre négyesben fogyasztottuk el az itteni utolsó vacsorát. Mi mást ugyan, mint naan-t?! :D

 

Thean Hou, a tenger istennője

A repülőtérre este 10 óra tájba indultunk, és éjjel 2-kor már a gépen vigyorogtunk a felszállás okozta érdekes érzések miatt. Aznap éjjel az álommanók megint elkerültek, de a fenékfájás bezzeg 7 órán át velem volt, mint valami hű barát. A Dohából Budapestre vivő gépen pedig már a végét járta a farokcsontom tűrőképessége, és azon gondolkodtam, ugyan ki volt az az agyalágyult, aki mondhatni fapados járatra bízta ezt a 5 órás utat.
A barátainktól való búcsút követően a Budapestről hazavivő vonat kényelme ezek után már csodálatosnak hatott, de a Szegedről induló szerelvény csigáéval vetekedő sebességét, pontosabban lassúságát szívesen meglendítettük volna a bennünk fortyogó türelmetlenség miatti indulatok erejével. Miután az állomás és az otthonunk közötti 1 km megtételét taxira bíztuk, a délutánt már végre a saját ágyunkban, párnák és boldog macskák között tölthettük.

Érdekes, de a kúltúrsokkot valahogy nem a malajziai kint létünk ideje alatt tapasztaltuk meg. Vagyis az a tény, hogy ez a világ teljesen eltér a miénktől, és hogy szinte csak ázsiai arcokat láttunk, nem volt zavaró. Amikor viszont hazaértünk, rádöbbentünk, milyen más is a két világ. Sosem éreztem még ilyet, és bár az egyébként megszokott, egy hét időtartamú nyaralások után is fura hazaérkezni, a légvonalban majdnem 10.000 km-re lévő Malajziából hazajönni még inkább az. Jó pár napba, sőt igazából kb. 2 hétbe is beletelt, mire visszailleszkedtem.
Egyértelmű, hogy az átélt élmények feldolgozása ebben az időszakban zajlott, és ekkor kristályosodott ki igazán a véleményünk Kuala Lumpurról és Szingapúrról.
Természetesen, mivel nem vagyunk egyformák, mások az igényeink, különbözőképpen élünk és ítélünk meg dolgokat, így aztán a látnivalókról sem alkothatunk egyforma véleményt. Ami engem érdekel, és elájulok tőle, attól lehet, hogy más nem, és fordítva. Nincs is ezzel baj, úgyhogy aki a kirándulással kapcsolatos szubjektív véleményemet elolvassa, az mindenképpen a fentiek tudatában tegye.

Kezdjük a klímával! :D A hőmérséklet szerintem abszolút elviselhető, mert ottjártunkkor 33°C körül lehetett, ami az itthoni 40 fokos nyári hőséghez képest kismiska, ám a páratartalom miatt mégis valóban szinte elviselhetetlen, ahogy ezt egyéb fórumokon mások is leírták már szintén elég sűrűn emlegetve a szörnyű valóságot. A rövid tartózkodási idő miatt persze esélyünk sem volt hozzászokni. Tény, hogy úgy éreztük magukat mindannyian, mint akik a zuhany alól léptek ki, és naponta többször kifőttünk a saját levünkben. Az állandó izzadás miatti kellemetlen érzés bizony hamar az ember kedvét szegheti, és nem könnyű közben teljes odaadással ámuldozni a szépségeken. Mi ennek ellenére nagyon igyekeztünk nem tudomást venni minderről. Utólag meg is veregettem a saját vállamat, mert semmit sem utálok jobban a hőségnél, nem is bírom, mégis hiszti nélkül kibírtam. Persze előferdülhet, hogy a nagy igyekezetben elfelejtettem örvendezni a látnivalóknak. :D

Praktikus tanácsként írom, mert bár a helyiek és a turisták közül is sokan szandálban és lábujjközé dugós papucsban flangálnak, nálam azonban ez a lábbeli nem vált be. A sok gyaloglás miatt ui. a vékony talpú szandiban hamar megfájdult a lábam, ami a hosszú repülőúton a sok ülés miatt amúgy is éppen eléggé meg lett kínozva. Úgyhogy aki Malajziában sokat akar gyalogolni, az ezt mindenképp sportcipőben tegye. Én is átváltottam rá 2 nap után.
Fura, de az itt élők nagy része a meleg ellenére hosszú nadrágban jár, ami javarészt műszálas anyagból készült. Lehet, hogy ők a túlhűtött vonatokhoz és egyéb helyiségekhez (munkahely, pláza, hotel) öltöznek. :D

Ha Kuala Lumpurt az általunk látottak alapján össze kellene vetnem Szingapúrral, akkor bajban lennék, ui. a két várost csak bizonyos szempontból lehet összehasonlítani. A toronyházak tekintetében a párhuzamba állításnak mindenképp van realitása, hiszen ezek az épületek a világ bármelyik részén hasonlóak. Kuala Lumpur modern építményei éppen úgy lélegzetelállítóak lehetnek az erre fogékonyaknak, mint a Szingapúrban lévők, de talán az utóbbi egy orrhosszal mégis lekörözi az előbbit.
Az sem mindegy, hogy családostul utazunk-e vagy sem. A gyerekeket szerintem ui. Szingapúr futurisztikus oldala jobban elvarázsolja, miközben természetközeli élményeket is tud nyújtani, ami kellemes kikapcsolódási lehetőségekkel gazdagítja a kirándulást.
Ha érzelmi szempontok szerint vizsgálom a két helyet, akkor pláne bajban vagyok, mert ez ugyebár mindig szubjektív megtapasztalásokon alapul. A Szingapúrban töltött első nap kellemetlenségekkel indult és zárult, ami rányomta a bélyegét a hangulatunkra, ezért számunkra ez a város nem lett kedvenc. Ráadásul az itt töltött szűk 2 napos időtartam miatt sem összemérhető a 6 napnyi Kuala Lumpur-i élményekkel, még akkor sem, ha a 2. nap Cloud Forestes szépségei jelentősen javítottak a kedélyünkön.
Egy hét kevés ahhoz, hogy megismerjünk egy várost és az ott élő embereket, de Kuala Lumpurban mégis ért néhány igazán kellemes tapasztalat – a helyiek szolgálatkészsége ui. mindig jó érzéssel tölti el a segítségre szoruló turistát. A kínai taxisöfőr például biztos örök nyomot hagyott bennünk, de a kérésemre vasalót beszerző maláj takarítóra is szívesen gondolok vissza, akárcsak mindazokra, akik helyenként útba igazítottak bennünket. A malájok kedvességét mi legalábbis a fent felsoroltak kapcsán tapasztaltuk meg leginkább.

Malajzia nem drága ország, ezért Kuala Lumpur árai nem terhelik meg túlzottan az átlagos magyar turista pénztárcáját. Olcsón találunk enni- és innivalót, és a belépőjegyekkel kapcsolatos költségek is simán vállalhatóak, többnyire azonosak az itthoni árakkal. Szingapúr ezzel ellentétben jóval drágább, már csak ezért sem szerencsés ott több napot tölteni, ha nem vagyunk gazdagok.

Én személy szerint nem javaslom a gyors tempót, ha egy város látnivalóit fel akarjuk fedezni, mert az embert könnyen elkedvetlenítheti. Persze ebben sem vagyunk egyformák, van, aki mindent meg akar nézni, amit csak lehet – hiszen talán soha többet nem jön ide vissza –, és ez a vágya az időhiány miatt csakis rohanva teljesíthető.
Mi viszont szeretünk több időt szánni egy-egy szerintünk érdekesnek tartott nevezetességre, és ha lehetőség van rá, ihatunk ott egy jó kávét, vagy beülhetünk ebédelni/vacsorázni egy kellemes beszélgetés keretében. Ezek a plusz élmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy az adott látnivalóhoz pozitív érzelmek kapcsolódjanak.

Az esetleges kellemetlen emlékek hazaérkezve mindig megszépülnek vagy legalábbis veszítenek az élükből, de ettől függetlenül mindketten megállapítottuk, hogy Kuala Lumpur nem nekünk való hely. Ahogy az egész beszámoló legelején is írtam, tudtuk, mit vállalunk azzal, hogy szinte kizárólag csak ebben a nagyvárosban fogunk időzni, de azért a tény mégis tény marad – a felhőkarcolókban bővelkedő városok továbbra sem a mi világunk. Nekünk ebből elég lett volna csak 2 nap, mint ahogy néhány utazási iroda is éppen ennyi időt számol rá, és mellette egyéb malajziai látnivalókat is kínál. Természetesen el lehet merülni a különböző múzeumok nyújtotta néznivalókban is, de ha valaki csak a felszínre kíváncsi, és nem szándékozik behatóan megismerni pl. a kínai/indiai/maláj negyedek forgatagát, ételeit és kultúráját, azaz nem akar belemélyedni a modernség mögötti népcsoportok világába, akkor tényleg fölösleges több napot eltölteni itt.

Ez egy viszonylag fiatal város még, és aki a régi történelmi épületeket kedveli, annak semmiképp sem jó választás. Nekünk pl. ebből a szempontból mindenképp hiányérzetünk volt.
Bár a szigetvilág számunkra valószínűleg értékesebb látnivalókat adott volna, mégsem bántuk meg, hogy eljöttünk, hiszen olyan élményekben is volt részünk, amik csakis itt érhettek bennünket, és pl. engem a növényzet teljesen elbűvölt. Ha viszont most terveznénk meg ezt az utat, akkor egyértelmű, hogy valamelyik szigeten szállnánk meg, ahonnan ugyanúgy átrepülhetünk egy kicsit Szingapúrba, és bár távolabb van, de Kambodzsát is mindenképp beleszőnénk a nyaralásba. Angkor Wat ui. nagy álmunk. :)
Összességében véve tehát jól éreztük magunkat. Egy picit még mindig hihetetlen, hogy eljutottunk ezekbe a távoli országokba is. :)